2025. 07. 11. péntek
Lili, Nóra
: 399 Ft   : 340 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Szakmári Falunap: A folklórműsornál és Bródy János koncertjénél tetőzött a közönség száma

Zsiga Ferenc  |  2024. 09. 03., 12:35

Szombaton, a szakmári falunap második napján a látogatók száma először a hagyományőrző együttesek folklórműsoránál, majd azt meghaladóan az este nyolc órakor kezdődő Bródy János koncertnél tetőzött. A mintegy 1500 főnyi közönség nagyobbik része Kalocsáról és a környező településekről érkezett, de volt, aki Bródyért a Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napot hagyta ott. A Kossuth- és Liszt-díjas dalszerző és a vele együtt nyolctagú formáció előadásában megszólaló dalok, köztük az egy szál gitárral kísért Ha én rózsa volnék egykettőre könnyet csalt a dalt Bródyval együtt éneklő közönség szemébe. A koncert közösségi médiás utórezgéséből immár az is tudjuk: az élő legendával való személyes találkozás elsősorban a fiatalságukat a 70-es, 80-as években élőknek jelentett különleges élményt.

Ha mindent egybevetünk, a 2024. évi Szakmári Falunap alapvetően a korábbi évek jól bevált forgatókönyve szerint zajlott, de a szervezők a műsorfolyamot azért egy-két különlegességgel is feldobták. Ilyen volt a pénteki kezdőnapra meghirdetett tacskó találkozó, amelyről másnap beszámoltunk.

Ezúttal a szombati eseményeket vesszük sorba.

A program kora reggel horgászversennyel indult, majd a délelőtti nagy meleg ellenére a kispályás focibajnoksággal folytatódott.

Délben a vadásztársaság, az egyes cégek és az önkormányzat sátraiban a helyben bográcsokban készült ételeket a nagy asztaltársaságok fehér asztal mellett, derűs beszélgetések, poharazgatás közepette fogyasztották el. A solymászbemutató a vadászoknak talán kevésbé, de a népes publikum többi tagjának azért érdekes programnak bizonyult.

A színpadi produkciók sorát a NoArt Társulat zenés, főként örökzöldekre és operett részletekre alapozott műsora nyitotta meg. 

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Ahogy a színészek a színpadról levonultak, a falunap résztvevőit András Gábor polgármester köszöntötte. 

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A település vezetője egyúttal az alapítványi tanulói ösztöndíjpályázat, 

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


majd a süteményverseny győztesei díjainak átadásában is közreműködött. A süteményverseny első helyezettje Romsics Vincéné lett.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Némi technikai szünet után, amikor is a zenekar hangosítását oldották meg, a program a néptáncosok folklórkavalkádjával folytatódott. Elsőként a Szakmári Kobolya Néptánccsoport mutatott be Szatmári táncokat. Az elismerő taps a táncosok mellett a művészeti vezetőknek, Merkella-Vörös Laurának és Markella Balázsnak is szólt. 

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A Kobolya után a Szakmári Szent Asztrik Katolikus Általános Iskola tanulói léptek színpadra. A gyerekek Kővágó Zsolt betanítása mellett a Danubia AMI Malomér táncegyüttessel közösen mutattak be moldvai táncokat.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Ezt a Nádikó csoport Pozdisovcei szlovák táncok című koreográfiája követte.

Videó forrása: Tamás Szilvia / Facebook


Az együtteseket kísérő Bácska Banda rövid zenekari száma jól megágyazott a Kalocsai Hagyományőrző Egyesület Regruta élet című előadásának. A toborzásról, a katonaéletről szóló koreográfiát dr. Kovács Istvánné, Herczeg Gábor és Herceg-Magó Marianna állították össze.


A következő fellépő a kalocsai Csajgorás tánccsoport volt, tőlük a közönség Bukovinai táncokat láthatott. A produkciót a csoport vezetői, Illésné Koszta Krisztina és Illés Zoltán állították színpadra és tanították be.

A folklórblokk utolsó fellépője a szakmári Malomér tánccsoport volt, a táncosok ütemes tapssal kísért helyi táncokkal kedveskedtek a közönségnek. Az Ez a kislány várja a farsangot című koreográfiát a művészeti vezető, Kővágó Zsolt állította össze és tanította be a fiataloknak.

A program további részében a közönség a sportpályán Latin táncokat, majd interaktív extrém sport bemutatót láthatott.

A helyszínváltás okára hamar fény derült, ugyanis a nagyszínpadot a Bródy János nyolctagú formációját hangosító technikusok vették birtokba, hogy aztán 20 órakor a magyar beatzene egyik megteremtője az akkor már 1500 főnyi közönség előtt csapjon a húrok közé.

Videó forrása: Zsinka László / Facebook


A koncert után a 2024. évi Szakmári Falunap kemény magja hajnalig DJ Gabo-val bulizott.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-09 17:30:01
Az amerikai kormányzat feloldotta a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos szankciókat, azaz mind az Európai Unió, mind pedig az Egyesült Államok adminisztrációja elfogadta, hogy a paksi projekt egy nemzetközi összefogásban, orosz fővállalkozóval, az unió területén végrehajtott atomerőmű-beruházás. A Paks II. Zrt. számos komoly eredményt ért el az elmúlt fél évben az engedélyezés, berendezésgyártás terén, most pedig új lendületet vesznek a terület előkészítő munkák. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 11., 09:19
A testnevelésóra alatt eltűnt készpénz vezetett a nyomozáshoz, amely végül több diák sérelmére elkövetett bűncselekményt tárt fel. Még >>>
2025. 07. 10., 09:37
Egy ember életét vesztette csütörtökön reggel Jánoshalmán, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta a Baja felé tartó személyvonat. Az elmúlt 24 órában a Bács-Kiskun vármegyei tűzoltók viharkárok miatt is számos esetben avatkoztak be. Még >>>
2025. 07. 10., 09:25
Kábítószer-kereskedelem miatt emelhetnek vádat egy 21 éves kecskeméti férfi ellen, aki édesanyja és nagybátyja segítségével árulta a kristályt és marihuánát. A családi „vállalkozás” már hónapok óta működött, amikor a rendőrök lekapcsolták a dílert. Még >>>
2025. 07. 09., 14:56
A hirtelen lezúduló eső miatt elhalasztják a mai, 17 órára tervezett kapunyitást a Bajai Halfőző Fesztivál helyszínén. Még >>>
2025. 07. 09., 14:12
A kamerák buktatták le azt a fővárosi párost, akik ismét ruhákat és ékszereket próbáltak meg eltulajdonítani egy kecskeméti üzletből. A rendőrök még a helyszínen elfogták őket. Még >>>
2025. 07. 09., 13:04
A hét közepén még borongós, szeles és hűvös idő várható záporokkal, zivatarokkal, de a hétvégére visszatér a nyárias meleg – akár 33 fok is lehet vasárnap. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK