2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsán járt a Diótörő– Teltházas gyermekelőadást tartott a Nektár Színház

Zsiga Ferenc  |  2021. 12. 22., 08:25

December 20-án délelőtt újból elvarázsolta a Nektár Színház Diótörője a kalocsai gyerekeket a Városi Színházban. A Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ szervezésében megtartott, ingyenes előadást klasszikus zenei és balett betétek színesítették, ami így Karácsony közeledtével igazi ajándék volt a város legifjabb generációi számára.

A történet Karácsony estéjén játszódik, amikor is a testvérpár - Marika és Frici - izgatottan várják az ajándékokat. Legfőképp keresztapjuk meglepetésére kíváncsiak, hiszen ő minden évben valami különlegességgel kedveskedik. Most sincs ez másképp, hiszen megérkezik a Diótörő.

A 20 éve alakult Nektár Színház ragyogó, népes közönséget vonzó előadását már többször láthattuk a Városi Színházban, és mint korábban, a társulat a mesén keresztül ezúttal is igazi karácsonyi hangulatot varázsolt a színpadra.

Borbély Viktória, a Nektár Színház társulatának tagja az előadás előtt elmondta:

Hasonló tematikával, mint a most bemutatandó Diótörő, 11 előadásunk van. Klasszikus darabokat játszunk, klasszikus zenével. Maga a mese feldolgozása is klasszikusnak mondható, mert szeretnénk, hogy azok az értékek még képviselnék magukat a mai rohanó világban, amelyek egy gyermeki lelket fel tudnak emelni. Mivel ez a 423. előadásunk, így a kezdetek kezdete óta megváltozott a műsor. Miután a kollégáknak a társulatban megszülettek a gyermekeik és látták, mi mindennel játszik a kicsi, az beépült az előadásba, és aztán a következő kolléga, aki átvette a szerepet, az megtartotta azt a karaktert is, sőt, még ő maga is hozzátett, amitől az ő Fricije vagy Marikája már a saját személyiségét is tükrözte.”

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
A galéria megttekintéséhez kattints a képre!


Mint láthattuk, a bábu a mese koreográfiája szerint ezúttal is életre kelt és Marika képzeletében álmai Hercegévé vált, aki megküzd az Egérkirállyal, majd a fináléban Ferdinánd személyében belép az ajtón.

Ha röviden szeretném megfogalmazni a darab üzenetét így Karácsony közeledtével, az az, ha hiszünk valamiben, az csodaként meg is történhet. Ha felnőttként gondolkodom, és esetleg még spirituálisan is, akkor azt jelenti, hogy bevonzhatom azt, amire koncentrálok, amit szeretnék, hogy megvalósuljon az életemben. Marika csak azt szerette volna, hogy a Diótörő életre keljen, és láss csodát, sikerült! Miért ne sikerülhetne ez a csoda minden ember életében? Csak hinnünk kell saját magunkban!"– mondta a művésznő.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)
A galéria megttekintéséhez kattints a képre!


A Diótörő meséjét –Csajkovszkij csodálatos balettja révén– szinte mindenki ismeri, így természetes volt, hogy a Nektár Színház darabjában helyet kapott a balett is.

A kalocsai volt az utolsó bemutatónk ebben az évadban, és nagyon hálásak vagyunk, hogy egyáltalán ezt a több mint 10 előadást meg tudtuk tartani, habár ebben az időszakban sokkal többet szoktunk a Diótörőből játszani, de a mai helyzetben azt kell, hogy mondjam, hálásak vagyunk a saját sorsunknak, hogy ennyiszer is színpadra állhattunk.”- mondta Borbély Viktória.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)







Forrás: Kalocsa TV

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 22., 09:45
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.
2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK