Bernard Slade romantikus vígjátékát korábban nagy sikerrel filmre is vitték, most a kalocsai közönség élőben láthatja a darabot Váry Károly rendezésében, Csekő Rita és Gaál Zsófia, Türei Márk, Körtvélyessy Zsolt, Váry Károly, valamint Domokos Ádám alakításával. A Csillagfény Produkció előadását augusztus 12-én este fél nyolc órai kezdettel tartják az érsekkerti szabadtéri színpadon. (X)
A történet szerint Doris és George – egy rostélyosnak köszönhetően – egymás mellett ébrednek 1951. februárjának egyik kellemes reggelén. Az együtt töltött éjszaka után George-nak bűntudata támad, hiszen a felesége otthon várja; majd nem sokkal később Dorist keríti hatalmába a lelkiismeret-furdalás, hiszen a férje otthon várja…
Ám elszakadni egymástól nem is olyan egyszerű, így hát megegyeznek, hogy minden évben ugyanazon a napon újra találkoznak egymással – innen adódik a szállóigévé vált cím is: Jövőre veled, ugyanitt –, és ettől kezdve történjen velük bármi, családi örömhír vagy tragédia, ők mindig ott lesznek egymásnak. Egy évben egyszer találkozva „látják” felnőni egymás gyerekeit, esetenként megmentik párjuk házasságát – mi pedig látjuk őket felnőni, változni, megöregedni, veszekedni vagy összebújni.
Figyelhetjük őket 25 éven át egy kis szállodai szobában, amelyben megállt az idő, és ahová a szerelmesek vissza-visszatérnek, hogy boldogan éljenek, amíg…?
Bernard Slade 1975-ben írt színdarabját – a színházak meghódítása után – 1978-ban filmre is vitték. A sikeres mű négy Oscar-jelölést gyűjtött be, és azóta is minden idők egyik legjobb romantikus alkotásaként tartják számon.
A Csillagfény Produkció előadásában a darab hossza 150 perc, egy szünettel.
A belépő ára 4.000 forint.
a JEGYEKET ONLINE ELŐVÉTELBEN IDE KATTINTVA, vagy az előadás napján fél héttől a helyszínen, készpénzes fizetéssel VÁLTHATJUK MEG,
Bernard Slade: Jövőre veled ugyanitt
Romantikus vígjáték két felvonásban
Szereposztás:
(Támogatott tartalom!)