A rendezvényen a kalocsai hagyományőrzők mellett felléptek a Pusztai Betyárok is, a közönség pedig gyönyörködhetett Herczeg Hanna és Markella Balázs látványos táncában, amely méltón képviselte a helyi népművészetet.
A Kalocsai Hagyományőrző Egyesület szombati napja igazi kulturális kavalkád volt, hiszen egyszerre több eseményen is jelen voltak, hogy továbbadják és megmutassák a kalocsai népművészet értékeit.
A Hazahúzó forgatócsoportja a városban készített felvételeket, amelyek a kalocsai hagyományok, kézművesség és néptánc gazdagságát mutatják be az országos közönségnek.
Forrás: Kalocsai Hagyományörző Egyesület / Facebook
Közben a csapat egy másik része Dunapatajon vett részt a Kodály Népzenei Találkozón, ahol kézműves bemutatóval, kiállítással és néptánc-előadásokkal színesítették a programot. A látogatók bepillantást nyerhettek a kalocsai viseletek, hímzések és hagyományos kézműves technikák világába.
Forrás: Kalocsai Hagyományörző Egyesület / Facebook
A színpadon a Pusztai Betyárok hozták el a magyar népzene sodró erejét, míg Herczeg Hanna és Markella Balázstánca a közönség egyik legnagyobb kedvence volt – mozdulataikban ott élt Kalocsa múltja és jövője.
Forrás: Kalocsai Hagyományörző Egyesület / Facebook
A rendezvény a Csoóri Sándor Alap támogatásával, a Hungarikumok Gyűjteménye és a Muharay Szövetség szakmai közreműködésével valósult meg.
Forrás: Kalocsai Hagyományörző Egyesület / Facebook
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.