2025. 04. 17. csütörtök
Rudolf
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 585 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

„Művházasok” ünnepe - 40 év a közművelődés szolgálatában

Boda Tibor  |  2017. 12. 03., 11:42

Múlt hét csütörtökén került sor a Művelődési Központ kamaratermében az intézmény egykori és jelenlegi dolgozóinak baráti találkozójára, abból az alkalomból, hogy éppen 40 évvel ezelőtt (1977. november 25.) adták át a közművelődésnek a Művelődési Központ Szent István Király út 2-4. sz. épületét.

Az egybegyűlteket elsőként köszöntő Csikós Marianna megbízott könyvtárigazgató egy Sütő András idézetre fűzte fel gondolatait:

Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi, a világ nem vele kezdődött.

Felelevenítette, hogy 40 évvel ezelőtt, 1977. november 25-én Pozsgai Imre, az akkori Művelődésügyi Miniszter adta át a városnak, és a művelődésnek ezt a Kerényi Imre tervei alapján – az akkori mértékkel mérve - pompásan felújított épületet, amely ma a Könyvtárnak, és a Városi Televíziónak ad otthont.

Jelenlegi funkciója szerint 2015 őszén először a gyermekkönyvtár került vissza régi, méltó helyére, majd 2016 novemberében a könyvtár valamennyi részlege az épület második emeletére költözött.

A vendéglátó intézmény nevében köszöntötte a megjelenteket, sajnálatát fejezte ki a távol lévők hiányáért, és megemlékezett azokról, akik már nem lehetnek jelen a mai estén. A szervezők szándékai szerint a találkozó lehetőséget teremt a baráti beszélgetésekre mellett az emlékek felidézésére, az elmúlt négy évtized szép és felemelő pillanatainak felelevenítésére is. Ezután felkérte az intézmény egykori, és jelenlegi vezetőit, hogy osszák meg a résztvevőkkel a jeles évfordulóhoz kapcsolódó, ünnepi gondolataikat.

A megemlékezők sorát Vörös András nyitotta, aki 1978-tól volt a Művelődési Központ igazgatója. Mesélt arról, hogyan, milyen keretek közt kezdődött, negyven évvel ezelőtt Kalocsán, a közművelődési intézmény új otthonának története.

Ezt követően Asperján Istvánné, aki a leghosszabb ideig, 20 évig vezette a művelődési központot, mesélt arról, ő hogyan látta, hogy élte meg a helyi kulturális élet fejlődésének ezt a húsz esztendejét.

A jelenlegi helyzetről Dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár igazgatója beszélt, összefoglalót adva, a mai kor nehézségeiről, az igények átalakulásáról.

Befejezésül a közelmúlt eseményeit elevenítette fel Tamás László nyugalmazott könyvtárigazgató, megosztva tapasztalatait, gondolatait az egybegyűltekkel.

A visszaemlékezéseket követően az est fénypontjaként került levetítésre az elmúlt 40 év eseményeit felölelő képekből Pécsi Vivien könyvtáros által készített színes prezentáció.

Az összeállításban szerepeltek Perity István népművelő archív fotói az elmúlt négy évtized eseményeit felvillantva, új felvételek a Művelődési Központ közelmúltbéli rendezvényeiről, fényképek a könyvtár régi, és új életképeiből, valamint a Városi Televízió felvételei.

Mindemellett a jelenlévők megtekinthették a Művelődési Központ albumokba rendezett archív anyagát, melyek Perity István aprólékos munkája eredményeként őrződtek meg az utókor számára.
A vetítést követően baráti hangulatban folytatódott az este, a régi és új kollégák némi harapni,- és innivaló „társaságában” elevenítették fel a közös emlékeket, történeteket, élményeket.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-15 10:15:02
Mezőgazdasági vegyszer került az akasztóiak ivóvizét adó kutakba. Hogyan került oda? Hosszas nyomozást folytattak le. De megszabadulni tőle nem tudunk, más megoldást kellett találni – ezt ismertette Szigeti Attila a víz világnapján tartott előadásán, aki szólt a választott műszaki megoldás hátrányáról is, és arról is, hogy hogyan lehet hosszútávon megnyugtatóan rendezni Akasztó térségének ivóvízellátását, a jelenleginél gazdaságosabban.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 17., 14:43
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 1-es fokozatú, sárga figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun vármegyére április 17-re a záporok és zivatarok miatt. A zivatarokat villámlás, szélerősödés, sőt, akár jégeső is kísérheti. Még >>>
2025. 04. 17., 12:31
Április 17–26. között újra feltűnik az éjszakai égbolton a Lyridák meteorraj. Még >>>
2025. 04. 17., 10:42
Egy egyszerű igazoltatás során jutottak olyan információkhoz a jánoshalmi rendőrök, melyek egy helyi nő kábítószer-kereskedelmére utaltak. Az ügy végül kommandós bevetéssel zárult. Még >>>
2025. 04. 17., 10:19
A 2025-ös húsvéti négynapos hosszú hétvégén több nap is munkaszüneti napnak számít, így a nagyobb üzletláncok zárva tartanak. Mutatjuk, mikor érdemes bevásárolni, és mely boltok lesznek nyitva az ünnep alatt. Még >>>
2025. 04. 16., 14:24
Már délben többfelé átlépte a hőmérséklet a 25 fokot, holnap pedig az első hőségnap is meglehet. Még >>>
2025. 04. 16., 13:25
Április 18. és 21. között csak a sürgősségi és fekvőbeteg-ellátás működik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK