2025. 02. 13. csütörtök
Ella, Linda
: 402 Ft   : 388 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Hétvégén falunap lesz Uszódon – Mutatjuk a programot!

Helyszín: Uszód
Dátum: 2023. augusztus 11., péntek 16:00
Hétvégén falunap lesz Uszódon – Mutatjuk a programot!

Augusztus 11-12-13-án, péntektől vasárnapig tartják meg Uszód falunapját, amelynek keretében átadják a település kitüntető díjait is. Íme, a teljes programsor:

Pénteken délután négykor kiállítás-megnyitóval indul a falunap a Kapu Galériában, ahol az alkotótábor terméséből nyílik tárlat.
Délután öt órától az Uszódi Gubbantós Hagyományőrző Néptáncegyüttes műsorát, majd az Uszódi Bari(k) előadásában A pletykás asszonyok című színdarabot láthatja a közönség.

PÉNTEKEN HAT ÓRAKOR ÜNNEPI MEGNYITÓ VESZI KEZDETÉT POLGÁRMESTERI KÖSZÖNTŐVEL, ÉS EKKOR ADJÁK ÁT USZÓD KÖZSÉG KITÜNTETŐ DÍJAIT IS.

Este fél héttől Nyitrai Gergő és tanára, Papp Olga tangóharmonika előadása, majd
hét órától az autentikus motívumokat is felvonultató, mulatós cigány zenét játszó Ham Ko Ham zenekar koncertje,
fél kilenctől Kothencz Lajos és Balázs Lajos mulatós műsora következik, majd
tíz órától a Bon-Bon lép színpadra, végül
tizenegy órától hajnali kettőig Retro Disco teszi föl az aznapi programsorra a koronát.

Mindeközben a rendezvénysátorban a 2022-es fotótanfolyam képeiből és a legutóbbi tanév makramé szakkörének terméséből lesz látható kiállítás,
délután háromtól ötig egészségügyi szűrővizsgálatokra lehet jelentkezni az Egészség Fejlesztési Iroda (EFI) közreműködésével, és a büfé jóvoltából se éhes, se szomjas nem marad senki.

Ráadásképp mindhárom nap „Szelfitúra falusi tekergő” című programra is jelentkezhetnek a vállalkozó szelleműek:

Pattanj biciklire, készít szelfit, és töltsd fel a Facebook eseményhez!”Szombaton kilenc órától emléktáblát helyeznek el a Születések Parkjában az Ady utcában. Tíz órától indul a Kenuzás a Dunán, nem csak gyerekeknek című program a szabad strandon, a Jégmadár Uszódi Gyermek Víziflotta Egyesület közreműködésével.

A SZOMBAT DÉLELŐTTI KENUS PROGRAM MIATT A DUNA-PARTON DÉLUTÁN KETTŐIG KORLÁTOZÁSOK LESZNEK ÉRVÉNYBEN!

Mindeközben népi játékok, arcfestés, csillámtetkó, kézműves foglalkozás várja a kicsiket.
Délután egy órakor közös babgulyás ebéd a Boldizsár-házban,
délután kettőtől ugyanott az Uszód II. című könyv bemutatójára várják az érdeklődőket.

Vasárnap délelőtt tizenegy órakor ökumenikus istentisztelettel zárul a falunapi program a Régiszi Szent Ferenc római katolikus templomban.

A RENDEZVÉNY SZERVEZŐI MINDENKIT SZERETETTEL VÁRNAK!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 12., 17:38
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>
2025. 02. 12., 10:30
Négy vármegyére - köztük Bács-Kiskunra is - adtak ki figyelmeztetést, de sokfelé havazhat Még >>>
2025. 02. 12., 09:16
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Katona József Könyvtár és az Europe Direct Bács-Kiskun együttműködési megállapodást írt alá 2025. február 11-én, melynek célja a lakosság edukációja és a közösségi biztonság növelése közös programokon keresztül. Még >>>
2025. 02. 12., 09:10
Egy idős asszonyra támadt egy 26 éves férfi Kecskeméten Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK