2025. 02. 08. szombat
Aranka
: 405 Ft   : 389 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Uszódi Gubbantós – A Honeybeasttel már pénteken csúcsra pörgött...

Illés György Cinó  |  2019. 08. 12., 20:34

A szombati, színvonalas szakmai programok előtt pénteken a könnyűzene országos sztárjai alapozták meg a rendezvény hangulatát. A televíziós tehetségkutatón ismertséget szerzett férfi szoprán, Vásáry André, a roma lakodalmas műfaj éllovasa, Bódi Csabi, valamint az utóbbi évek feltörekvő, tehetséges csapata, a Honeybeast állt színpadra a Gubbantós első napján, nagy tömeget vonzva, és este kilenc felé be is állítva a rendezvény minden idők eddigi nézőcsúcsát.

A programok már kora délután elkezdődtek, amikor a gyermekeket kézműves- illetve játszósarok várta, a felnőttek pedig sorversenyen mérhették össze erőiket. A közönség nagyobb számban mégis a zenei produkciókra kezdett összegyülekezni.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

Forrás: KALOhírek

Délután hat órakor kezdődött Vásáry André koncertje. A különleges hangi adottságokkal rendelkező énekes musical-betétekkel, filmzenékkel szórakoztatta a nagyérdemű közönséget, amely ütemes tapssal jutalmazta a közismert dallamok előadását. Közben folyamatosan érkeztek a nézők, apránként megtöltve a nézőtér ülőhelyeit, majd egyre inkább betöltve a közönségnek árnyékot adó nagy rendezvénysátor és a fedett színpad közti állóhelyeket is.

Vásáry André egy dalát videóra is vettük:

A következő fellépő a Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében és finanszírozásában színpadra lépett Bódi Csabi koncertje volt, aki a jól ismert slágerein kívül a közönség megénekeltetésével és egy rögtönzött táncversennyel is fokozta a hangulatot. A közönségből jelentkező három táncosnő szállt versenybe a közönségtaps által kiválasztandó győztesnek fölajánlott, újgenerációs mobiltelefonért, amelyet végül a készülékről készült fénykép formájában mindhárman átvehettek.

Képgaléria megtekintése (28 db kép)

Forrás: KALOhírek

Azt, hogy az önkéntes táncosok a puszta dicsőségért „tekertek” – Bódi Csabi szóhasználatát átvéve –, vagy komolyan gondolták, hogy egy okostelefont kapnak majd, ha nyernek, azt nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy egyikük úgy beleadott apait-anyait a nagy „tekerésbe”, hogy egy kisebb balesetet is szenvedett – konkrétan hanyatt esett égnek álló lábakkal, de azzal mit sem törődve folytatta táncát, miközben a közönség soraiban többen a versenyen kívül is táncra perdültek.
Nézzék meg saját szemükkel ezen a videón:

Az este fő fellépője a platina- és háromszoros aranylemezes Honeybeast együttes volt. A HoneyBeast magyar együttes, mely elektronikus fűszerezésű, rock-központú muzsikát játszik, s amely e néven 2011-től működik, bár történetüket 2005-ig vezeti vissza, igaz a zenekar tagsága és neve is változott időközben. A zenekar első komoly sikereit 2010-ben érte el, 2014-ben pedig az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának szereplőiként országos ismertséget szereztek.

Ennek megfelelően hatalmas érdeklődés kísérte föllépésüket, a közönség soraiban a környező településekről és Kalocsáról is sokan érkeztek, hogy meghallgassák az egyéni hangzású, progresszív zenei csemegét.

A Honeybeast a kiírt programnak megfelelően percre pontosan kilenc órakor kezdte koncertjét.
Ekkorra

A NÉZŐTÉR DUGIG MEGTELT EMBEREKKEL, EZZEL BEÁLLÍTVA MINDEN IDŐK EDDIGI LEGNAGYOBB NÉZŐSZÁMÁT A GUBBANTÓS FOLKLÓR FESZTIVÁLON.

Kukkantsanak bele ezzel a videóval, milyen volt a hangulat:

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-02 12:25:11
A tavaszi nyitányon a sereghajtó Balogh Tészta TVSE otthonába látogatott a felsőházi rájátszásba igyekező Gézengúz UKC zömében fiatalokból álló gárdája. Ellenfele ezúttal az a tiszakécskei együttes volt, amely a 2024/2025-ös bajnoki évben nem érezhette még a győzelem ízét, a siker semmihez sem fogható varázsát.
2025-02-01 10:30:01
A Mályvavirág Alapítvány országos kezdeményezése az egészségmegőrzésről, az összefogásról és a nők támogatásáról szól, a kalocsai Mályvapolcot február harmadikán, könyvbemutatóval egybekötve avatják fel.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 07., 21:18
Számos közlekedési szabályt megszegett az a 25 éves tengelici férfi, akit a forgalom-ellenőrző járőrök fogtak el február 5-én a délutáni órákban. Még >>>
2025. 02. 07., 14:00
A bajai rendőrök két nap alatt három olyan sofőrt vettek őrizetbe, akik eltiltás hatálya alatt vezettek. Az ügyeket már le is zárták, és az iratokat átadták az ügyészségnek. Még >>>
2025. 02. 07., 12:58
Több mint egy kilogramm marihuánát találtak a NAV pénzügyőrei egy moldáv kisbusz rakterében. Tojásokkal és liszttel takarták el az illegális növényi törmeléket. Még >>>
2025. 02. 07., 10:13
Egy fiatal férfi bukott le a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) komplex ellenőrzésén, aki különféle ízesítésű elektromos cigarettákat és több száz extasy tablettát tartott birtokában. Még >>>
2025. 02. 06., 19:04
Nem adott elsőbbséget, összeütközött egy biciklistával, aki megsérült. Az esetről videó is készült. (Lásd a cikkben!) Az ismeretlent keresi a rendőrség. Még >>>
2025. 02. 06., 10:04
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola legújabb felmérése megmutatja mi motiválja a fiatalokat a pedagóguspálya választására. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK