2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Átadták a Kalocsa városért díjakat

Átadták a Kalocsa városért díjakat
Borbély-Juhász Ágnes  |  2016. 08. 21., 21:49

Még június 23-án, zárt ajtók mögött zajlott ülésén döntött a kalocsai képviselő-testület a városi kitüntető díjak adományozásáról. Az elismeréseket augusztus 20-án adta át dr. Bálint József polgármester az arra érdemeseknek Lakatos Zoltánné szavalatát valamint Betlenné Dajkó Ágnes és Filus Mónika a Liszt Ferenc AMI tanárainak előadását követően.

Idén tizenketten vehettek át oklevelet és bronzból készült plakettet.

Kalocsa Város Polgármesterének Kitüntető Díját Vargáné Tóth Mária köztisztviselő több évtizedes kiemelkedő és humánus munkájáért vehette át.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)
Vargáné Tóth Mária
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A Kalocsa Város Ifjúságának Neveléséért – Dreisziger Ferenc Díjat Perity Lajos iskolaigazgatónak adományozták kiemelkedő intézményvezetői munkájáért.

Kalocsa Város Tudományos Munkáért – Tóth Mike Díjban részesítették Romsics Imre múzeumigazgatót, a város és környéke történetének és hagyományainak kutatásáért és elismert tudományos munkájáért.

Kalocsa Város Népművészetéért – Király Ilus Díjat vehetett át Romsics Lászlóné népművészet mestere a kalocsai népi hagyományok megőrzéséért.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)
Romsics Lászlóné
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

Kalocsa Város Művészetéért – Haynald Lajos Díjat idén Papp Róbert tanár kapott gyermekversek alkotásáért.

Kalocsa Város Közművelődéséért – Cziráki Imre Díjat Sallainé Kővágó Rózsa könyvtáros, a magas szintű könyvtári és ezzel összefüggő közösségteremtő munkája elismeréseként vihetett haza.

Kalocsa Város Közszolgálatáért – Bozsó Ferenc Díjat adományoztak Madainé Szilágyi Anita anyakönyvvezetőnek szervező és lelkiismeretes munkájáért, valamint a városi rendezvényeken végzett aktív szerepvállalásáért.

Kalocsa Város Egészségügyéért – Ilk Viktor Díjban részesítették Baranyainé Vörös Anikó vezető asszisztenst egészségügyi tájékoztató és szervező munkájáért.

Képgaléria megtekintése (40 db kép)
Baranyainé Vörös Anikó
Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek

A Kalocsa Város Gazdaságáért – Vidats István Díj idén Bakos Jánosné vegyészmérnökhöz került szakmai és gazdaságfejlesztő tevékenységéért.

Kalocsa Város Sportjáért – Vatai László Díjat adományoztak posztumusz Bernát Istvánnak a városi labdarúgás szervezéséért és támogatásáért. A díjat özvegye vette át az ünnepségen.

Kalocsa Város Sportjáért – Vatai László Díjat vehetett át Réfy Walter úszó, kiemelkedő sportsikerei elismeréseként.

A Kalocsa Város Szociális Munkáért Díjat idén Bálint Miklós lelkésznek ítélték a rászorulók érdekében végzett karitatív munkájáért. A díjazott későbbi időpontban veszi át a kitüntetést.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK