2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Kik kapják idén a város kitüntető díjait? – A múlt csütörtöki testületi ülésen döntöttek róla

Kik kapják idén a város kitüntető díjait? – A múlt csütörtöki testületi ülésen döntöttek róla
Illés György Cinó  |  2020. 07. 04., 08:23

A múlt heti képviselő-testületi ülésen meghozta döntését a kalocsai grémium arról, hogy kiket ismernek el ebben az évben Kalocsa város kitüntető díjaival. A díjakat augusztus 20-án, ünnepi testületi ülés keretében vehetik át a díjazottak, kivételesen a kétévente odaítélhető Kalocsa Város Díszpolgára címmel együtt, amelynek hagyományos időpontban, a március 15-ei ünnepségek keretében történő átadását a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások megakadályozták.

Filvig Géza polgármester közösségi médiás bejegyzésében javaslattételre hívta föl a lakosság figyelmét, amit portálunkon is közzétettük, erről szóló cikkünkben részletesen megadva a díjak leírását, úgy az elnyerésükre méltóvá tevő érdemek, mint a díj fizikai megjelenése vonatkozásában. A polgármester május 31-éig várta a lakossági javaslatokat, majd az így beérkezett javaslatok és a testület tagjai, a bizottságok, illetve a jegyző által előterjesztett személyek közül került kiválasztásra a tizenhárom idén elismert díjazott.

Az illetékes bizottságok véleményezése, valamint a jelölteknek az adott terület szakmai közvéleménye figyelembevételével történő rangsorolása után a múlt csütörtöki, a járványhelyzet utáni első rendes ülésén, zárt ajtók mögött, minősített többséggel meghozott döntéseket, azaz az idei „Kalocsáért” elismerések díjazottjainak névsorát dr. Filvig Géza polgármester ismertette.
Ennek értelmében 2020-ban

  • Kalocsa Városért – Csáki Imre-díjjal jutalmazzák dr. Zahorecz László fogorvost.
  • A Kalocsa Város Ifjúságának Neveléséért – Dreisziger Ferenc-díjat Laczkó Zoltán pedagógus kapja.
  • Kalocsa Város Tudományos Munkáért – Tóth Mike-díjban Csupor Zsolt Jánosné intézményvezető részesül.
  • Kalocsa Város Népművészetéért – Király Ilus-díjjal Kákonyi Istvánnét jutalmazzák.
  • Kalocsa Város Művészetéért – Haynald Lajos-díjat vehet majd át Farkas Tibor szobrászművész.
  • Kalocsa Város Közművelődéséért – Cziráki Imre-díjjal Tóth Emese intézményvezető munkásságát ismerik el.
  • Kalocsa Város Közszolgálatáért – Bozsó Ferenc-díjban dr. Kovács György nyugalmazott ezredes részesül.
  • A Kalocsa Város Egészségügyéért – Ilk Viktor-díjat dr. Csábi Péter orvos vehet át.
  • A Kalocsa Város Gazdaságáért – Vidats István-díjat Gál István vállalkozónak ítélték.
  • Kalocsa Város Sportjáért – Vatai László-díjjal jutalmazzák Németh Zoltán edzőt.
  • A Kalocsa Város Szociális Munkáért Díjat a Szociális Központ ápolói, dolgozói állománya kapja.
  • A Kalocsa Város Ifjúsági Díjat ifj. Kovács Miklós veheti át.
  • Kalocsa Város Polgármesterének Kitüntető Díjával a Szent Kereszt Kórház dolgozói kollektívájának munkája kerül elismerésre.


AZ ELISMERÉSEKET VÁROSUNK HAGYOMÁNYAI SZERINT AZ AUGUSZTUS 20-AI VÁROSI ÜNNEPSÉGEK KERETÉBEN DR. FILVIG GÉZA POLGÁRMESTER ADJA MAJD ÁT.

Az ünnepélyes díjátadó arra is alkalmat teremt majd, hogy pótolják a tavasszal elmaradt díszpolgáravatást, vagyis, a március 15-ei ünnepségek járványügyi veszélyhelyzet okozta elmaradása miatt nyilvánosan át nem adott Kalocsa Város Díszpolgára cím idén megválasztott kedvezményezettjének átadják az elismerő címet.
Tehát

LEÁNYFALUSI VILMOS PAP ORGONAMŰVÉSZ, A NAGYBOLDOGASSZONY FŐSZÉKESEGYHÁZ KARNAGYA IS AZ AUGUSZTUS 20-AI ÜNNEPI TESTÜLETI ÜLÉS KERETÉBEN VEHETI MAJD ÁT A DÍSZPOLGÁRI CÍMMEL JÁRÓ REKVIZITUMOKAT.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK