A mai képviselő testületi ülés végén tartott polgármesteri tájékoztatója keretében jelentette be dr. Bálint József azon szándékát, hogy az őszi választásokon nem méreti meg magát az újrázásért, sem polgármesterjelöltként, sem képviselőjelöltként.
Irodalmi nyelven szólva: „Nem kívánok debreceni diák lenni” – mondta Bálint József, kifejtve, hogy ez azt jelenti, hogy nem kíván indulni a 2019-es önkormányzati választásokon mint polgármester, de képviselőjelöltként sem.
Forrás: Illés György Cinó
A jelenlegi kalocsai polgármester hozzátette:
Akik úgy érzik, hogy továbbra is támadni akarnak, azok támadjanak nyugodtan, október 6-áig. Október 6-ig lehet támadni, utána nem, mert nem leszek közszereplő”A testülettől azt kérte, hogy addig támogassák őt a munkájában. Úgy vélte, amire vállalkozott, azt teljesítette, ha nem is mindent, de ama fő vállalását, hogy a költségvetés stabil legyen, amire lehet alapozni a további fejlesztéseket, azt teljesítette.
Bálint József azt is egyértelművé tette:
Nem kívánok a közéletben részt venni.
Szabad a pálya, különösen a fiataloknak.”A POLGÁRMESTER HOZZÁTETTE: E BEJELENTÉSÉT A SAJTÓNAK IS MEG FOGJA TENNI, AMIRE A MÁRCIUS 5-ÉN TARTANDÓ, A BÉKÉS KALOCSÁÉRT EGYESÜLET SZERVEZÉSÉBEN MEGVALÓSULÓ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ ALKALMÁT RAGADJA MAJD MEG.
Az említett alkalomra a KALOhírek szerkesztősége is kapott meghívást, de témamegjelölés nélkül, így csak találgatni lehet, hogy milyen újabb bejelentések várhatóak, ám könnyen lehetséges, hogy az egyesület, amelynek Bálint József alapítótagja, szintén a választásokkal kapcsolatos bejelentés/eke/t tehet.
Eddig még csak egy személy jelentette be nyilvánosan, hogy polgármesterjelöltként méreti meg magát az őszi helyhatósági választásokon: Filvig Géza képviselő, a KDNP helyi elnöke a Régió Napló legutóbbi számában jelentette be e szándékát.
A jelöltaspiránssal a KALOhírek az Utazáskiállítás 2019. nagyrendezvényen készített interjút bejelentése kapcsán.
Portálunk nemrégiben interjút készített Bálint Józseffel is, amelyet azonban kérésére mostanáig nem tettük közzé, de hamarosan publikáljuk.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.