2025. 03. 20. csütörtök
Klaudia
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Óvoda lesz az Úttörőházban? – Van alapja a szóbeszédnek

Illés György Cinó  |  2016. 05. 19., 15:54

Nem az Úttörőház felújításra váró épületét alakítanák át óvoda céljára, hanem annak telkén épülne egy teljesen új óvoda, ám egyelőre ez csak terv. Erről az elképzelésről a legutóbbi testületi ülésen Török Ferenc kérdésére válaszolva beszélt dr. Bálint József polgármester. Nem alaptalanok tehát az ellenzéki képviselőhöz a lakosság felől eljutott híresztelések, de még nem is biztos, és nem is egészen úgy, ahogy részinformációk alapján esetleg elképzelhetjük.

A rendes napirendi pontok után, az egyebek közt tette föl kérdését Török Ferenc:

Többen megkérdezték, hogy hallottam-e, hogy az Úttörőház helyén lesz óvoda? Mondtam, hogy ez még hírnek is rossz, mert az Úttörőház sem helyileg, sem szerkezetileg, vagy bármilyen szempontból nem alkalmas arra, hogy ott bármiféle óvodát próbáljunk létrehozni. – mondta a képviselő, hozzátéve, hogy az előző önkormányzat idején is sokat gondolkodtak annak az épületnek a hasznosításáról, sokat beszélgetve, egyeztetve a néptáncosokkal. Mint mondta, az elképzelésük az volt, hogy az Úttörőház maradjon meg a néptáncosoknak és a Liszt Ferenc iskolának egy olyan bázisa, amely eddig is hosszú ideje szolgálta ki a gyerekeket és a táncosokat. Örömmel hallotta a Kinyóné Lakatos Melinda által a Vajas-parti vízitúraközpont létesítése kapcsán elmondottakat, amelyek szerint a TOP források CLLD pályázatainak keretében közösségi terek fejlesztésére, fölújítására lehet forrást szerezni.


Forrás: KALOhírek

Török azt javasolta, hogy az épület felújításával, megfelelő öltözők, zuhanyzók, új próbaterem kialakításával hagyják meg azt a kalocsai néptáncosoknak, és ehhez kérte a képviselők támogatását is.

A meg nem fogant gyerekkel nem foglalkozunk – kezdte válaszát Bálint József polgármester, majd kibontva a metaforát elmondta: nincs még döntés, igazából még terv sem, csupán annyi igaz a hírből, hogy pályázati lehetőség van új óvodák létesítésére és óvoda-felújításra, amely célra 400 millió forint pályázati forrást lehetne szerezni.


Forrás: KALOhírek

A polgármester emlékeztetett, hogy Kalocsának is van két óvodája, amelyek nagyon rossz állapotban vannak, valószínűleg fölújítani sem volna érdemes azokat. Ezért vetődött föl, hogy kiváltásukra új óvoda épüljön. E célra próbáltak helyszínt keresni, hogy ott egy korszerű óvodát építsenek.

A hír annyiból igaz, hogy ez a jelenlegi állás szerint, bár még nincs döntés róla, még keressük a helyeket, ez [az új óvoda] az Úttörőház hátsó részében elfér, azzal, hogy a funkciója nem sérül.


Forrás: KALOhírek

Tehát valóban az Úttörőház telke vetődött föl az előzetes beszélgetések során, de attól még a házat eddig használó táncosok, illetve a Liszt Ferenc AMI tanulói tovább folytathatnák ottani tevékenységüket. 


Forrás: KALOhírek

Az óvoda kérdése pedig megfelelő előkészítés után a testület elé is kerül majd, méghozzá legalább kétszer: dönteni kell majd arról, hogy megpályázza-e a város a 400 milliós forrást, másrészt szintén testületi döntést igényel, hogy a pénzből a meglévő óvodákat újítsák-e föl, vagy helyettük egy új, modern óvodát építsenek. Utóbbi esetben a harmadik kérdés az lesz, hogy hol legyen – fejtette ki a polgármester, hozzátéve, hogy erről a kérdésről nem nyit vitát, senkinek nem ad szót, mert a téma jelenleg nincs napirenden.

Válaszát a kérdező elfogadta.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 4 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (4 db)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.
kisbéta
2016-05-23 12:44:44
Érdekes beszélgetésben volt részem . Tavaly miután megnyerték bólinték , a rájuk szavazó család egy emberként állt ki mellette.(Én voltam az ellenség mert én TF-es vagyok .) Szakértő ? ! vezetés lesz, majd ezt nézzem meg ! Eltelt egy év és már szidják, hogy nem ezt ígérték.
Lufi
2016-05-22 19:33:17
Hazugság hazugság hátán. Cél kitartani 2019 ig. Elősködők Kalocsán a hazudozós polgármesterrel együtt.
m.drienn
2016-05-20 09:23:18
Előbb inkább a fiatalok Kalocsán tartásán kellene munkálkodni, mert ha így folytatja a város, nem lesznek gyerekek, akik megtöltsék az óvodákat. Volt is erre hangzatos kampányígéret, de persze semmi nem lett abból sem.
Kalotroll
2016-05-23 08:07:43
Ígéret? Ha ezek ígérnek akkor annak az ellenkezőjére kell mindig számítani!

Lásd: Fiatalok megtartása = Fiatalok elüldözése a hivatalból (mert TF-ék hozták haza és amúgy sem rájuk szavazott a nagyja)

KalocsaKOM árát nem "kiflire" költjük = Dehogynem, már idén elfogy a lé

A városért kívánnak dolgozni = ezzel szemben kampányban feljelentik a város egyik cégét, ami épp egy partnerrel való vita miatt szabálytalanságot kénytelen csinálni

Nincsen már visszamutogatás innentől = Csak az van, mert eredmény az semmi...

Nem tér vissza Gusztáv = De visszatért a szellemiségével együtt

Hadiköltségvetés, spórolás = Van pénz nyugdíjasok rászorultság figyelembevétele nélküli támogatására (szánalmas 2000 ft-al), Német partnervárosi küldöttség fizetős szálláshelyen, lakosságtól elzárt elszállásolására. Nincs fejlesztésekre, sportra, fiatalok és civilszervezetek támogatására

Lehetne sorolni napestig...

Még több friss hír

2025. 03. 17., 20:26
A dunavecsei hídon holnaptól félpályás útzár a kezdődik felújítási munkálatok miatt. Előreláthatólag a nyár végéig kell korlátozásokra számítani, várhatóan egy hónapon át, és rövidebb időszakokra többször is mindkét irányból – derül ki az MKIF Zrt. közleményéből.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 19., 16:34
A Kalocsai Fényi Gyula Kertvárosi Iskola mezei futó csapat vármegyei bajnok lett. Még >>>
2025. 03. 19., 11:41
A nőt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Még >>>
2025. 03. 19., 11:00
Bár nem kifejezetten magyar vonatkozású, a március 19. az asztalitenisz világnapja is, amelyet a sport népszerűsítésére hoztak létre. Még >>>
2025. 03. 19., 09:39
A sofőr nagy sebességgel haladt és közben a kamionok közé bújva próbált észrevétlen maradni, miután megpillantotta a pénzügyőrök járőrautóját. Még >>>
2025. 03. 18., 14:27
Egy személyautó egy kamionnal ütközött. A személygépkocsi vezetőjének életét már nem tudták megmenteni. Még >>>
2025. 03. 18., 11:08
A nappalok hosszabbodása egészen a nyári napfordulóig, azaz június 21-ig tart. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK