2025. 03. 20. csütörtök
Klaudia
: 399 Ft   : 366 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XIX. Találkozója – a két Szendrei emlékére muzsikáltak a legtehetségesebb zongoristanövendékek

Bács-Kiskun Megyei Zongoristák XIX. Találkozója – a két Szendrei emlékére muzsikáltak a legtehetségesebb zongoristanövendékek
Illés György Cinó  |  2022. 11. 25., 08:00

November 12-én, végre újra valós térben tartották meg a Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (AMI) szervezésében a megyénkben zongorázni tanuló ifjak már több évtizedes hagyományokra visszatekintő seregszemléjét. Az idén 19. alkalommal megrendezett Bács-Kiskun Megyei Zongoristák Találkozóján tizenhárom iskola harminckét felkészítő tanárának összesen 83 növendéke jelentkezett.

A közönség számára ingyenesen látogatható rendezvényt portálunkon is ajánlottuk a zenekedvelő kalocsai közönség figyelmébe, fölsorolva a bekapcsolódó intézményeket is.

A találkozó, bár nemes versengést is hoz, nem verseny, amelynek nyertesei és vesztesei volnának, hanem egy jó hangulatú szakmai fórum, ahonnan minden résztvevő elismeréssel, jutalommal, valamint a zenetanulásban való előrehaladását segítő szakmai visszajelzéssel, jó tanácsokkal térhet haza.
A gyerekek általában két különböző karakterű és korstílusú művet játszanak el, de van aki hármat is, az időkeretet viszont mindenkinek be kellett tartani – tudtuk meg az alkalom ötletgazdájától és főszervezőjétől, Vízi Melinda tanárnőtől.

Nagyon sok visszajáró gyerekünk van és visszajáró tanár kollégánk. A növendékek szeretnek ezen a zongorán játszani, és el vannak ájulva attól, hogy egy olyan teremben játszanak, ahol Liszt Ferenc is zongorázott. Ez nekik maga a csoda! Örök életükben magukkal fogják vinni ezt az élményt!"– mondta a tanárnő, aki hangsúlyozta, hogy a találkozó nem verseny, onnan senki megy haza üres kézzel. Az emléklap, oklevél, ajándék mellé a zsűri szóbeli értékelése által fontos visszajelzést kapnak a diákok és a tanárok is.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György / KALOhírek

A vendéglátó intézmény, a Liszt Ferenc AMI igazgatója, Fehérvári István örömét fejezte ki, hogy a járvány után és háború miatti energiaválság közepette is személyes jelenléttel tudták megtartani ezt a jó hangulatú a találkozót, amelynek időpontválasztása is tökéletes, hiszen az évkezdés nehézségein már túl vagyunk, de az adventi időszak még nem kezdődött el.

Amint megtudtuk, az elmúlt két évtized során mintegy másfélezer diák zongorázott itt, a találkozókon gyümölcsöző szakmai kapcsolatok alakultak ki, és a korábbi alkalmakon részt vevő növendékek közül már sokan sikeres színpadi művészekké, zenepedagógusokká, komoly szakemberekké váltak.

– Aki itt van, annak ez már jutalom, hiszen képviselheti saját iskoláját, ahonnan a legjobbak jönnek ide, és itt az elismerés mellé hasznos tanácsokat is kap. De, ahogy szoktuk mondani, a gyerek vizsgája a tanár vizsgája is egyben, így a tanároknak is fontos alkalom ez. Azt is látni kell viszont, hogy mi az egész történet óvodája vagyunk, tehát nem művészképző, és nem is szabad belehajszolnunk ebbe ezeket a fiatalokat.

Nem apró művészeket nevelünk, hanem a zene megszerettetését szeretnék elérni, hogy koncertlátogató gyerekekké nevelődjenek, ne kapcsolják ki a rádiót, ha komolyzene szólal meg."Hogy a zene még mi mindenre képes, azt a szakirodalmak leírják – nyilatkozta a találkozó kapcsán Fehérvári István, aki a találkozó névválasztásáról, illetve névadóiról is szólt.

Két nagy művész, a két kalocsai kötődésű Szendrei, idősebb és ifjabb Szendrei Imre emlékére rendezzük a találkozót. Előbbi főszékesegyházi karnagy és zeneszerző, emellett az akkori főiskola tanára, míg a fia Liszt- és Chopin-díjas koncertező zongoraművész és zenepedagógus volt.

Díjak

1. korcsoport

  • Aranyos Lujza, tanára: Filus Mónika – kiemelt nívódíj + SZO-LÁ –RI’S különdíj
  • Botos Gergő, tanára: Filus Mónika – nívódíj


2. korcsoport

  • Bedő Csenge, tanára: Filus Mónika – kiemelt nívódíj 
  • Farkas Lia tanára: Csupor Balázs – nívódíj
  • Ferenc Bence tanára: Filus Mónika, nívódíj
  • Gombkötő Gergő, tanára: Tamás Tibor – kiemelt nívódíj 
  • Kapinya Tamás, tanára: Vízi Melinda – kiemelt nívódíj 
  • Szollár Balázs, tanára: Vízi Melinda – kiemelt nívódíj 
  • Tuzson-Tóth Áron András, tanára: Vízi Melinda – kiemelt nívódíj 
  • Viola Sztricsevics Zsombor, tanára: Csupor Balázs – kiemelt nívódíj + SZO-LÁ –RI’S különdíj


3. Korcsoport

  • Kuncz Martin, tanára: Felnagyné Geri Emese – nívódíj
  • Patik Janka, tanára: Filus Mónika – kiemelt nívódíj 
  • Peák Anna Lilla, tanára: Felnagyné Geri Emese – kiemelt nívódíj + SZO-LÁ –RI’S különdíj
  • Tuzson-Tóth Péter Álmos, tanára: Vízi Melinda – nívódíj


4. korcsoport

  • Lehr András, tanára: Csupor Balázs – kiemelt nívódíj + SZO-LÁ –RI’S különdíj
Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 17., 20:26
A dunavecsei hídon holnaptól félpályás útzár a kezdődik felújítási munkálatok miatt. Előreláthatólag a nyár végéig kell korlátozásokra számítani, várhatóan egy hónapon át, és rövidebb időszakokra többször is mindkét irányból – derül ki az MKIF Zrt. közleményéből.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 20., 08:53
2025. 03. 19., 16:34
A Kalocsai Fényi Gyula Kertvárosi Iskola mezei futó csapat vármegyei bajnok lett. Még >>>
2025. 03. 19., 11:41
A nőt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. Még >>>
2025. 03. 19., 11:00
Bár nem kifejezetten magyar vonatkozású, a március 19. az asztalitenisz világnapja is, amelyet a sport népszerűsítésére hoztak létre. Még >>>
2025. 03. 19., 09:39
A sofőr nagy sebességgel haladt és közben a kamionok közé bújva próbált észrevétlen maradni, miután megpillantotta a pénzügyőrök járőrautóját. Még >>>
2025. 03. 18., 14:27
Egy személyautó egy kamionnal ütközött. A személygépkocsi vezetőjének életét már nem tudták megmenteni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK