A Liszt Ferenc AMI zenei tanszakának évzáró ünnepségét az iskola udvarán tartották kedden délután öt órai kezdettel. Előtte, délután három órai kezdettel az iskola hajósi, kihelyezett tagozatának az évzáróját is megtartották. A bizonyítvány mellé a kiemelkedő teljesítményt nyújtott tanulók könyvjutalomban részesültek, és gazdára találtak az idei Szendrei-díjak is. A Szendrei Imre Alapítvány díjait hagyományosan a zongorista tanulók jutalmazására szánták, de ma már más hangszeres is részesülhet belőle. Nem csak a tanulók, hanem a tanárok munkáját is oklevéllel ismerték el.
Az egybegyűlteket Fehérvári István igazgató köszöntötte, majd felidézte a mögöttünk hagyott, igen nehéz évet, sőt majdnem másfél évet, hiszen tavaly március közepén, egy szombati napon vált ismertté, hogy hétfőn már nem folyhat az oktatás a hagyományos formában, amire sem itt, sem másutt nem volt, nem lehetett fölkészülve a nevelői kollektíva.
Hogyan tovább? – tette föl országosan az egész szakma a kérdést azon a felejthetetlen márciusi hétvégén. Nem volt kidolgozott online tananyag, sem gyakorlat, de még csak semmiféle elgondolás sem, hogy hogyan lehet a mi műfajunkban – értve ezt minden művészeti ágra – érdemben helyt állni ebben a formában”
– idézte föl a koronavírus-járvány teremtette helyzet kihívásait Fehérvári István, hozzátéve, hogy a megoldásban sokszor az online világban gyakran jártasabb diákok segítették tanáraikat.
Ugyanakkor az akkori szabályok szerint a tavalyi tanév végén bizonyítványosztást sem lehetett a megszokott formában megtartani, s bár az idei tanév kéthónapnyi jelenléti oktatással kezdődött, hamarosan újra az online térbe kényszerültek, így most két év után találkozhatott újra az iskola tanári kara, diáksága és a tanulók szülei.
Az eltelt időszak keserűségei, megpróbáltatásai, egynémelyikünknél tragédiái, semmiképpen sem felidézni való emlékek, de most mégsem lehetett másról szólni, mint a világjárvány okozta helyzetről, hiszen ez történt velünk az elmúlt másfél évben. Most azt reméljük, hogy ezzel lezártunk egy korszakot és múlt időben marad mindörökre!”– fogalmazott az igazgató. Ezt követően Sibelius Etűdjét Kapitány Áron játszotta el zongorán.
Az iskola és a zenei közélet rendezvényei is sorra elmaradtak, csupán egyetlen rendezvényt tartottak meg – természetesen online formában –, a Baján megrendezett I. Nemzetközi „Zongoramesék” zongoraversenyt, amelyen az előzőleg színpadra lépett Kapitány Áron is eredményesen vett részt, az ötödik, legidősebb korcsoportban ezüst minősítést szerzett.
A kalocsai iskola a legkisebbek kivételével minden korcsoportban képviseltette magát.
A második korcsoportban Kapinya Tamás ezüst, a harmadik korcsoportban Bedő Csenge, Ferenc Bence, Györffy Sára, Patik Janka, valamint Peák Anna bronz minősítést szerzett, Farkas Lia pedig dicséretben részesült. A negyedik korcsoportban Aranyos Janka arany, Kárász Noel ezüst, Kuncz Martin és Tuzson-Tóth Péter Álmos pedig bronz minősítést ért el.
A továbbiakban szaktanári és igazgatói dicséretek és a velük járó könyvjutalmak átadása következett – oly hosszú sorban, hogy az meghaladja e cikk kereteit –, majd a Szendrei-díj idei letéteményesei vehették át elismeréseiket.
Az iskola mellett működő Szendrei Imre Alapítvány a legeredményesebb tanulók, elsősorban zongorista növendékek jutalmazására hozta létre a kalocsai főszékesegyház egykori karnagya, Szendrei Imre, valamint azonos nevű, zongoraművész fia nevét őrző Szendrei-díjat. A kuratórium és a tantestület döntése nyomán ebben az esztendőben két-két megosztott második, három harmadik díjat, valamint egy első díjat adtak át. Az elismerés mellé könyvutalvány-jutalom is járt.
Végül az önkormányzat elismeréseit tolmácsolták, amellyel ebben az évben Felnagyné Geri Emese, Filus Mónika és Vízi Melinda oktató-nevelő munkáját díjazták.
Kihirdették a Liszt Ferenc AMI idei „Év tanulója” díjasának személyét is, aki pici gyermekkorától kezdve, lassan közel egy évtizede pallérozza magát a néptáncos tanszak tanulói sorában. Ő Lakatos Bence Gábor, aki azonban a díját már korábban, a szombat délután az Érsekkertben tartott táncos évzárón átvette, személyesen dr. Filvig Géza polgármestertől.
A rendezvény zárásaképpen Mozart Drága szempár című darabját az iskola három énekes tanulója, Kovács Emma, Farkas Dorina és Fekete Tamás adta elő, Vízi Melinda tanárnő zongorakíséretével, majd a tanulók szaktanáraiktól vehették át az idei munkájukról szóló bizonyítványukat.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!