A gyöngyösi Cantare Városi Vegyeskar és a Cantare Kamarakórus vendégeként érkeztek a Kalocsa Kamarakórus énekesei szombaton koradélután a Mátra kapujába, Gyöngyösre, ahol a Szent Bertalan Templomban 17 órai kezdettel adott közös koncertet a három énekkar. A két házigazda kórus este élőzenés mulatsággal és mátrai borkóstolóval egybekötött vacsorára vendégelte meg, másnap délelőtt a környékben egy kis kirándulásra is elkalauzolta a kalocsaiakat, akik júliusban igyekeznek majd viszonozni a szívélyes vendéglátást, izgalmas zenei csemegét kínálva a kórusmuzsikát kedvelő kalocsai közönségnek is.
A Gyöngyös főterét ékítő hatalmas templomban kizárólag egyházi zenei kompozíciókat szólaltattak meg az énekkarok. Először a Cantare Városi Vegyeskar lépett közönség elé, majd a Kalocsa Kamarakórus mutatta be programját, amelynek keretében Ola Gjeilo: Ubi caritas et amor, Halmos László: Jubilate Deo, valamint Hogyha az Úr című darabját és Leonard Cohen: „Hallelujah” című művét hallhatta a közönség – utóbbit a Pentatonix énekegyüttes feldolgozásában.
A kalocsai énekkar blokkját követően a Cantare Kamarakórus örvendeztette meg a hallgatóságot énekével, végül a három együttes két közös produkciójával, Charpentier: Te Deum és Young: Alleluia című darabjával zárult a hangverseny.
A Kalocsa Kamarakórust és az első közös művet Englerné Böttger Boglárka kórusvezető vezényelte.
A közönségnek ennyivel kellett beérnie, de a három kórus tagjai számára a koncert után a Pálosvörösmarti Művelődési Házban közös vacsorával és a gyöngyöstarjáni Ludányi Pincészet borkóstolójával folytatódott az este, amelyet a kalocsai énekkar vendéglátói éjszakába nyúló táncmulatsággal tettek emlékezetesebbé minden résztvevő számára.
A program másnap is folytatódott – ekkor a Mátrafüredi Babaházba látogattak el a kalocsai énekesek, majd fakultatív módon a Mátra természetvilágát bemutató Mátrafüredi Harkály Házat tekinthették meg tárlatvezetéssel, illetve a Sástó turisztikai központhoz túrázhattak, útba ejtve a kitűnő vizű Rákóczi-forrást. Aki bírta a magasságot, és nem ijedt meg a több száz lépcsőtől, az megmászhatta a közeli, 60 méteres kilátót is, ahonnan pompás kilátás nyílik Gyöngyösre és az egész környékre.
A kalocsaiak kellemesen elfáradva indultak haza ebéd után a nem csak zenei élményekben gazdag útról.