2025. 04. 17. csütörtök
Rudolf
: 408 Ft   : 358 Ft Benzin: 585 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Megyei zongorista-találkozó Szendrei Imre emlékére, tizennyolcadszor – A találkozó névadója idén lenne 95 éves

Megyei zongorista-találkozó Szendrei Imre emlékére, tizennyolcadszor – A találkozó névadója idén lenne 95 éves
Illés György Cinó  |  2021. 11. 17., 13:34

Szendrei Imre kalocsai származású zongoraművész emlékére és tiszteletére 19 évvel ezelőtt rendezték meg első alkalommal a Bács-Kiskun megyei zongoristák találkozóját, amelyet – a tavaly a járvány miatt elmaradt alkalom kivételével – azóta is minden évben megtartanak. Ebben az évben november 13-án, múlt hét szombatján tartották meg a zeneiskolai keretek közt zongorázni tanuló diákok legjobbjainak megyei seregszemléjét, amelyhez kapcsolódóan megkoszorúzták a Kalocsán született zongoraművész szülőházát.

A legutóbbi, tavalyelőtti találkozóról is olvashattak portálunkon, ahogyan az egy évvel korábbi, 2018-as alkalomról is írtunk. A Liszt Ferenc AMI honlapján a találkozót szervező Szendrei Imre Alapítvány oldalán a találkozóról ezt olvashatjuk:

Ez nem verseny, hanem találkozó, és azt szeretnék, hogy igazi találkozó legyen, melynek legfontosabb célja a fiatal tehetségek felkarolása, és számukra egy rangos szereplési lehetőség biztosítása, valamint egy megyei szintű megmérettetés, ahol mindenki megismerheti a többiek munkáját, ezzel tapasztalatokat és élményeket szerezhet.”A gyerekek teljesítményét – véleményét szóban is kifejtve – háromtagú, szakmai zsűri értékeli, amelynek munkájában az elnök, dr. Dombiné dr. Kemény Erzsébet főiskolai tanár és Lozsányi Tamás, a szekszárdi Liszt Ferenc AMI tanára a kezdetek óta részt vesz, így sok gyerek fejlődését követni tudják. A bíráló testületet tagja még mellettük Francsics Ildikó Anikó, a Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tagintézmény-vezetője.

A felkészítő tanárok számára egyre nagyobb kihívás a folyamatosan növekvő színvonalhoz fejleszteni a növendékeket.

A TALÁLKOZÓ ALKALMÁT ARRA IS MEGRAGADJÁK A SZERVEZŐK, HOGY MEGKOSZORÚZZÁK A NÉVADÓ ZONGORAMŰVÉSZ SZÜLŐHÁZÁT.

Büszkék vagyunk rá, és nagyon örülünk, hogy ily módon az ő nevét tovább tudjuk vinni, és meg tudjuk ismertetni a gyerekekkel a munkásságát”– nyilatkozta a találkozó kapcsán Vízi Melinda zongoratanár, szervező.


Az első alkalmon 5-6 iskola zongorista növendékei vettek részt. Azóta a megmérettetés alaposan kinőtte magát:

IDÉN A JÁRVÁNY ELLENÉRE IS ÖSSZESEN 12 ISKOLA VETT RÉSZT A TALÁLKOZÓN:

  • Bajai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola
  • Bajai Szent László ÁMK – Lukin László ÉZI és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola
  • Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Hajósi Tagozata
  • Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola
  • Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola Orgoványi Tagozata
  • Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
  • Kiskunmajsa – Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola
  • Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola
  • Líra Zeneiskola – Helvécia
  • Líra Zeneiskola – Jakabszállás


A 12 iskolából 26 felkészítő tanár által felkészített, összesen 60 tanuló vett részt a találkozón, amelyen a diákok öt korcsoportban indulhatnak, de nem az életkor, hanem az iskolai előmenetel, a zenetanulásban eltöltött évek szerint. Az első korcsoportba az előképzősök mellett az első-második és harmadik osztályosok szerepelnek, a felsőbb korcsoportok két-két zeneiskolai osztály növendékeit vonultatják föl. A résztvevők közt vannak olyanok is, akik az első korcsoporttól kezdve a zeneiskolai tanulmányaik befejezéséig folyamatosan részt vettek.

A gyermekek két-két darabbal készülnek, amelyekre a megkötés csupán annyi, hogy a megadott időkeretet nem léphetik túl, amire szervezési okokból van szükség, emellett előírás, hogy a két darabnak karakterében, stílusában különbözőnek kell lenniük. A felsőbb korcsoportokban elvárás továbbá, hogy egy-egy Liszt, illetve Chopin darabot eljátsszanak, megemlékezve arról, hogy Szendrei kétszeres Chopin- és Liszt-díjas zongoraművész volt.

AZ IDEI TALÁLKOZÓ ÜNNEPÉLYESSÉGÉT EMELTE, HOGY ANNAK KERETÉBEN A NÉVADÓ MŰVÉSZ SZÜLETÉSÉNEK 95. ÉVFORDULÓJÁRÓL IS MEGEMLÉKEZTEK.

A találkozót november 13-án reggel fél nyolckor a Kamarateremben Fehérvári István iskolaigazgatóval közösen dr. Filvig Géza polgármester nyitotta meg. Miután köszöntötte a résztvevő diákokat, felkészítő tanáraikat és szüleiket, fölidézte, hogy néhány hete a városunkban több alkalommal koncertezett Liszt Ferenc születésének 210. évfordulójáról is színvonalas és nagy érdeklődéstől kísért koncerttel emlékeztünk meg, amelyet ugyanott tartottak.


A gyermekkori zenei élmények meghatározóak, és igazán jó személyiség- és szemléletformáló erővel bírnak, ezért is lényeges, hogy minél több gyermek tanuljon zenét, és kerüljön kapcsolatba a művészettel.”

A ZENE EGYETEMES NYELV, A VILÁG BÁRMELY TÁJÁN ÉLŐ EMBER MEGÉRTI, HATÁSSAL VAN RÁ.

- hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, nem csak kulturális élményt ad a hallgatóságnak, hanem évszázadok óta a közönséget összetartó erő is egyben, ahogyan a zeneiskola is közösségteremtő és megtartó jelentőséggel bír.

A polgármester végül köszönetet mondott a Liszt Ferenc AMI összes tanárának az évről évre fáradhatatlanul végzett munkájáért, amellyel a kalocsai és környékbeli gyermekek művészeti fejlődését segítik, a résztvevő diákoknak pedig sok sikert kívánt az aznapi megmérettetéshez, és gratulált az idáig vezető szorgalmas, kitartó munkához.

Ne feledjétek, aki ma itt van, már mind győztes!”


A továbbiakban a zene vette át a szót, a diákok számot adtak az éves munkájukról, és meghatározó, örök élménnyel gazdagabban térhettek haza fárasztó, de rendkívül tartalmas nap végén.

A kalocsai tanulók eredményei

1. korcsoport:

  • Aranyos Lujza – kiemelt nívódíj+ különdíj
  • Gombkötő Gergő –nívódíj
  • Kapinya Tamás – Kiemelt nívódíj + SZO-LÁ-RI’S különdíj


2. Korcsoport:

  • Ferenc Bence: Nívódíj + különdíj
  • Györffy Sára – nívódíj
  • Kuncz Martin – kiemelt nívódíj
  • Patik janka – kiemelt nívódíj
  • Tuzson-Tóth Áron András – kiemelt nívódíj +különdíj


3. korcsoport:

  • Peák Anna Lilla- nívódíj+ különdíj
  • Tuzson-Tóth Péter Álmos – nívódíj + különdíj


4. korcsoport:

  • Kapitány Áron – kiemelt nívódíj+ SZO-LÁ-RI’S különdíj
  • Lehr András – nívódíj +különdíj


A diákokat (betűrendben) Csupor Balázs, Felnagyné Geri Emese, Filus Mónika, valamint Vízi Melinda tanárok készítették föl.


A zongoristák találkozójának megszervezését támogatták:
Bajai Tankerületi Központ, Bazsó Húsbolt (Kalocsa), e-Zene Hangszerbolt (Kecskemét), Kalocsai Városi Televízió, Kalocsa Város Önkormányzata, Karamell Sütő Kft. (Kalocsa), Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete Bács-Kiskun Megyei Bizottsága, Nek-Tár Kft. (Kalocsa), Német Nemzetiségi Önkormányzat (Kalocsa), Orosházi László (Kalocsa), SZO-LÁ-RI’S Hangszerüzlet (Kalocsa), Zenevilág Művészeti Alapítvány (Baja).

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-15 10:15:02
Mezőgazdasági vegyszer került az akasztóiak ivóvizét adó kutakba. Hogyan került oda? Hosszas nyomozást folytattak le. De megszabadulni tőle nem tudunk, más megoldást kellett találni – ezt ismertette Szigeti Attila a víz világnapján tartott előadásán, aki szólt a választott műszaki megoldás hátrányáról is, és arról is, hogy hogyan lehet hosszútávon megnyugtatóan rendezni Akasztó térségének ivóvízellátását, a jelenleginél gazdaságosabban.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 17., 14:43
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 1-es fokozatú, sárga figyelmeztetést adott ki Bács-Kiskun vármegyére április 17-re a záporok és zivatarok miatt. A zivatarokat villámlás, szélerősödés, sőt, akár jégeső is kísérheti. Még >>>
2025. 04. 17., 12:31
Április 17–26. között újra feltűnik az éjszakai égbolton a Lyridák meteorraj. Még >>>
2025. 04. 17., 10:42
Egy egyszerű igazoltatás során jutottak olyan információkhoz a jánoshalmi rendőrök, melyek egy helyi nő kábítószer-kereskedelmére utaltak. Az ügy végül kommandós bevetéssel zárult. Még >>>
2025. 04. 17., 10:19
A 2025-ös húsvéti négynapos hosszú hétvégén több nap is munkaszüneti napnak számít, így a nagyobb üzletláncok zárva tartanak. Mutatjuk, mikor érdemes bevásárolni, és mely boltok lesznek nyitva az ünnep alatt. Még >>>
2025. 04. 16., 14:24
Már délben többfelé átlépte a hőmérséklet a 25 fokot, holnap pedig az első hőségnap is meglehet. Még >>>
2025. 04. 16., 13:25
Április 18. és 21. között csak a sürgősségi és fekvőbeteg-ellátás működik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK