2026. 04. 14. kedd
Tibor
: 366 Ft   : 313 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Közel kétszáz látogató érkezett a kalocsai menhely nyílt napjára

Szabó Petra  |  2026. 03. 16., 11:00

Tegnap tartotta idei első nyílt napját a kalocsai menhely, ahol a szervezők és önkéntesek már kora reggeltől készültek a látogatók fogadására. A gondosan előkészített környezetben közel 200 vendég érkezett, hogy megsétáltassa, megsimogassa és egy kis szeretettel halmozza el a menhely védenceit. A rendezvény különleges sikere, hogy nyolc kutya hamarosan új, szerető otthonba költözhet.

Mozgalmas és örömteli napot zárt tegnap a kalocsai menhely csapata, ahol az idei első nyílt napot rendezték meg. A munkatársak és az önkéntesek már kora reggel nekiláttak az előkészületeknek, hogy a kapunyitásra minden készen álljon.

Képgaléria megtekintése (42 db kép)

Forrás: Összefogás Az Állatokért Kalocsa / Facebook

A kennelek kitakarítva várták a vendégeket, a látogatók számára pedig vendégváró falatokkal, üdítővel és kávéval készültek. A szervezők ugyan számítottak érdeklődésre, de a látogatók száma még őket is meglepte: a nap folyamán közel kétszázan érkeztek a menhelyre.

Családok, szülők, gyermekek – köztük egészen apró babák is –, nagyszülők, barátok és a menhely régi, valamint új támogatói látogattak el a rendezvényre. A kutyák számára ez különösen boldog nap volt: rengeteg sétában, simogatásban, jutalomfalatban és figyelemben volt részük.

Képgaléria megtekintése (42 db kép)

Forrás: Összefogás Az Állatokért Kalocsa / Facebook

A nyílt nap egyik legörömtelibb eredménye, hogy nyolc kutyát már ki is választottak a látogatók, akik a következő napokban új, szerető családjukhoz költözhetnek.

Bár a szervezők a nap végére elfáradtak, a sok pozitív élmény és a látogatók kedvessége mindenkit feltöltött. A menhely munkatársai hálájukat fejezték ki mindazoknak, akik ellátogattak hozzájuk, és már most várják a következő találkozást.

A tervek szerint áprilisban újabb nyílt napot rendeznek, ahol ismét lehetőség nyílik megismerni a menhely négylábú lakóit.

Forrás, kép: Összefogás Az Állatokért Kalocsa / Facebook

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-11 10:25:11
A helyi sakkélet jeles képviselői még nem ismerhették meg a siker semmihez nem fogható varázsát csapatbajnoki mérkőzéseik során. Az eddig lejátszott nyolc fordulójuk során még győzelem nélkül szerénykednek az NB II-es csapatbajnokság Asztalos csoportjának kilenc csapatos mezőnyében. Korábban, a Kalocsai SE színeiben versenyeztek, de már régóta nem ültek asztalhoz versenyszerűen.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 14., 09:58
Csendes hősök, akik nap mint nap segítik a tudás áramlását – róluk szól a könyvtárosok világnapja. Egy szakma, amely nélkül a könyvek világa sokkal nehezebben lenne elérhető. Még >>>
2026. 04. 14., 08:59
A Rendőrség a lakosság segítségét kéri. Még >>>
2026. 04. 14., 08:56
Újabb úgynevezett unokázós csalás ügyében intézkedtek a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. A hatóságok két férfit fogtak el, akik idős embereket vertek át azzal, hogy telefonon rendőrnek vagy ügyvédnek adták ki magukat. Még >>>
2026. 04. 14., 08:43
Szerda reggel 6 órakor kezdődik a Speedmarathon, amikor 24 órán keresztül az ország számos pontján egyszerre mérik a járművek sebességét a rendőrök. Az akció a héten zajló, országos sebességellenőrzési kampány része. Még >>>
2026. 04. 14., 08:26
Szaharai por érkezik a Kárpát-medencébe, amely kedden és szerdán kisebb esőkkel, záporokkal együtt akár saras esőt is okozhat. Még >>>
2026. 04. 13., 10:35
Ismerősük támadt két férfira egy kecskeméti italozás során. A 21 éves elkövetőt a rendőrök néhány órán belül elfogták. Még >>>
2026. 04. 13., 10:30
Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi a Duna közelében tartózkodók: egy elszabadult úszómű sodródott a hajózási útvonalban, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei fogtak be és rögzítettek. Még >>>
2026. 04. 13., 09:09
Látványosan erősödött a forint hétfő reggelre. Ilyen erős szinten legutóbb 2023 nyarán járt a magyar fizetőeszköz. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK