2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Bibliai ihletésű darab a Dózsa színpadán -Valamennyi osztály megtekintette az előadást

Bibliai ihletésű darab a Dózsa színpadán -Valamennyi osztály megtekintette az előadást
Zsiga Ferenc  |  2019. 12. 19., 10:02

A hagyományokhoz híven idén is a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma legfiatalabb tanulói készültek karácsonyi műsorral, hogy azt a város legnagyobb oktatási intézménye valamennyi diákja az ünnepvárás, az ünnepre hangolódás jegyében tekinthesse meg. A Dózsa színháztermében december 18-án, a népes közönség miatt többször előadott darab egy a karácsony ünnepe köré szőtt időutazás. A színdarab a jelenből a 2019 évvel ezelőtti múltba, Jézus születésének helyszínére, Betlehembe, majd a jövőbe, 2030 futurisztikus karácsonyáig repítette a közönséget.

A Romsics Imréné tanár, drámapedagógus forgatókönyve alapján játszódó történet több mint negyven fős szereplőgárdáját a 9/A osztály, osztályfőnökük Szabadi Adrienn, a 9/B osztály, osztályfőnökük Tóth Noémi Ilona, és a Baksa László osztályfőnök vezette 9/C osztály tanulói alkották. A hangosításról, a hangeffektekről, a videóképekről az iskola informatikát tanuló diákjai gondoskodtak.

Az eseménysor egy karácsonyra, egymás megajándékozására készülő osztály osztályfőnöki órájával indult. A legnehezebb alakítás arra a diáklányra várt, aki különc, önző magatartásával elutasítja a közös ajándékozás ötletét, és egy drága mobiltelefont szeretne kapni karácsonyra. A zöld haja miatt extravagáns, társai szimpátiáját nem osztatlanul élvező fiúról aztán kiderül, hogy a házi feladatként kapott legszebb karácsonyi gondolatokat ő veti papírra, karácsonyt az önzetlen szeretet ünnepének tartja.

Egy átkötés után a múltidéző betlehemi históriában megelevenedik a 2019 évvel ezelőtti történet Józseffel és Máriával, a kis Jézussal. Az Esthajnal, vagy Betlehemi csillagot követő három királyok is színre lépnek, hogy átadják a családnak, a kis Jézusnak szánt ajándékukat.

Az időgép ezt követően repíti a 2030. év karácsonyáig a nézőket. Ekkor már mindent az elektronika, a robotizáció ural, de végül az érzelemhiányos, gépies, kiüresedett világba is visszatér a jóság és a szeretet.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: KALOhírek / Zsiga Ferenc


Mégpedig egy édesanya képében, aki karácsony ünnepén meglátogatja a fiát, és saját készítésű ünnepi finomságokkal kedveskedik neki, és kimondja a varázsszót:

karácsony a családról, a szeretetről szól.

Záró képként a cselekmény újra az osztályteremben folytatódik, ahol a látottakon, hallottakon elgondolkodó fiatalok egymással megbékélve, önzetlenül és szeretettel adják át az egymásnak készített karácsonyi ajándékukat.

Ugyan a végkövetkeztetés szóban nem hangzik el, de kiviláglik a mondanivalóból: karácsony azért emelkedik ki a többi ünnep közül, mert ilyenkor valamennyiünket összeköt a szeretet.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Forrás: KALOhírek / Zsiga Ferenc


A Dózsás diákok jól megkomponált előadásának talán legnagyobb erénye, hogy szívünket, lelkünket segített ráhangolódni az ünnepre. Köszönet érte!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK