Sok fejlesztés után sűrű fellegek gyülekeznek a foktői Magyar László Általános Iskola egén: február elsejétől – egyelőre ideiglenesen – nem fogad diákokat az intézmény, mivel nincs elegendő diák, és tavaly december 31-éve az intézményvezető megbízatása is megszűnt. A felső tagozat az alacsony tanulólétszám miatt már korábban megszűnt a településen, most az alsó tagozatot is elérheti a vég. A Foktőn élő családokat az ütemes korszerűsítés mellett számos kedvezménnyel igyekezett az önkormányzat rábírni, hogy ott járassák gyermekeiket általános iskolába, mindhiába: Kalocsa iskoláinak elszívó ereje jobban érvényesült, aminek oka lehet az is, hogy a szülők közül is sokan a városban dolgoznak, így könnyebben tudták megszervezni mindennapjaikat úgy, hogy a gyerekeket is kalocsai iskolába íratták be.
A gyermeklétszám csökkenését mutató országos trendeken túlmenően a falvak demográfiai helyzetének romlása, valamint az oktatás humánerőforrás igényével és a műszaki-technikai feltételekkel való lépéstartás nehézségei miattsok kistelepülés küzd hasonló gondokkal.
Ennek kapcsán legutóbb, a szeptemberi iskolakezdés után még örömteli fejleményekről számolhattunk be Öregcsertő vonatkozásában, ahol több hónapos bizonytalanság után tájékoztatta portálunkat Kis-Vén László polgármester arról a sikerről, hogy a településen tovább működhet az általános iskola alsó tagozata.
Ott egy váratlanul a településre költöző család, illetve annak harmadik osztályos gyermeke mentette meg a nélküle már hétfősre apadt létszámú iskolát, hiszen vele együtt sikerült elérni a nyolcfős minimális értéket.
A gondot ott is az okozta, hogy hiába van elegendő gyermek az iskola fönntartásához, sok szülő inkább kalocsai iskolába íratja be gyermekét. Erről panaszkodott a foktői iskola bezárásáról hírt adó BAON.hu portálnak a település polgármestere, Bakai Károly is, aki a tényt a település önkormányzati kommunikációját végző Községi Hírmondóban jelentette be.
Amint a BAON cikke írja, hosszú folyamat végére került ezzel pont, pedig a foktői önkormányzat sok éven keresztül mindent megtett, hogy megtartsa helyben legalább az alsó tagozatot. Amellett, hogy
SZÉPEN FELÚJÍTOTTÁK AZ INTÉZMÉNYT, AMELYHEZ TORNACSARNOK IS ÉPÜLT,
számtalan támogatást adtak a tanulóknak, például
INGYENES ÉTKEZÉST, TANKÖNYVET ÉS ÚSZÁSOKTATÁST BIZTOSÍTOTTAK,
utóbbihoz az utaztatást is megoldották,
DIGITÁLIS TÁBLÁKKAL, SZÁMÍTÓGÉPEKKEL FELSZERELT ISKOLÁBAN FOLYT AZ OKTATÁS KIS LÉTSZÁMÚ OSZTÁLYOKBAN, HELYBEN.
Forrás: Magyar László Általános Iskola, Foktő / Facebook
Mindez nem bizonyult elegendőnek, aminek okai közt Kalocsa vonzerejét és közelségét említette a portálnak a településvezető, hiszen a város mindössze három és fél kilométerre fekszik, s amióta a kerékpárút is megépült, szép idő esetén biciklivel is gyorsan, biztonságosan be lehet jutni Kalocsára, ahol sok foktői dolgozik.
A folyamat jó néhány éve kezdődött, amikor a foktői iskolás gyerekeket a szülők inkább a kalocsai iskolákba kezdték beíratni. Persze, annak a szülőnek is igazat kell adni, aki a városban dolgozott, könnyebben hozta-vitte a gyereket, vagy úgy gondolta, hogy a nagy létszámú, de mégiscsak városi iskolában nagyobb és sokrétűbb tudásra tehet szert gyermeke. Pedig nagyon sok olyan ember van, aki Foktőn végzett, eredményesen továbbtanult és megállta a helyét az életben, több híres ember is akad közöttük”– idézi a hivatkozott cikk Bakai Károly polgármestert, aki elmondta: az évek során
ELŐSZÖR A FELSŐ TAGOZAT OSZTÁLYAI SZŰNTEK MEG, MIVEL A TÖRVÉNY SZERINT 14 FŐ ALATT NEM LEHETETT AZ OSZTÁLYOKAT ELINDÍTANI.
Amikor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átvette az önkormányzatoktól az iskolákat, a foktői önkormányzat azt követően is mindenben támogatta annak működését, de a folyamatra és az intézmény működésére az önkormányzatnak attól fogva semmilyen befolyása nem volt – idézte föl a polgármester.
A TANULÓLÉTSZÁM OLYAN GYORSAN CSÖKKENT, HOGY 2019 SZEPTEMBERÉBEN NYOLC FŐVEL KEZDŐDÖTT MEG A TANÍTÁS,A NYOLC ALSÓS ÖSSZEVONT OSZTÁLYBAN TANULT.
Forrás: Magyar László Általános Iskola, Foktő / Facebook
A polgármester elmondása szerint
IDÉN JANUÁRBAN A KLIK KEZDEMÉNYEZÉSÉRE A SZÜLŐK ÚGYDÖNTÖTTEK, HOGY ELVISZIK A GYEREKEKET, AKIK A JÖVŐBEN KALOCSAI ISKOLÁKBAN FOLYTATJÁK TANULMÁNYAIKAT.
Nem vigasz, de meg kell említeni, hogy ezzel a problémával Foktő nincs egyedül, a környékbeli kis falvakban is hasonló a helyzet. Kivételt képeznek azok a települések, ahol a katolikus egyház fenntartásába került az iskola, mint Szakmáron és Géderlakon” – nyilatkoztaBakai Károlya médiumnak, amely Sárosi Magdolnát, a Klik vezetőjét is megkereste a foktői iskola ügyében.
Forrás: Magyar László Általános Iskola, Foktő / Facebook
A folyamat végére az intézményvezető távozása tett pontot…
Sárosi Magdolna elmondta,
A FÉLÉVKOR TÖRTÉNŐ VÁLTÁST AZ INDOKOLTA, HOGY A TAGINTÉZMÉNY-VEZETŐ FELMONDOTT ÉS DECEMBER 31-ÉVEL MEGSZŰNT A MUNKAVISZONYA.
A helyzet rendezésére a Klik ajánlotta a szülőknek, hogy az eddig Foktőn tanuló nyolc gyermeket a második félévtőlátveszi a Fényi Gyula Általános Iskola Belvárosi Általános Iskolája, ahol az összevont csoportos tanítás helyett már mindannyian az életkoruknak megfelelő osztályba kerülhetnek.
A vezető arra is rámutatott, hogy a foktői iskola eddig is a kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola tagintézményeként működött, egy helybeli és több Kalocsáról kijáró pedagógus közreműködésével.
… vagy pontosvesszőt?
Az Klik vezetője ugyanakkor azt is elmondta, hogy
EZ A LÉPÉS MÉG NEM JELENTI AZ ISKOLABEZÁRÁSÁT,
egyelőrecsak az oktatás megszűnéséről – szüneteltetéséről – van szó.
Sárosi azt is hozzátetette, hogy
AMENNYIBEN ÁPRILISBAN FOKTŐN LESZ NYOLC FŐ ELSŐS BEIRATKOZÓ A 2020–2021-ES TANÉVRE, ÉS A SZÜLŐK IGÉNYLIK, AKKOR ISMÉT BENÉPESÜLHET A FOKTŐI ISKOLA.
Forrás: Magyar László Általános Iskola, Foktő / Facebook
A Fókuszban Podcast legújabb adásában a május 9-11. közt megrendezésre kerülő II. NemArt Fesztiválról beszélgetünk vendégeinkkel, akiktől megtudtuk: Netflix-sorozatokban közreműködő zeneművészek és nemzetközileg elismert magyar képzőművészek is érkeznek városunkba!