Sokat kell tanulni a gyerekektől, hogy megtaláljuk azt a kulcsot, ami hozzájuk vezet. Hogy sikerüljön felkelteni az érdeklődésüket és rá tudjuk ébreszteni őket arra, ha most elkezdenek gyakorolni, az nagyon jó lesz majd pár hónap múlva – fogalmaz Fehérvári István, a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, akit a kezdődő tanév kapcsán kérdeztünk.
- Milyen szakok várják a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában a fiatalokat?
- Zenei és táncoktatás folyik az intézményben, közel ötszáz diákot képzünk, akiknek fele a táncos. Kizárólag néptánc tanítással foglalkozunk, nem véletlenül. Rendkívül komoly tradíciói vannak ugyanis ennek Kalocsán, nyugodtan mondhatjuk, világhírű. Táncoktatás korábban is volt, de mivel szerettük volna még komolyabb keretek között művelni, így 2003-ban felvettük a zeneiskolai képzések közé. A néptáncra jelentkezés feltétele egyébként a saját kalocsai népviselet. Egy táncos kelléke akár a többszázezer forintot is elérheti, de ez itt nem probléma: kinyílnak a szekrények és hullanak elő belőle a nagymama ruhái.
- A zenét tanulók teszik ki tehát az iskola növendékeinek felét. Melyek a legnépszerűbb szakok?
- A legtöbb tanítványunk zongorista, a zenei képzésben résztvevők mintegy fele. A többiek fúvós és vonós hangszeren játszanak. A népszerűségről annyit, igaz komoly múlttal rendelkezik az iskola, nemrégiben voltunk ötvenévesek, ennek ellenére nem várhatjuk ölbe tett kézzel, hogy megtaláljanak minket, folyamatosan jelen kell lennünk, meg kell mutatni magunkat.
Forrás: KaloHírek
- Az eredmények nyilván emelnek az iskola presztízsén. Milyen sikerekről tud beszámolni?
- Nem tehetünk különbséget nagyobb vagy kisebb szereplés között. Számunkra ugyanolyan fontos egy helyi fellépés, mint egy országos versenyen vagy egy nemzetközi fesztiválon való megmérettetés. Fontos felkészülni, jól szerepelni és megköszönni a tapsot, ezt igyekszünk a növendékeinkben tudatosítani. Ez nem jelenti, hogy nincs súlya egy komolyabb eseménynek: természetesen, amikor a növendékeink egy nemzetközi fesztiválon táncolnak, pontosan tudják, hogy nem csak Kalocsát képviselik, hanem az országot is. Le kell szögeznem, hogy mi amatőrképző intézmény vagyunk, de mégis vannak olyan zenét, táncot tanuló gyerekek, akik életpályaként választják valamelyiket. Őket egy emberként készíti fel az intézmény tantestülete.
- Mennyien tanulnak tovább zenei szakgimnáziumokban, egyetemeken a növendékeik közül?
- Évente átlagban két tanítványunk tanul tovább magasabb szinten, tavaly két zongorista került be a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolájába. Vannak már olyan világhírű művészek és sikeres pedagógusok, több adjunktus is, aki itt kezdett. Hosszú lenne őket név szerint felsorolni, hiszen mintegy kétszázan vannak. Példaként annyit, közülük a Zeneakadémián jelenleg hatan töltenek be jelentősebb feladatot, többek között a nemzetközi kapcsolatokért felelős rektor-helyettes vagy a fúvós tanszék vezetője is Kalocsáról, a Liszt Ferenc Zeneiskolából indult. Emellett legalább ennyi a néptánc-vonalon országos sikert elért volt növendék.
- Az iskola több tanárja is nyugdíjba vonult vagy készül. Sikerül pótolni őket, a helyükre új oktatókat hozni?
- Nem könnyű feladat, próbáljuk őket egyelőre nyugdíjasként tovább foglalkoztatni és közben a helyükre új kollégákat találni. Bízunk benne, hogy sikerül betölteni a helyeket olyanokkal, akikkel tovább vihető az az iskola szellemisége. Annyi biztos, hogy az iskolai légkör kiváló. Ez elengedhetetlen is ahhoz, hogy a gyerekek itt maradjanak, ami azért is fontos, mert ez nem egy kötelező beiskolázású intézmény.
- Hogy lehet ma a gyerekeket arra rávenni, hogy az internet böngészése helyett zenét vagy néptáncot akarjanak tanulni és rendszeresen gyakorolni?
- Talán ez a legnagyobb kihívás ma, amelynek szelét már négy-öt éve éreztük, de mondhatni napról-napra hatványozottabbá válik a probléma. Hiszen a gyerek egy számítógépes, telefonos alkalmazás klaviatúráján hamarabb jut sikerélményhez, mint a valóságban. Sokat kell tanulni tőlük, hogy megtaláljuk azt a kulcsot, ami hozzájuk vezet. Hogy sikerüljön felkelteni az érdeklődésüket és rá tudjuk ébreszteni őket arra, ha most elkezdenek gyakorolni, az nagyon jó lesz majd pár hónap múlva. Ez mindig a személyes kapcsolaton múlik, hogy megfogja-e őket a pedagógus. Ami bíztató, hogy a fogyatkozó gyermekszám ellenére növendékeink létszáma nem apad, ezt mindenképpen sikernek könyvelem el.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!