2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

Szép eredményekkel zárult a négynapos országos non-stop horgászverseny Szeliden – 2,7 mázsa ponty, amur a győztes zsákmánya

Zsiga Ferenc  |  2023. 09. 18., 08:55

Szeptember 17-én, vasárnap 12 órakor hivatalosan is véget ért a csütörtökön kezdődött négynapos, immár negyedik alkalommal megrendezett Szelidi Országos Non-stop Horgászverseny, amelyen különösen az első két helyen végzett csapat esetében szép összsúlyú fogásokat regisztráltak a szervezők.

Az élmezőny ezúttal egy kicsit átrendeződött: a tavaly minden idők legnagyobb fogását elérő, akkor három nap alatt 821,27 kilogramm pontyot és amurt partra emelő, kiskunhalasiakból álló Venezia Bt. háromfős csapata a most kifogott 233,55 kilogrammal csak a második lett. Ezúttal riválisuk, a Haldoradó Team 270,25 kilogrammal érdemelte ki az első helyet. Az élboly innen leszakadt, ugyanis a harmadik helyezett Buli Carp Team esetében 127,93 kilogramm pontyot és amurt mértek a versenybírók, tehát az első és a harmadik helyezett közötti különbség közel 1,5 mázsa kifogott hal volt.

Ezek a számok persze egy hétköznapi horgász esetében szinte felfoghatatlanok, van aki öt - hat - hét szezon alatt nem fog ennyi uszonyost, de hát itt tapasztalt, nagyon sok versenyt megjárt, az egyes horgászkészségek mellett az etetőanyag és a csali választásában is profi versenyzőkről beszélünk.

Ám ezúttal ez is kevésnek bizonyult. A versenyzők szerint a nyár az őszben időjárás a halakat is megzavarta, különösen a nagyobb, illetve a 8 kilogramm feletti példányok nem ettek. Mindeközben a rendkívüli melegben a fürdőzők is ellepték a tavat, amire szeptember közepén még alig volt példa, így esetenként velük is meggyűlt a horgászok baja és, de szerencsére a konfliktusok kulturáltan lerendeződtek.

A csütörtöktől vasárnapig non-stop, éjjel-nappal tartó halfogó bajnokságban résztvevő horgászok megfáradtan, de derűsen érkeztek a vasárnap 13 órakor kezdődő eredményhirdetésre. Természetesen hal nélkül, mert a kifogott példányokat a mérlegelés után az utolsó darabig, kíméletesen vissza kellett engedni a tóba.

A záróeseményt Csókás András, a Dunapataji Horgászegyesület elnöke nyitotta meg, aki elmondta:

Kiváló horgászversenyt sikerült lebonyolítani a szervezőknek. A verseny attól volt kiváló, hogy alapos előkészítő munka előzte meg, és a nagyon szép környezet mellett a bő halállomány is szerepet játszott ebben. A halgazdag víz hírét erősíti az a beszédes adat, hogy a 26 csapat 78 horgásza 20,5 mázsa halat fogott ki összesen.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)

Forrás: KALOhírek


A tavaszi, minden idők legnagyobb rekordfogása 25 mázsa volt - emlékeztetett az elnök hozzátéve: régi tapasztalat, hogy Szeliden a szeptember az egyik leggyengébb hónap. A horgászversenyt ezúttal is haltelepítés előzte meg, de a friss példányokból most csak néhányat sikerült kifogni. Az elnök végül gratulált a versenyzőknek, ígéretet tett arra, hogy az egyesület a jövőben is minden támogatást megad a verseny folytatásához.

A halfogó bajnokság fő támogatója, az M Baits cég igazgatója, Völgyesi Armand, aki először nevezett be a versenybe. Elmondta:

Élvezetes, de nagyon fárasztó versenyen vagyunk túl. Remélem, ez a társaság a jövőben is megmarad és az elkövetkező években is ilyen színvonalas versenyeken tudunk részt venni.”Az eredményeket Györgye László főszervező ismertette, aki elöljáróban elismerését fejezte ki a versenyzőknek. Mint mondta, az elmúlt négy nap immár számokkal alátámasztva bizonyítja, hogy a Szelidi-tó méltó a horgásztársadalom körében mind nagyobb hírnevére.
Az eredményhirdetés alkalmával a csapatok nő tagjait, a legidősebb horgászt, a legfiatalabb horgászokat, a legrendezettebb horgászhelyet kialakítókat, a legtöbb nagytestű pontyot kifogó csapatot, a szülinapost, a legvidámabb csapatot, de még a darabszámra legkevesebb halat kifogó csapatot is díjazták. Külön díj járt a verseny legnézettebb videója készítőinek is.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: KALOhírek


Bizonyosan mindenki megérdemelné, hogy egy ilyen embert, horgászt próbáló verseny résztvevőjeként kiírva is olvassa a nevét, de most a 26 csapat és a rengeteg díj miatt a felvezetőben ismertetett együttesek megnevezésére hagyatkozunk, a teljes lista a Szelidi versenyek Facebook oldalon olvasható, és várhatóan a legszebb kifogott példányok fotói is ott láthatók majd.
Annyit mindenképpen érdemes még elmondani, hogy valamennyi résztvevőt oklevéllel, éremmel, a győzteseket kupával, Szelidi-tavi horgászjeggyel, no’ és persze rengeteg M. Baits termékkel, a Lódri család által felajánlott ajándékcsomagokkal jutalmazták.
Mielőtt a jó hangulatú, csoportkép készítésével záruló horgászverseny megfáradt pecásai hazatértek, a szervezők jóvoltából egy nagyon finom dunapataji pincepörköltet fogyasztottak el.

Képgaléria megtekintése (18 db kép)

Forrás: KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 12:53
A rendőrség napja alkalmából két kalocsai szakember is kiemelkedő elismerésben részesült: Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlós „Az év rendőre” miniszteri díjat kapta, míg Kardos Péterné „Az év háttértámogatója” címet érdemelte ki. Még >>>
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK