Bufurc bácsi meséi

A Tomori Pál Könyvtár előadótermében múlt pénteken 17 órai kezdettel tartották András Róbert második kötetének dedikálással egybekötött bemutatóját. Az íróval Török Ferenc beszélgetett, aki előszót is írt az új Bufurcmese-kötethez.

A húsz írást tartalmazó füzet megjelentetését támogató András Attilának, a kiadás munkálatainak megszervezésében segédkező Török Ferencnek, valamint Borbély-Juhász Ágnesnek, a szerző elbeszéléseit gondjaiba vevő, azokat bő egy éven át sorozatként közreadó KALOhírek főszerkesztőjének a szókimondó szerzővel folytatott kedélyes, beszélgetése után hosszú sorban álltak a dedikált Bufurc-kötetre vágyók szerda este a Kamarateremben.

Mihez kezd magával egy az italtól szabadulni akaró szenvedélybeteg? Hiszen András Róbert, alias Bufurc bácsi immár nyolcadik éve, hogy letette a poharat. Ő a horgászbotot – és később a számítógép billentyűzetét fogta a kezébe, hogy ne nyúlkáljon azért a pohárért. Horgászni már gyerekkorában is szeretett, aztán felnőttként is folytatta, mígnem kifogott egy igazi nagy halat. Snecikét. Nem vicc! Onnantól vele járt horgászni. De elúszott…

Hej, a régi szép idők, amikor szívesen látták egy lagziban még az idegent is! Csak jókedv legyen! E téren pedig az ifjú Bufurcra mindig lehetett számítani! Ki is tett magáért derekasan. Erre mit tesz a hálátlan népség?!

A kis Bufurc már gyerekkorában is kemény munkával tanulta az emberséget, nem csoda, hogy ilyen szép szál férfi lett belőle! Nem is szállt soha egykönnyen inába a bátorsága! De azért a temető, az tényleg félelmetes hely, bárki beláthatja! Még szerencse, hogy ott voltak a bajban támaszul a jó munkatársak! Ugye? Nohiszen…

A fiatal Bufurc életében mindig fontos szerepet töltött be a sport. Ebben a történetében mindjárt kétszer is kulcsszerephez jutott, méghozzá először rögtön nagy kezdőbetűvel! Ugyanis, mint oly sokszor, aznap is a Sportban indult az esti program…

Azok a régi öregek nem ismertek lehetetlent! Itt van például Gergő papa, a jó Bufurc néhai nagyapja! Az még hagyján, hogy sikeresen végzett állatklinikai műtéteket asszisztencia nélkül az ólpiacon, de hogy még a környékbeli suhanc legényekkel is elbánt! No, nem ám erővel, hanem rafinériával!

Hogyan kerülhetett a templomkertben minden bokorra gumi? Milyen gumi? Ugyan, milyen?! Hát, persze, hogy a kis Bufurc keze benne volt! És az még hagyján, mert a jómadár kis barátjának még a feje is! Pedig nem akartak ők semmi rosszat, csak földobni kicsit a környezetet – ez sikerült is! A rendszeres önvizsgálat és bűnbánat pedig szerencsére most is elhozta a föloldozást.

Avagy: hogyan nem tanulta meg Bufurc már gyerekkorában a szőlőmívesség fortélyait az öregapjától... Bezzeg, hogy mire jó a tehénlepény nyáron, és mitől lesz igazán zamatos a fillérszemű sült kukorica, azt igen!

Ha van mocid, lesz csajod! Vágod? Csoda, hogy az ifjú Bufurc is mindent megtett, hogy beszerezzen egy dögös járgányt, aztán pedig megpróbálta érvényre is juttatni az előbbi igazságot?! Hogy a beújított motor mennyire lett vagány, és az mire volt elég a magyar fiúkért rajongó „nyugati” csajoknál, az hamar kiderült…

Piros zászlók, indulók, zsömle, virsli, sör és körhinta – emlékszünk még azokra a május elsejékre? Így, együtt elég felkavaró élmény tudott lenni. Jó Bufurcunk a ringlispílre már föl se tudott szállni, vele addigra már a nélkül is forgott a világ...

Ki gondolja azt, hogy a mi jó Bufurcunk egy láblógató, lusta ifjú volt? Lám, még a szabadidejét is szorgos munkával töltötte, hiszen tanult ő tisztességet a szülői háznál! Méghozzá leginkább nagyapjától, Gergő papától, aki sohasem nézhette a tétlenséget…

Egy igazi cowboy ez a Bufurc! Bátor, tettre kész, az anyatejjel szívta magába a lovak szeretetét, a vérében van a velük való foglalatosságok minden fortélya, nem válogatós a szeszesitalok terén, és született fogathajtó is. Nem hiszik?! Ő se gondolta volna, de, ahogy mondani szokták: „alkalom szüli…”

Jó kis cím, mi? Most aztán beindulhat a fantázia! Bufurc félrelép? De hát, mit tehet az, aki otthon nem kapja meg azt a kis, szükséges melegséget?! Ajjaj, csak a szomszéd meg ne jelenjen! De akkor már nem Bufurc-mese lenne!

Emlékszünk még a viharos szerelemre, amelyről Bufurc bácsi legutóbb mesélt? Nos, a vihar még nem ült el. Mostani történetében hősünk – megfelelő erőgyűjtés után – találkozik egy igazi Romeóval. Egy Alfával. Józan ész, ne hagyj el!

Legutóbbi meséje végén azzal búcsúzott olvasóitól Bufurc bácsi, alias András Róbert, hogy az akkor elbeszélt, kalandos éjszakával egy viharos szerelem vette kezdetét. De vajon, mi kavarhatta azokat a viharokat? Vagy csupán vihar egy pohár vízben? Naja! Csak épp nem víz, és nem egy pohár…

Elég nagy zsivány volt a mi Bufurcunk már kicsi korában – amint azt már megtudhattuk korábbi írásaiból, aztán pedig szépen megnőtt. Ám azt, hogy hatalmas szíve van, senki el nem vitathatja tőle! És ebben a részben nagyot dobban az a szív!

Bufurc bácsinak, alias András Róbertnek a meséiből apránként föltérképezhetjük a korabeli kalocsai vendéglátóhelyeket is – mintha minden helyi kricsmihez fűződne egy sztorija. Ebben a részben is fölbukkan két italozó hely is, egyúttal próbatételre kerül Bufurcnak a legnagyobb nemzeti kisebbségünkkel ápolt, híresen nyitott kapcsolata…

Vége a dőre ifjúságnak! A kis Bufurc ifjú felnőtté érett – ideje lesz valamiféle tisztességes megélhetés, mesterség után néznie! De mi legyen az? Útja a nagyvárosba, a kies megyeszékhelyre vezet.

Bufurc bácsi, alias András Róbert mai meséjében mellékszálon fölbukkan a Mackó is, de a sztori vezérmotívuma megint a csajozás… Mert szegény Bufurcot midig bajba sodorták a nők. Is.

Itt van Bufurc bácsi új meséje, amelyben a siheder legénykévé érett ifjú a táncművészet terén próbál babérokat szerezni, ezzel is igyekezve imponálni a lányoknak. Az első alkalom remekül sikerült. A folytatás az új Bufurc-mesében!

A portálunkon 2018.06.16-án Bufurc bácsi meséi 11. – Dul bácsi, a csúzli meg a madarak címmel megjelent, majd általunk 2018.06.18-án Bufurc bácsi meséi 11. – Dénes bácsi, a csúzli meg a madarak címre módosított ugyanezen a felületen megjelent írásunkat a családtagok kérésére az oldalról eltávolítottuk, egyben sajnálattal kérünk elnézést a köztiszteletnek örvendő DÚL Bácsitól és családjától a korábban itt található írásműben szereplő méltatlan szituáció közzététele miatt.

Nem csak dőreséggel telt ám a kis Bufurc gyermekkora a kies pusztavilágban! Nem csak csínytevésen járt a kis fejecskéje! Az élettel teli környezet, a változatos állatvilág egy percig sem hagyta unatkozni Bufurcot – no, meg szegény édesanyját sem…

Ugye, a fiúknak fütyijük van, a lányoknak puncijuk – ez egy idő után világossá válik minden gyereknek. Ám ez a fölismerés némi zavart okozott először a kis Bufurcnak, mivel korábban több sajátos részletkörülmény miatt majdnem kavarodás keletkezett szegénynek a fejében ezekkel a nemi szerepekkel kapcsolatban. Hiába, a szexuális felvilágosítás – legalábbis egy hagyományos, pota parasztcsaládban eléggé gyerekcipőben járt. Helyette meg ráadásul lányt vártak! Ami azt illeti, nem is volt szégyenlős a lányok előtt…

Vidám életük volt a szállási ’gyerököknek’, hiszen annyi jó mulatságot megörököltek elődeiktől is, meg aztán, maguk is kivették részüket az újításokból, a kis Bufurc és jó barátai esetében főképp a csínytevés terén. De ennek a mi Bufurcunknak valahogy nem volt szerencséje a zsiványsághoz – ezt eleveníti föl szerzőnk, András Róbert mai történetében.

Hősünkre ifjúkorában csak úgy sorjázott a baj. Mert – már elvált férfiként – még mindig a kamaszos tűz hajtotta, és nem bírt a vérével! Mai elbeszélésében, amelyben szegény még az állását is elveszíti, mint cseppben a tenger, megmutatkozik a szocialista közmorál is.

Hamar tovaszállt a derűs gyermekkor a mi kis Bufurcunk fölött. A régi barátok helyett jöttek újak. Ebben a visszaemlékezésben újra megjelenik mind közül a legzsiványabb, amelyik mindig ott volt, amikor Bufurc görbe utakra tévedt. Sőt, ő vitte arra! Most is mire vette rá?

No, a mi kis Bufurcunknak sem kellettek mindig a barátok ahhoz, hogy bajba kerüljön! Simán ment az magától is. Főleg, ha elindult a szerelemtől begőzölt kamasz feje után! Ha horgászni ment volna, mondhattuk volna neki, hogy „szar legyen a szerencséd”! Nos, ebből az áldásból neki a mi jókívánságunk nélkül is egész rakással jutott – ahogy a mai meséjében fölidézte.

Ej, milyen nyugodt élete lehetett volna Bufurc bácsinak! Ám azok a kis ördögök, a híres „jó barátok” – ezúttal a Madarász testvérek – már megint sikerrel térítették el őt a helyes útról! András Róbert mai írásából kiderül, hogy milyen vidámság és életöröm töltötte be annak idején, a gyermekmisék alkalmából a templomot…

Megérkezett Bufurc bácsi harmadik története. Most a Mocsár-családnak a két héttel ezelőtti epizódban bemutatott gasztronómiai hagyományaival az ifjú kori jó barátok is megismerkedhetnek – tudjuk, ők azok, akik később is mindig rossz útra vitték hősünket! Már akkor elkezdték…

Itt a második rész! Ebben András Róbert a családjuknál szokásos ebédek leírásával viszi közelebb az olvasót gyermekkora világához, egyben elkezdi bevezetni az olvasót a szerzőnek néhai édesanyjához, illetve az alkoholhoz fűződő, bonyolult kapcsolatának megismerésébe.

Szűkebb körben már terjedni kezdtek ebbéli tehetségét korábban legalább akkora tehetséggel titkoló, kalocsai író rövid elbeszélései, amelyek valós, megtörtént eseteket dolgoznak föl, nagyon érzékletes és mulatságos módon. András Róbert könnyed, olvasóbarát stílusban íródott, rövid elbeszélései olyan elementáris erejűen közérthető előadásmóddal festik elénk a korabeli Kalocsát, ami akkor is mosolyt csal az ember arcára, ha a történet egyébként nem vicces. De az. Ezért mostantól rendszeresen jelentkezünk Bufurc bácsi újabb és újabb visszaemlékezéseivel, a könnyed, de tartalmas irodalom kedvelői örömére!