Korábban a „Kettes”, a Mackó, a Szívós, most pedig ismét több újabb műintézmény bukkan föl Bufurc bácsi, alias András Róbert meséiben, aki mintha minden italmérő helyiségben járatos volna, és akinek valahogy mintha minden kocsmához fűződne egy sztorija. Vagy több…
És tényleg! A legutóbbi meséjéből az is kiderült, hogy nincsenek előítéletei legnagyobb nemzeti kisebbségünkkel szemben: vígan ünnepeltek együtt Kecskeméten, a Szívós Kocsmában. Ám a mostani történet próbára teszi ezt a humanista hozzáállását: fölbukkan két éjjeli pillangó, és a látszat, bizony, ellenük szól...
Bufurc, az új bringa és a cigánylányok
Boldogult házas éveim után, mondhatni, eléggé bohém, Istennek nem hiszem, hogy nagyon tetsző életet éltem. Esténként soha nem voltam otthon. Mindig valami szórakozóhelyen mulattam az időt a haverokkal, és nagyrészt nem cukormentes kólát ittam.
Történt egyszer, hogy nagyon vártam a péntek estét, mert egy jó cimborám tartotta a Fortunában a nem tudom, hányadik születésnapját, és én is hivatalos voltam. Abban az időben „nagyon jól égett neki a szivar”, és nem sajnálta a „ráfordítást” a barátaira és a mulatozásra. Aznap munka után csinosba vágva magam, egy kilométeres parfümcsíkot húzva magam után megindultam vadiúj, metálkék Schwinn Csepel versenykerékpárommal a szülinapi zsúrra.
Voltunk vagy harmincan a társaságban, a bemelegítő italok után ment a storyzás, viccelődés. Amikor elértük a közepes szintű alkoholos befolyásoltságot, a zenegéppel együtt énekeltünk, nem épp „Csillag születik” szinten. Én a két ezrelék alkoholszint tánchatárom után már a ritmust is nagyon éreztem.
A „foglalkoztatás elérte célját”, a hajnali órákra mintha már a fülemen akart volna kifolyni a sok whisky, és idejének láttam hazaindulni.
Az új biciklimre jobbnak láttam nem felülni, gondoltam: sétálva tisztulok is kicsit hazáig. Gondolataimba mélyedve tolom a brinyót az 51-es út melletti kerékpárúton, amikor velem szembe jött két fiatalka, helyes kis roma lány.
Megállítottak, nagyon kedvesen megkérdezték, hogy hazakísérjenek-e, és bizonyos anyagi ellenszolgáltatás fejében be is jönnének kicsit „bearanyozni” az estémet. Gondoltam: „nem úr, aki nem herdál”, mért is ne!
Hazafele kicsit furcsállottam, hogy az egyik „pillangó” elkérte a kerékpárom, hogy kipróbálhassa. Előre tekert, bevárt minket a sarkon.
Amikor hazaértünk, és odaadtam nekik a kialkudott „társalkodópénzt”, mondták, hogy éhesek. Anyukám aznap hagyott itt nekem hétvégére töltött csirkét és sütit. Kipakoltam a kaját, de én nem ettem, hanem nekiálltam még „szétcsapatni” az éjszakát pár pohár vodkával. Jó volt a kedvünk, de én már nagyon elfáradtam, és szó szerint beestem az ágyba.
A bakeliten szólt a Supertramp, és az egyik csajszi, táncoslánynak érezve magát, „vonaglott” nekem a szoba közepén. Úgy éreztem magam, mintha a Gösser Sörözőben ülnék, ahol akkoriban vetkőztek a táncos lányok.
De az nem került volna ennyibe.
Végül is a „házhoz szállítást” mindig meg kell fizetni…
Akkora hatással volt rám a kis drága balerinám produkciója, hogy el is aludtam pár perc alatt.
Már volt vagy délelőtt 10 óra mikor felébredtem. Összeraktam pillanatok alatt az éjszaka, és a hajnal képeit. Gyorsan felkeltem. Abban az időben nem használtam pénztárcát, megnéztem zsebeim, és szembesültem azzal az igen szomorú ténnyel, hogy táncoslányaim távoztak az összes maradék pár ezer forintommal, ami még a zsebemben volt.
Annyira nem lettem szomorú, maradt még bennem úgy két ezrelék alkohol az éjszakából.
Amikor kimentem, és láttam, hogy a kapu tárva-nyitva, és a vadiúj harmincezer forintos, metálkék Schwinn Csepel versenykerékpárom sincs sehol, kicsit „befelé fordultam” és kijózanodtam pillanatok alatt.
„Kutyaharapást szőrivel” – gondoltam, és visszamentem a Fortunába.
Ott elmeséltem, hogy’ jártam. Egyik jó ivócimborám szétröhögte rajtam az agyát.
Mondta, hogy piac van, és menjünk fel a Sportba. Ahogy sétálunk a főutcán, mit ad Úristen, jönnek velünk szembe a hajnali roma lányok, fölpakolva teli bevásárló szatyrokkal.
Barátom röhögve mondja:
Té mög főtőtötted nekik hétvégére a hűtőjüket! Erre vigyorogva odajön az egyik csaj hozzám, ölelget, és mondja:
– Ugye, milyen jó volt az éjszaka, drága?”
Nagyon ciki volt, tele volt ismerőssel az utca.
A bicikliről kérdezve:
– Jáj, hát nem lopunk mi drága!” – volt a válasz.
Így a biciklit leírtam magamban járulékos veszteségként.
Délután szomszédom vitt ki kocsival drága anyukámhoz, ételutánpótlásért, mivel kis gésáim fölfaltak mindent.
A Hősök útján barátom felkiált:
Robi, ott mögy a biciklid! Egy ismerős cigó ember tekert vele a Kátrány büfébe. Barátom gyorsan bevágott elé, kiugrottunk a kocsiból, mire mondja a cigó:
Jáj, Istenem! Ezt véletlen valaki bedobta röggel az udvaromba! És azzal az erővel, kérés nélkül már rakta is be a bringát a felnyitott csomagtartóba.
Nagyon boldog lettem, hogy megkerült szeretett járművem. Meg is fogadtam, hogy ha máskor táncos lányokat akarok nézni, akkor inkább elmegyek a Gösserbe!
Olcsóbban jövök ki…
Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!