Bufurc bácsi meséi 22. – Tavasz, szerelem és a májusfaállítás nehézségei

Annyi viszont bizonyos: akkoriban még volt tekintélye az ilyesféle hagyományőrzésnek és virtusnak: a lányoknak hízelgett a szerelmes ifjú szívek ilyetén megnyilvánulása.
Ám annyiban már feledésbe merültek a daliás idők hagyományai, hogy a rend őrei, bizony már hajkurászták a fiatal fákat kinyüvőket. Nézzük, mire jutott hősünk, Bufurc bácsi, vagyis András Róbert és barátja azon a május elsejére virradó éjjelen, a lányos apák sziklakemény próbatételei közt hányódva a Szerelem Tengerén!

András Róbert:
Az ifjú Bufurc májusfát állít

Volt több emlékezetes május elsejém, de ez volt az első, igazi kalandom ezen a napon.Tizenhét éves múltam, harmadikos gimnazista, amikor egy jó barátommal, kitaláltuk, hogy elmegyünk májusfát állítani a Szöszinek, akinél egyszer kerítés átmászás után a ganélében landoltam, és egy másik szeretett osztálytársnőmnek.
Most gondolkozom, lehet, hogy csak tizenhat éves voltam, nem tudom ezt biztosan.

Beöltöztünk legmenőbb cuccunkba: barátomon egy „dolláros” farmer volt, amit azért hívtunk így, mert a farzsebén egy nem tudom hány dolláros fémérme csillogott. Fején egy idétlen csíkos sapka, amitől úgy nézett ki, mint egy éretlen görögdinnye. A tök sötétben még egy Fenyő Miki féle napszemüveget is felhúzott. Én is eltértem a megszokott öltözékemtől, a szövetgatyó, vasalt ing, horgolt nyakkendő együttesétől. „Barátomhoz öltöztem”, kevésbé menő Locker farmerba, fehér dorkóba, és vastag, piros kockás, parkett ingbe.
Ez olyan „mezei csöves” feeling féle volt. Persze a zöld Brut dezodort nem sajnáltam most se magamtól. Barátom hozott egy baltát, én meg, mivel apám ács volt, lenyúltam egy fűrészét.

Találtunk egy célnak megfelelő fát a Hősök útján. Nekiálltam a kézi fűrészel kivágni, de a fűrészlap a fa közepén beszorult, és a ráncigálástól eltört, majd a fakeret is szétesett. Úgy tudtam, hogy ezért otthon már megint nem leszek megdicsérve. A baltával fejeztük be a műveletet.
Ennek az utcának a végén lakott Szöszi. Ott állítottuk fel a fát, a kerítéshez drótozva. Behívtak bennünket megvendégelni: ettünk egy kis sütit, és mint jó lázadó tinédzserek, megittunk pár házi barackpálinkát is.

A második nyárfára a buszpályaudvar parkosításában találtunk rá. Sötétben vágtuk ki az elég nagy nyárfát, és pont akkor jött arra a járőrkocsi. Odajöttek a rendőrök, igazoltattak bennünket, és be akartak vinni minket a rendőrségre. Elég jó beszélőkém volt, és előadtam, hogy ez mennyire fontos nekünk, a boldogságom múlik rajta, és hogy soha többet nem csinálunk ilyet.
Rendesek voltak, elengedtek minket.

A fát a Tomori Pál utcán állítottuk fel szeretett osztálytársnőmnek. Itt is behívtak bennünket, és aztán le is ragadtunk rendesen. Osztálytársnőm anyukája nagyon kedves volt, sok kancsó badacsonyi fehér bort hozott nekünk, ami egy idő után meg is tette „jótékony” hatását ránk.

Őszintén megvallva totál részegre ittuk magunkat. Zongoráztunk a nappaliban lévő zongorán, a nem olyan stabil zongoraszékkel többször felborultam. Teljesen megfeledkeztem anyám intelmeiről:

Fiam! Oszt tudjad ám, hogy hogyan kő viselködni! Igazából nem dohányoztam, de ott úgy letüdőztem a szűrős Szimfit, mintha kötelező lett volna. Mondtam barátomnak, hogy induljunk meg hazafele, mert már kezdtem rosszul érezni magam. Megköszöntük a szívélyes vendéglátást, benne azt a hozzávetőleg hat liter bort, amit ketten megittunk, meg a jó társaságot.

A hazaút hajnal fele teljesen kiesett az emlékeimből. Barátom mesélte el másnap, hogy a rendőrökkel hazafele megint ütköztünk, és haza vittek minket.

ARRA VISZONT EMLÉKSZEM, HOGY MÁR A KONYHÁBAN LEVETKŐZTEM, ÉS „TOLATVA” MENTEM A SZOBÁMBA, HOGYHA VÉLETLEN ANYÁM KIJÖN A HÁLÓJUKBÓL, MEGINDULOK ELŐRE, ÉS MAJD AZT MONDOM, HOGY MÁR RÉG ITTHON VAGYOK, CSAK WC-RE MEGYEK KI.

Megúsztam.
Gyorsan lefeküdtem, forgott velem az ágy, a szoba, meg minden. Elaludtam, és arra ébredtem, hogy búvár volt a badacsonyi, mert miután lement, körülnézett és visszajött minden: az ágyra, falvédőre, a szőnyegre is jutott.
Én, a nagyon „okos” kómás fejjel azt találtam ki, hogy kimásztok az ablakomon, kiviszem ágyneműmet, lerakom a földre, és a kerti csapnál slaggal lemosom.
Tiszta sár lett.
Visszamásztam – sáros lábnyomok az ablakpárkányon – és visszafeküdtem a vizes saras ágyba.

Szegény anyukám, boldogan ébredt reggel, hogy itt van május elseje, énekszó meg virsli, mehetünk az Érsekkertbe.
Benyit a szobámba, az arcára fagyott a mosoly.
Visít apámnak:

Ignác! Gyere ide gyorsan, vidd ki a fiadat a majálisra, mer’ én biztos nem szégyönközök vele. Fejlógatva, nagyon betegen kullogtam utánuk az ünnepségre. A ringlispílre nem bírtam felülni.

Bezzeg a cimborám anyukája, nem volt olyan maradi asszony, mint az enyém, mert még egy lavórt is vitt be neki hajnalban, hogy ne az ágyneműt okádja össze az ő kicsi fiacskája.
Szó, ami szó, bajtársamnak azért sikerült telibe hánynia a Tesla bakelit-lemezjátszót, olyannyira, hogy a Korál nagylemez barázdái is egybefolytak.
És ezen anyukája csak nevetett.

Irigykedtem is rá emiatt nagyon!