2025. 02. 13. csütörtök
Ella, Linda
: 402 Ft   : 388 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Géderlak a vármegye egyik legnagyobb szüreti felvonulásától volt hangos – Lovasok és táncosok még Dunavecséről, Akasztóról és Kiskunhalasról is érkeztek

Zsiga Ferenc  |  2024. 10. 27., 11:37

Géderlakon október 26-án, szombaton igazi szép, napsütéses időben, déli harangszóra gyülekeztek a helyi hagyományőrzők és vendégeik a vármegye egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb hagyományőrző szüreti felvonulására. A nagy hagyományokkal bíró eseményre a lovas sportok iránt elkötelezettek a szomszédos településeken túl még Dunavecséről, Akasztóról és Kiskunhalasról is érkeztek. Az önkormányzat szervezésében megtartott táncos, lovas, lovas kocsis, hintós felvonulás résztvevői először a Faluház és a Szent László Általános Iskola közötti téren, viseletbe öltözve mutatták meg magukat, majd mielőtt a csikósok ostorpattogtatása közben menetbe rendeződtek, a Dunavecsei Levendula Néptánccsoporttal kiegészülve táncoltak egy nagyot a több száz főnyi közönség örömére.

A szüreti forgatag első produkciója a helyi óvodások előadása volt, a gyerekek az alkalomra készült koreográfiát az óvodapedagógusokkal közösen, szüreti nóták dallamára táncolták el a népes közönség sűrű tetszésnyilvánítása közepette.

Képgaléria megtekintése (46 db kép)

Az egybegyűlteket, köztük a viseletbe öltözött Nagy László polgármestert és feleségét, Nagy Renátát, majd Barna Balázs bírót, Barnáné Zanykó Vanessza bírónét Pata Gábor géderlaki plébános köszöntötte, aki rövid közös ima után áldását adta az egybegyűltekre.

Képgaléria megtekintése (46 db kép)

Miután ifjabb Szabó Zsolt kisbíró a nap programját, a felvonulás útvonalát rímekbe szedve ismertette, felkérésére a szépen feldíszített hintóra először a bíró és a bíróné,

Képgaléria megtekintése (46 db kép)

majd a Vargyas László, a szomszéd község polgármestere által hajtott másik hintóra a polgármester és felesége és a plébános szállt fel.

Képgaléria megtekintése (46 db kép)

A menetet a lovaikat gyönyörűen megülő csikós hölgyek és urak vezették,

Képgaléria megtekintése (46 db kép)

a mintegy kilométer hosszú kocsisor a falu szinte összes utcáját bejárta, mígnem a résztvevők az utolsó állomáson, az ősz színeibe öltöztetett faluközpontban

Képgaléria megtekintése (46 db kép)

a 2008-ban alakult, Tóth Zoltán vezette Géderlaki Népművészeti és Kulturális Egyesület táncosai invitálására már a közönséggel kiegészülve táncoltak egy nagyot.

Képgaléria megtekintése (46 db kép)

A felvonulás ezzel még nem ért véget, a menet 15 órakor Dunaszentbenedekre is átvonult, így viszonozva a dunaszentbenedeki szüreti felvonulók Géderlakon tett látogatását.

Öröm volt látni, hogy a szüreti forgatagban a népviseletbe öltöztetett kisebb-nagyobb gyerekek érezték magukat a legjobban, ami azért is jó, mert így Géderlakon is lesz kinek tovább adni a tradíciókat, köztük a hagyományőrző szüreti felvonulást.

Képgaléria megtekintése (46 db kép)

A felvonulást követő hagyományos szüreti bál a Faluházban este 8 órakor kezdődött. A több mint 250 bálozót finom vacsora és értékes tombolatárgyak várták, a hajnalig tartó mulatságon a talpalávalót KisLimpi húzta.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 12., 17:38
A dusnoki szentmise alatt lopták el a bicikliket Még >>>
2025. 02. 12., 14:00
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrség telefonos csalásokra hívja fel a figyelmet Még >>>
2025. 02. 12., 12:42
Késett a vonat, ezért felgyújtotta az üléseket Még >>>
2025. 02. 12., 10:30
Négy vármegyére - köztük Bács-Kiskunra is - adtak ki figyelmeztetést, de sokfelé havazhat Még >>>
2025. 02. 12., 09:16
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Katona József Könyvtár és az Europe Direct Bács-Kiskun együttműködési megállapodást írt alá 2025. február 11-én, melynek célja a lakosság edukációja és a közösségi biztonság növelése közös programokon keresztül. Még >>>
2025. 02. 12., 09:10
Egy idős asszonyra támadt egy 26 éves férfi Kecskeméten Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK