Nagy empátiáról tett tanúbizonyságot az időjárás augusztus 3-án, szombaton délután, a géderlaki falunapon. A hetek óta tartó hőséget 28 fokos meleg és lengedező szél váltotta, így a fedett színpad előtti hatalmas rendezvénysátor és a szabadidő park szinte színültig megtelt látogatókkal. Az idén huszonnegyedszer megrendezett falunap legbensőségesebb pillanatai ezúttal is azok voltak, amikor Katona György polgármester virággal köszöntötte a községben az elmúlt egy évben születetteket és családjukat. Immár az ő nevük is egy-egy fémtáblácska formájában díszíti Géderlak életfájának 2023-2024. évi ágát.
A község legnagyobb rendezvénye idén is a már jól bevált forgatókönyv szerint zajlott: a gyerekeket ugrálóvár és színes programok várták, a péntektől vasárnapig tartó műsorfolyam gerincét a szombati nap eseményei adták.
Amint azt Katona György polgármester 16 órakor elhangzott köszöntő beszéde után
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
megtudtuk, szombaton a Kobolya horgásztónál 7 órától rendezett halfogó versenyen a Duna menti településhez méltó rekord eredmények születtek.
Felnőtt kategóriában az első helyet, az ezzel járó oklevelet és díjat 11,8 kilogrammal Darázs László szerezte meg. A második helyet 7,1 kilogrammal Szép Ferenc, a harmadikat 5,4 kilogrammal Vargacz Ottó érdemelte ki. Az ifjabb nemzedék horgászpalántái is remekeltek: Herczeg Zsombor 6,3 kilogrammal lett az első, Vargacz Martin 2,25–ös zsákmánnyal a második. Az eredményeket kicsit árnyalja, hogy a horgászversenyre benevezők közül csak két órája maradt a pecázásra azoknak, akik a 9 órakor kezdődő Családi focibajnokságon is részt vettek.
A folytatásban a polgármester az elmúlt egy évben születetteket és szüleiket, összesen öt kicsit, Antoni Mila Milénát, Bontovics Zora Emmát, Csepregi Olivért, Kardos Mátét, Varga Szofia Elinát és családját kitörő taps közepette köszöntötte.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A településvezető oklevél elismerést és virágot adott át azoknak a géderlaki asszonyoknak, akik virágokkal, dísznövényekkel ékesítik a portájuk előtti területet, ezzel is hozzá járulnak a falu kulturált megjelenéséhez és a Virágos Magyarország versenyben való sikeres részvételéhez. A díjátadás hosszú perceket vett igénybe, ugyanis a község szinte valamennyi utcáját érintően 21 elismerést adták át.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A közönséget a délután hátralévő részében az óvodások és iskolások műsora,
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
a Katolikus Egyház Férfikórusa,
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
a 2008-ban alakult, Tóth Zoltán vezette Géderlaki Népművészeti és Kulturális Egyesület tánccsoportja szórakoztatta. A falunapon első alkalommal Radics-Lakatos Gabriella A fonóban című koreográfiáját talpig autentikus géderlaki viseletben adták elő.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A Bergengócz Zenegóc Együttes Zenés mesekönyv című gyermekműsorát nagyon sok család együtt évezte. Az European Operett Délibábos Hortobágyon című örökzöld operett válogatása különösen az idősebb korosztályok képviselőit vonzotta. Az együttes a retro zene kedvelőire is gondolt. Második felvonásban a Csavard fel a szőnyeget című retro műsoruk a táncosokkal igazi nosztalgikus élményt nyújtott, táncra csábította a közönség egyes nótákat éneklő tagjait.
A falunap szombati programja Boros Zoltán ismert helyi zenész hajnalig tartó bulijával ért véget. A XXIV. Géderlaki Falunap a vasárnap 11 órakor kezdődő szabadtéri szentmisével zárult.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!