2025. 04. 22. kedd
Csilla, Noémi
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Képzőművészeti és irodalmi műhelyt indít az Elemek Egyesület

Kiss Dániel  |  2025. 03. 23., 10:00

2024-ben, az Elemek Egyesület első művésztelepe után egy hosszabb távú kezdeményezéssel szeretne teret adni a közös gondolkodásnak, alkotásnak a kalocsai egyesület. A művészeti műhelyek célja, hogy támogassa az együttműködést az alkotók között, teret adva a szakmai párbeszédnek.

Mint Garamvölgyi Éva festőművész rámutatott, már az egyesület alapításakor is cél volt, hogy összefogják a különböző művészeti ágakat és az alkotókat, melyet most egy új kezdeményezéssel is szeretének megerősíteni.

– Ez azért fontos lépés, mert a nyugat-európai példával ellentétben Magyarországon ez a fajta alulról épülő művészeti együttműködés nem túlságosan jellemző. Szeretnénk, ha bejönne a köztudatba, hogy azért, mert úgymond „a piacon versenytárs vagy”, – bár ezzel sem értek teljesen egyet –, azért még tökéletesen együtt lehet működni, szerveződni és segíteni egymást az alkotásban – húzta alá az egyesület elnöke. Mint hozzátette, elsőként egy képzőművészeti és egy irodalmi műhelyt szeretnének elindítani, de terveik közt szerepel egy zeneművészeti műhely alapítása is.

A képzőművészeti műhelyben az induláskor különböző kortárs képzőművészeti témákat szeretnének beemelni, melyhez hasonlót a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán is tartott már Garamvölgyi Éva Germán Fatime grafikusművésszel, az egyesület egyik alapítótagjával közösen, aki az említett egyetemen oktat.

Fotó: Facebook / Garamvölgyi Éva

Az irodalmi műhelyben - melyet Gyuricza Márta és Rédei Viktória indít - pedig egy béta olvasói kört terveznek létrehozni, tudtuk meg Garamvölgyi Évától.

Ennek lényege, hogy egy olyan frissen megjelent, vagy pedig még megjelenés előtt álló irodalmi alkotást dolgoznak fel a résztvevők, amellyel segítenek az alkotónak. A szakmailag releváns gondolatok mellett fontos továbbá a közösségépítés is.A kezdeményezés része az „offline” események mellett az online jelenlét is, az egyesület Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján is megoszt majd tartalmakat, előbbin pedig a hivatalos felhívást is hamarosan közzéteszik, de a tavaszi Kultúrpiacon is részt vesznek majd.

A lényeg, hogy az alkotókhoz eljussanak ezek a törekvések, illetve, hogy az a csodálatos világ, amit a művészet jelent, és amit mi, létrehozók, kreatív emberek alkotunk, eljuthasson mindenkihez, hogy ez a távolság, ami az elmúlt évtizedekben, vagy lehet, hogy már lassan egy évszázada felépült a művészemberek és a publikum között, az kicsit kisebb legyen, vagy akár el is hagyható legyen, mert ez egy olyan világ, ami tápláló, ami mindenkinek a javát szolgálja.– hangsúlyozta Garamvölgyi Éva, akinek munkáit a március 25-én, Pécsett megnyíló DLA Kiállításon is megtekinthetnek az érdeklődők.


Borítókép: Facebook / Elemek Egyesület

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 20., 19:40
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 11:58:44
Sokat árt hazánknak az uniós Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása. Az emiatt parkolópályára került projektek több területet érintenek. A baloldal brüsszeli alkujának következtében hátráltatott egészségügyi fejlesztéseket, Takács Péter egészségügyi államtitkár ismertette Szolnokon, köztük kalocsai és Bács-Kiskun vármegyei projektekkel.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK