2025. 04. 22. kedd
Csilla, Noémi
: 409 Ft   : 356 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Új kerékpárút épül Császártöltés és Hajós között

2025. 03. 17., 09:43

A Dél-Őrjeg NATURA 2000-es védettséget élvező területén halad majd keresztül a Császártöltés és Hajós között megépülő kerékpárút. A csaknem 5 kilométer hosszú szakasz a TOP Plusz program 646 millió forintos támogatásával valósul meg.

A Sváb-sarok turizmusának erősítése céljával kezdenek bele a kerékpárút kiépítésének. 

Császártöltés polgármestere elmondta, hogy azért is lesz fontos szerepe az útnak, mert ez fogja összekötni a települést Hajóssal, Érsekhalmával, Nemesnádudvarral, Sükösddel, és Bajával egyaránt.

A Duna-völgyi főcsatorna mentén fekszik valamennyi sváb saroktelepülés , így az út melletti megállóhelyek a helyi települések megismerésére is szolgálnak. A bicikliút többek között a bivalyos út mellett fog elhaladni, ami egyedi látványosság a térségben.

A sváb sarokban előkészítés alatt álló többi aktív turisztikai fejlesztés, mint az Érsekhalma és Sükösd közötti kerékpárút, vagy a DVCS és a Vajas víziturisztikai programja azt is előrevetíti, hogy a jövőben akár járműváltásra is lehetősége lesz az idelátogatóknak, vagyis aki két keréken vagy gyalog túrázva érkezik, az kajakra is válthat, ha kedve tartja. 

A kerékpározás mellett evezésre is lesz lehetőség, valamint a Kéktúra útvonal itt halad át, így a túrázás is adott lesz, így teljesen ki lehet használni a természet adta lehetőségeket.

A Bács-Kiskun TV felvétele a témában itt tekinthető meg:

Forrás: Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata
Borítóképünk illusztráció (www.vecteezy.com)

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 20., 19:40
Húsvét vasárnapján a kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban szentmisét mutatott be Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita.
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.
2025-04-17 20:27:31
Az Octopus Egyesület nagysikerű rendezvénysorozata tizedik állomásához érkezett, májusban pedig a tavaly indult NemArt Fesztivált is megszervezik, melyről a Fókuszban Podcast műsorunkban árult el részleteket Zsáki Viktor, Garamvölgyi Éva festőművésszel, az Elemek Egyesület elnökével közösen.
2025-04-17 11:58:44
Sokat árt hazánknak az uniós Helyreállítási Alap forrásainak visszatartása. Az emiatt parkolópályára került projektek több területet érintenek. A baloldal brüsszeli alkujának következtében hátráltatott egészségügyi fejlesztéseket, Takács Péter egészségügyi államtitkár ismertette Szolnokon, köztük kalocsai és Bács-Kiskun vármegyei projektekkel.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>
2025. 04. 19., 13:10
Tolna vármegyéből indult, de Budapestig vezettek annak a droghálózatnak a szálai, amelynek két fiatal tagját már letartóztatták. A Paksi Rendőrkapitányság és a Tolna vármegyei felderítők közös akciója újabb súlyos kábítószer-kereskedelmi ügyet tárt fel. Még >>>
2025. 04. 19., 07:28
Ahogy beköszönt a tavasz legszínesebb, legörömtelibb ünnepe, a KALOhírek szerkesztősége szívből kíván minden olvasónak békés, vidám és meghitt húsvéti ünnepeket! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK