Korábban az önkormányzat fejenként és alkalmanként, húsvétkor és karácsonykor 2000 forinttal járult hozzá az idősek ünnepi kiadásaihoz. Dr. Filvig Géza polgármester – egykori ellenzéki képviselő – javaslatára 2018-ban 3000 forintra emelték az összeget, majd az azt követő karácsony óta pedig, a választási ígéretét betartva, már fejenként 5000 forintot utal az önkormányzat erre a célra. A városi büdzsében a koronavírus-járvány okozta többletkiadások, illetve csökkenő önkormányzati bevételek ellenére idén is elkülönítették a 65 évnél idősebb kalocsai polgároknak megszavazott ünnepi juttatások fedezetét. Idén elsőként, várhatóan még az ünnepek előtt, a húsvéti ötezer forintot kapják kézhez az érintett kalocsai nyugdíjasok.
A húsvéti kifizetéssel kapcsolatos információt elsőként dr. Filvig Géza a saját politikusi oldalán osztotta meg a közösségi médiában:
„Megválasztásomkor ígéretet tettem, hogy a 65 év feletti kalocsai lakosokat minden évben kétszer, húsvétkor és karácsonykor, 5.000 forinttal támogatjuk.
A bennünket felnevelő generációk tiszteletét és megbecsülését nagyon fontosnak tartjuk, ezáltal szeretnénk köszönetet mondani munkájukért, életükért, hiszen nélkülük ma sokkal kevesebbek lennénk.
A fokozódó járványra tekintettel az idei évben korábban kezdi meg a kézbesítést a kalocsai posta, hogy mindenki megkaphassa még húsvét előtt az összeget. Mégis kérjük mindenki türelmét a pénz kézhezvételéig.
Vigyázzanak magukra és vigyázzunk egymásra!” – áll a bejegyzésben.
A POLGÁRMESTER TÁJÉKOZTATÁSA ÉPPEN IDŐBEN ÉRKEZETT, UGYANIS A KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY MIATT EGYESEK AZT KEZDTÉK TALÁLGATNI, EBBEN A HELYZETBEN ÁLLJA-E SZAVÁT, ILLETVE AZ ÍGÉRETÉT AZ ÖNKORMÁNYZAT. A BEJEGYZÉST, A VÁROS KÖLTSÉGVETÉSÉNEK IDEVONATKOZÓ FEJEZETÉT OLVASVA KIJELENHETJÜK: ÁLLJA, A PÉNZ A CÍMZETTEKHEZ ÚTON VAN!
Mint emlékezetes, 2018-ban a városi költségvetés egyensúlyának biztosítása érdekében a költségvetésben felére csökkentették az idősek ünnepi juttatásaira tartalékolt összeget. Azzal az indokkal, hogy azt a húsvéti alkalomra használják föl. Ám amennyiben az önkormányzat anyagi helyzete ezt lehetővé teszi, akkor a keretet később újra feltöltik. 2018 októberében az erről szóló javaslat vitájában dr. Filvig Géza, akkori ellenzéki képviselő azzal a módosító javaslattal állt elő: a keretet a tervezettnél is nagyobb mértékben megemelve, az időseknek juttatandó összeg 3000 forintra emeléséhez teremtsenek fedezetet.
A javaslatot a képviselőtestület egy tartózkodás mellett, 11 igen szavazattal meg is szavazta, így az év decemberében már háromezer forintot vitt házhoz a postás.
A 2019 októberében tartott helyhatósági választások kampányában dr. Filvig Géza, akkori polgármesterjelölt egy, az idősebb korosztályt megszólító választási rendezvényen jelentette be: megválasztása esetén
A SZÉPKORÚAKNAK SZÁNT ÖSSZEGET TOVÁBB EMELVE, MÁR ÖTEZER FORINTOT JUTTATNAK MAJD AZ IDŐS EMBEREKNEK.
Az ígéretet betartotta a választáson nagy többséget szerzett Fidesz-KDNP – KJE képviselők többségével vezetett önkormányzat, így már a választások után, karácsonykor, majd húsvétkor, legutóbb 2020 karácsonyán is, a továbbemelt összeget kapták meg a 65 évnél idősebb kalocsaiak.
Így lesz ez idén húsvét közeledtével is: a posta átvette a kifizetésre szánt összeget az önkormányzattól, és a következő közel két hétben valamennyi érintetthez eljuttatja.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.