Nem maradt el érdektelenség miatt a ma reggeli tüntetés, de tömegtámogatásról sem beszélhetünk az MSZP által reggel 8 és 9 óra közt zajlott tüntetésen: negyedszáz autó állta el a fél útpályát a buszmegállótól kifelé vezető oldalon a Miskei úton, látványos rendőri jelenlét mellett.
Egy olvasónk jelzése szerint, már negyedórával a 7 óra harminc percre meghirdetett gyülekező előtt is több rendőrautó volt a kalocsai MSZP pártszervezet kezdeményezésére zajlott demonstráció helyszínén, a Bagó-Sós Malom (Erdélyi Bútorbolt) környékén, amikor a tüntetőknek még hírük-hamvuk sem volt. A félórás gyülekező során azonban jó kéttucatnyi jármű gyűlt össze, hogy nyolc órakor mintegy kétszáz méter hosszú kocsisorral lezárja a Kiskőrös, Kecel, Miske, Hajós (…) felé vivő útnak a városhatár felé vezető oldalát.
A kocsisor élén rendőrautó állt, megkülönböztető fényjelzéssel figyelmeztetve a közlekedőket a rendkívüli forgalmi helyzetre.
Egy mentőautó is jött arra szirénázva 8:20 körül a városközpont felől, szerencsére azonban akkor az érintett útszakaszon a tüntetőkön kívül más nem tartózkodott, így másodpercnyi késedelmet sem szenvedett a mentő.
A rendezvény ideje alatt semmi rendkívüli esemény nem történt.
NÉHÁNY JÁRMŰVÖN MSZP lobogó, KÉK-CSILLAGOS UNIÓS ZÁSZLÓ, ILLETVE MAGYAR ZÁSZLÓ VOLT KITŰZVE, EGY AUTÓ OLDALÁN PEDIG A JOBBIK ZÁSZLAJA LENGETT.
A tüntetés idején a járművek mellett sokan kisebb csoportokban, vagy kettesével álltak és beszélgettek. A politikai, közéleti témák mellett bizonyára az időjárásról is szó esett, mert az évszaknak megfelelően eléggé hideg volt.
A JÁRMŰVEK KÖRÜL SÉTÁLGATÓ, ÁCSORGÓ TÜNTETŐK KÖZT KÉT KALOCSAI ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐT IS LÁTTUNK, ANGELI GABRIELLÁT ÉS KATI LÁSZLÓT.
A demonstrálók egy részénél, illetve az autók szélvédőin egységes grafikai képet tükröző táblák is voltak, amelyen jellemzően a köztévében be nem olvasott, öt pontba foglalt követeléseket lehetett olvasni.
A DEMONSTRÁCIÓ KILENC ÓRAKOR FORGALOMLASSÍTÓ FELVONULÁSSAL ZÁRULT,
amelynek során a résztvevők járműveikkel tettek egy kört a városban, a tüntetés helyszínéről indulva a Csilás parkig.