2026. 04. 14. kedd
Tibor
: 363 Ft   : 308 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Magyar Péter Hartán: nem lepődnék meg, ha mind a hat körzetet a Tisza nyerné meg Bács-Kiskunban

Kiss Dániel  |  2026. 03. 20., 19:03

Március 18-án hartai állomásához érkezett Magyar Péter országjárása. A Tisza Párt elnöke novemberben Kalocsán szólt a lakossághoz, most pedig választókerületünk nagyközségébe látogatott, ahol Judák Zsolt, a párt helyi országgyűlési képviselőjelöltje is beszédet mondott.

Zászlóval a kezében érkezett meg a hartai Semmelweis-emlékoszlophoz Magyar Péter szerda délután, ahol több száz fős tömeg várta. A pártelnök a színpadra lépve köszöntötte a megjelenteket, örömét kifejezve, hogy ilyen sok fiatal látogatott el a gyűlésre.


Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek



Azt szokták mondani, hogy Bács-Kiskun megye az egy ilyen ’hazai pálya’ a Fidesznek. Olyan természetesnek veszik, hogy mind a hat választókerületet ők megnyerik. Hát én azt tudom nekik mondani, hogy csapataink elég erősen ott vannak, és én nem lepődnék meg, hogyha most megfordulna ez a szokásos arány, és mind a hat körzetet a Tisza nyerné meg itt Bács-Kiskunban.”– fogalmazott Magyar Péter.

Mint kifejtette, előnyüket nemcsak a Nemzeti Meneten lehetett látni. Véleménye szerint „mindenki számára egyértelmű”, hogy ők a jelentős többség: a Tisza Párt menetén „háromszor annyian voltak”. Hozzátette, a résztvevők saját pénzükön, önszántukból jöttek el, nem „falubuszoztatással”.

Magyar Péter a legfrissebb, március 15. előtt készült mérésük eredményét is ismertette:

Soha ekkora különbséggel nem vezetett a Tisza a Fidesz előtt, mint amit a mostani számok mutatnak. Mind a 106 egyéni választókerületben győzelmi esélyünk van, itt a Bács-Kiskun megyei hármas választókerületben is.”– osztotta meg a pártelnök.

Pontosan ismeritek ti is ezt a hatalmat itt, a földesurakat, főispánokat, alispán urakat, Font elvtársat. A hatalom, amikor érzi a vesztét, akkor mindenre képes.”– figyelmeztetett, kérve a résztvevők segítségét. Majd azt üzente, hogy „már nem kell félni!”, de megérti, hogy a kisebb településeken sokan tartanak következményektől.

A folytatásban a Tisza Párt vezetője arról beszélt, hogy a fiatalok nélkül nincs változás, segíteni tudnak akkor is, ha még szavazni nem is tudnak, akár azzal, hogy a szüleikkel, nagyszüleikkel beszélgetnek.

Mondjátok el, hogy a Tisza a béke pártja, bármit is hazudik a propaganda!”– kérte a fiatalokat Magyar Péter, aki aláhúzta: nem akarják bevezetni a sorkötelezettséget, a társadalmi békéért fognak dolgozni, minden magyart képviselve.


Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek

Meglátása szerint a Fideszre voksoló nagyszülők „sem erre mozira fizettek be”, majd arról beszélt, hogy Orbán Viktor küldött kiskorúakat, hogy az ukrán zászlót a Nemzeti Menetre bevigyék. Kritikát fogalmazott meg annak kapcsán is, hogy a miniszterelnök Petőfi Sándor nevét nem mondta ki ünnepi beszédében.

Magyar Péter azt javasolta Font Sándornak a színpadon, hogy olvassa el a Tisza programját, amit – mint fogalmazott – valódi szakemberek írtak, a Fideszben pedig meglátása szerint ettől „el vannak szokva, ott annyit mondanak, hogy folytatják”.

Ezt követően a több mint ötvenezer önkéntes szerepéről szólt, akiknek segítségével meg fogják nyerni a választást – mutatott rá. Beszélt a közösségük által megválasztott 106 jelöltjükről is, ismertetve érdemeiket. Bemutatta Judák Zsolt szakmai életútját is, aki biológiát és testnevelést tanított, ma pedig kertészként dolgozik, így ismeri a gazdák és az agrárium problémáit.

Magyar Péter arra is rámutatott, hogy az európai uniós csatlakozás „valódi esély volt”, de a „kormányaink nem éltek ezzel, hanem visszaéltek”, ennek kapcsán pedig a rendszerváltás fontosságát hangsúlyozta.

Zsolt nem ígér csodát, mint ahogy a Tisza sem, de garantálja a munkát, sokat, vagy még annál is többet. Hisz abban, hogy ez a csodálatos része az országnak újra felemelkedhet, hogy meg lehet erősíteni az egészségügyet, oktatást, hogy lehetnek járható utak és hogy a fiatalok nem elmenni fognak, hanem inkább visszajönni. Fogadjátok szeretettel Judák Zsoltot, a leendő országgyűlési képviselőtöket.”– ezzel átadta a szót a pártvezető a helyi országgyűlési képviselőjelöltjüknek.

Judák Zsolt beszédét és Magyar Péter arra adott reakcióját külön cikkben dolgoztuk fel.


Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek

A jelölt beszéde után Magyar Péter is beszélt az agrárium problémáiról, valamint a korrupcióellenes intézkedések fontosságáról is. Az Európai Ügyészséghez való csatlakozást sürgette, és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és -védelmi Hivatal létrehozását is előtérbe helyezte.

Szólt továbbá az uniós források hazahozatalának fontosságáról is, amely garancia arra, hogy az utakat fel lehessen újítani, kórházakat fejleszteni, a helyi vállalkozókat támogatni, valamint a MÁV-ot megmenteni, munkahelyeket teremteni. Mindezek mellett az állami bérlakásépítési programra és az idősotthonokban a férőhelyek biztosításának fontosságára is kitért.

Magyar Péter kijelentette: „ez a kormány eladósította az országot, háromszorosára nőtt az államadósság”, majd az MNB-ügyről is szólt.

Hol volt [Font Sándor] akkor, amikor 3-4 ezer állami gondozott gyereket tönkretettek? Szerintem ebből nem kell és lehet viccet csinálni. Tudom, hogy van mindenféle vicc, de hogy hol volt ő? Kiállt ezekért a gyerekekért? Bács-Kiskun megyében is rengeteg gyerek érintett volt. Tönkretették őket lelkileg, fizikailag, szexuálisan. És a kormány pontosan tudta, hogy mi folyik. Hát ők nevezték ki ezeket a pedofil rémeket. Ők tüntették ki, ők adtak kegyelmet. Nekik van mosolygós képük vele. És most ide állnak, és kérnek újra felhatalmazást?”– tette fel a kérdést Magyar Péter, aki szerint mindenkit magára hagytak, a magyar vidéket is, és Font Sándor felelősségét is szóba hozta.


Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek

Kiemelte: a Tisza-kormány be fogja vezetni a milliárdosok vagyonadóját, az egészséges élelmiszerek és a tűzifa áfakulcsát 27-ről 5 százalékra fogják leszállítani, a vényköteles gyógyszerek pedig áfamentesek lesznek.

Én azt mondom, hogy kell beszélni a fideszesekkel, lehet is beszélni. El kell nekik mondani, hogy amit hallanak, az nettó hazugság. Reggel, délben, este hazudik a televízió. Nem szabad győzködni, nem szabad erőszakosnak lenni. De igenis, hidd el, Zsolt, azért vagyunk ennyien, napról napra többen, mert egyre több fideszes ismeri azt föl, hogy ő nem erre vett jegyet”– reflektált Judák Zsolt beszédére Magyar Péter, aki ezt követően az illegális migráció kapcsán is állást foglalt. Kijelentette: megtartják a déli határkerítést, valamint a rezsicsökkentést is, amit ki fognak terjeszteni szociális alapon.

A programjuk ismertetése mellett felhívta arra is a figyelmet, hogy nem szabad „felülni” a provokációnak. A beszéd végén a mozgósítás fontosságáról szólt Magyar Péter országjárásának hartai állomásán, amely közös énekléssel, fotózkodással zárult.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-11 16:00:10
Néhány napja városunk polgármestere csúsztatásokkal, valótlan tartalmú és hangulatkeltő közösségi médiás poszttal próbálta befolyásolni a közvéleményt. Korábbi valótlan állításait visszhangozta az általa támogatott párt képviselőjelöltje. Ne hamis információk alapján hozzanak döntést! – 2 in 1: tény és vélemény egy cikkben.
2026-04-11 10:25:11
A helyi sakkélet jeles képviselői még nem ismerhették meg a siker semmihez nem fogható varázsát csapatbajnoki mérkőzéseik során. Az eddig lejátszott nyolc fordulójuk során még győzelem nélkül szerénykednek az NB II-es csapatbajnokság Asztalos csoportjának kilenc csapatos mezőnyében. Korábban, a Kalocsai SE színeiben versenyeztek, de már régóta nem ültek asztalhoz versenyszerűen.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 14., 09:58
Csendes hősök, akik nap mint nap segítik a tudás áramlását – róluk szól a könyvtárosok világnapja. Egy szakma, amely nélkül a könyvek világa sokkal nehezebben lenne elérhető. Még >>>
2026. 04. 14., 08:59
A Rendőrség a lakosság segítségét kéri. Még >>>
2026. 04. 14., 08:56
Újabb úgynevezett unokázós csalás ügyében intézkedtek a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. A hatóságok két férfit fogtak el, akik idős embereket vertek át azzal, hogy telefonon rendőrnek vagy ügyvédnek adták ki magukat. Még >>>
2026. 04. 14., 08:43
Szerda reggel 6 órakor kezdődik a Speedmarathon, amikor 24 órán keresztül az ország számos pontján egyszerre mérik a járművek sebességét a rendőrök. Az akció a héten zajló, országos sebességellenőrzési kampány része. Még >>>
2026. 04. 14., 08:26
Szaharai por érkezik a Kárpát-medencébe, amely kedden és szerdán kisebb esőkkel, záporokkal együtt akár saras esőt is okozhat. Még >>>
2026. 04. 13., 10:35
Ismerősük támadt két férfira egy kecskeméti italozás során. A 21 éves elkövetőt a rendőrök néhány órán belül elfogták. Még >>>
2026. 04. 13., 10:30
Nem mindennapi jelenetnek lehettek szemtanúi a Duna közelében tartózkodók: egy elszabadult úszómű sodródott a hajózási útvonalban, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei fogtak be és rögzítettek. Még >>>
2026. 04. 13., 09:09
Látványosan erősödött a forint hétfő reggelre. Ilyen erős szinten legutóbb 2023 nyarán járt a magyar fizetőeszköz. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK