2025. 02. 11. kedd
Bertold, Marietta
: 404 Ft   : 391 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

A vártnál nehezebben született meg a hazai siker

Tamás Ferenc  |  2024. 03. 19., 10:32

Március 16-án, szombaton a vármegyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjában dobogóra törő bátyaiak a csoport utolsó helyezettjét, a Hajós FC-t fogadták, és főleg a második játékrészben a vártnál kiegyensúlyozottabb találkozót vívott egymással a két együttes.

Rögtön szögezzük le: a tartalékos Bátya ezúttal messze elmaradt ötletgazdag, sokmozgásos támadó játékától, igaz, ellenfele ezúttal a sereghajtó hajósi tizenegy volt, amely ősszel az otthonában is 3-1-es vereséget szenvedett a bátyaiaktól. Nem sziporkázott a megszokott módon a hazaiak támadó gépezete, igaz, csapatukból többen hiányoztak is. Elég, ha csak ifjú Gubányi Ferit, Balogh Attilát, Frei Marcit, Tóth Danit és Korsós Ádámot említjük, ám ennek ellenére már rögtön az elején vezetéshez is jutottak a hazaiak, amikor Gubányi edző sarokrúgása után az előre merészkedő jobbhátvéd, Gyutai Gábor senkitől sem zavartatva ugorhatott fel a vendégek kapuelőterében és fejelhette hálóba a labdát (1-0). Majd a találkozó második találatát a mozgékony Varga Ákos már a 22. percben megszerezte, amikor egy lendületes labdát betörése után átlövésből szerzett gólt a hazai publikum őszinte csodálatára.

A fordulás után a hazaiak átengedték a kezdeményezést  a vendég hajósiaknak, akik egyre melegebb helyzeteket alakítottak ki Jelencsity kapuja előtt. Mindezek ellenére a Bátyának is voltak veszélyes helyzetei és gólszerzési lehetőségei – kaput elkerülő, surranó labdák-, ám az első félidő labdabirtoklása megváltozott a két csapat viszonylatában.
A meccs összképe alapján a hazai 2-0-s győzelem mindenképpen megérdemelt volt, ám az előzetes várakozások jóval nagyobb arányú hazai sikert prognosztizáltak.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek


Történhetett mindez azért is, mivel az előző vasárnapon az eddig veretlenül álló és listavezető Kunszentmiklós gárdáját is 2-1-re győzte le otthonában a bátyai együttes, pedig akkor is tartalékosan állt fel a Gubányi bandérium. Éppen ezért a két hét alatt megszerzett hat bajnoki pontjuk előtt le a kalappal, amellyel biztosították helyüket a csoport elitjébe.

Folytatás március 23-án, szombaton a legendás Duna-parti pályán a Dunavecse otthonában. Kezdés 15 órától, egy újabb bátyai siker reményében, amellyel bebetonozhatják magukat a csoport élmezőnyébe.
Bátyai SE – Hajós FC 2-0 (2-0)
100 néző, vezette: Tamaskó Attila
Bátya: Jelencsity T. – Gyutai G., Boros M., Fekete G. – Anisity T. (Markó G.), Busa D. – Magyar M., Gubányi F., Szabó I. (Kasi R.) – Varga Á., Soós P. (Fekete M.)
Játékos-edző: Gubányi Ferenc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 11., 14:25
A Biztonságosabb Internet Napja alkalmával szerveztek kitelepülést a prevenciós szakemberek. Még >>>
2025. 02. 11., 08:17
Teret hódít a fagyos levegő Európában a hét második felében, hétvégén idehaza többfelé napközben is fagyhat. Még >>>
2025. 02. 10., 08:12
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a bűnelkövető bíróság elé állítását javasolják. Az iratok már az ügyészségen vannak. Még >>>
2025. 02. 09., 13:15
Véradási helyszínek február 10. és 17. között Még >>>
2025. 02. 09., 08:06
Soltvadkerti és kiskőrösi tűzoltók oltották a lángokat. Még >>>
2025. 02. 08., 12:07
Egy kerékpárost gázolt halálra egy személyautó Kiskunhalastól 2 kilométerre Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK