2025. 02. 18. kedd
Bernadett
: 402 Ft   : 384 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Bosszantó pataji döntetlen emberelőnyben

Tamás Ferenc  |  2023. 09. 21., 12:18

A bajnoki nyitányon hazai környezetben a Császártöltés ellen vesztő benedeki tizenegy, a második körben is veszített Szakmáron 4-1-re, majd szeptember 16-án, szombaton azt a Dunapatajt fogadta, amely eddigi fellépésein mindössze egy aprócska gólt kapott három eddigi őszi találkozóján.

Az első negyedóra tapogatózó játéka - az “ütéstáv” felmérésével, egymás erejének a feltérképezésével zajlott-, miközben a kapuk szinte alig kerültek veszélybe. A két tizenhatos közt csordogált a játék, amelyet “antifutballnak” is nevezhettünk volna. Nem voltak gyors háromszögelések, nem lüktetett a játék, helyette inkább céltalan felívelések, ütemtelen, dekoncentrált támadás befejezések jellemezték mindkét gárda játékát. A látottak egy bajnok Patajhoz méltatlanok voltak. A csapatok szinte elfelejtettek támadásokat vezetni a széleken, sőt, mindkét együttes játékából hiányzott az ötletesség, a frissesség.
Aztán a félóra végén Németh Laci kapufája varázsütésre felébresztette Csipkerózsika álmából a csapatokat, majd percekre rá, egy Bévárdi lövés jelentett gólveszélyt a lábak erdejében.

A fordulás után már az első perc végén Németh Laci menetrendszerű elfutásából, jött a menetrendszerű pataji találat. Történt ugyanis, hogy a szellőléptű pataji gólvágó lefutotta a hazai védelmet, majd a kapujából kiinduló Faragó kapus támaszkodó lába mellett a benedeki hálóba küldte a labdát (0-1).
Majd a mérkőzés finisébe fordulva, a 69. percben Szabó Viktort második sárgával, előbb küldte zuhanyozni Korsós “spori”. Rá öt percre viszont a “pehelysúlyú” Rácz Ferike firkálta meg a pataji védőket, miközben a kapujából kifutó Pergel, talán Péter Márk segítségével “felborította”. Tizenegyes!
A büntetőt aztán nagy erővel Hangya Ervin, Pergel kapujába vágta (1-1). Emberhátrányban egyenlítettek a hazaiak, amely pataji szempontból aligha volt hízelgő.

Dunaszentbenedek KSE - Dunapataji KSE 1-1 (0-0)
50 néző, vezette: Korsós Péter

Dunaszentbenedek
: Faragó B.-Katona Gy. (Felnagy T.), Péter M., Árvai G. (Greksa D.) - Felnagy M., Szabó V., Ábrahám G.-Rácz F. (Husvéth F.), Hangya E., Molnár G., Krémer P. (Birtók A.)

Játékos-edző: Husvéth Ferenc.
Gólszerző: Hangya Ervin (1-1) a 75. percben. Kiállítva: Szabó Viktor a 69. percben.

Képgaléria megtekintése (9 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

 

Dunapataji KSE: Pergel M.-Szalai L. (Bálint M.), Takács Gy., Bévárdi Á. (Bajusz R.)-Molnár A. (Nagyapáti J.), Sztakó Zs.-Knodel Z., Tardi L., Malomsoki G. (Torják E.)-Kutus E., Németh L.
Edző: Bálint Milán
Gólszerző: Németh László (1-0) a 46. percben.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:

Még több friss hír

2025-02-14 09:46:29
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 18., 08:57
Közlekedésrendészeti hírek az elmúlt hétről Még >>>
2025. 02. 17., 15:25
A szekszárdi rendőrök két férfit is bíróság elé állítottak a hét első napján. Még >>>
2025. 02. 17., 12:25
A helyszínén sok a törmelék, ezért teljes szélességében lezárták az utat. Még >>>
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK