2025. 02. 12. szerda
Lídia, Lívia
: 404 Ft   : 391 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Látni és látszani – Láthatósági futás és kerékpározás Kalocsán

Illés György Cinó  |  2023. 10. 08., 17:40

Mintegy nyolcvan fő részvételével zajlott október 6-án, pénteken este fél hattól a Láthatósági futás, amelyet egy korábbi időpontra már meghirdettek, azonban akkor az eső elmosta a programot. A Kalocsai Rendőrkapitányság, az Életmentők Kalocsai Mentőalapítvány és a Kalocsai Földön Futók közös szervezésében pótlólag most megvalósult futóalkalmon az érsekkerti gyülekező után a nyolc és fél kilométeres távot ezúttal valamivel többen vállalták kerékpárral, mint futva.

A tömegsportrendezvény célja a biztonságos közlekedés, a láthatósági eszközök használatának népszerűsítése volt, de emellett az elsősegélynyújtás és életmentés fogásaival is ismerkedhettek a résztvevők. Ennek megfelelően szépen kivilágított menet gördült – illetve kocogott – körbe a városon, harsogó neonzöld mellényekben.


A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György / KALOhírek


A közlekedési lámpáknál szépen megvárták először egymást, aztán a zöldet, aztán: hajts!


 


A távot teljesítőket két helyen, a Diego parkolójában, valamint a célba érkezéskor frissítő várta, és jutalomként láthatósági mellényeket vehettek át. A távot nem vállaló gyermekek aszfaltrajzzal, színezéssel, fejtörőkkel múlathatták az időt, amíg szüleiket, testvéreiket várták, illetve a rajt előtt és a célba érkezés után.



Forrás: Illés György / KALOhírek


A Szentháromság tér – Foktői út – Móra Ferenc utca – Kinizsi utca – 51-es főút – Kossuth Lajos utca – Asztrik tér útvonalon a célállomásig vezető távot teljesítette Bóbis Attila rendőrkapitány is, aki munkatársunknak nyilatkozva eredményesnek értékelte a rendezvényt.

A futók közt volt, és „belülről dokumentálta” az eseményt, majd tett közzé a közösségi médiában képgalériát és egy videót is Török Töce Tibor ’futógráfus’, akitől megtudtuk, hogy a közeljövőben kétszer is, október 28-án és november 4-én maga is futó tömegsportrendezvényre, a város rejtett értékeit felkutató „Kalocsai Titkos Kertbe”, illetve a halloweeni „Tök jó futásra” várja majd a mozogni vágyókat.



Forrás: Illés György / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-02-10 15:41:10
Elszállítják a Kalocsán, közterületen álló, elhagyott járműveket A magukra hagyott járművek elszállításának költségeit a tulajdonosaikra terhelik, a tárolásért pedig napidíjat kell fizetnie. Sőt, ha elárverezik a kocsiját, azért is külön fizetni kell. Akinek van ilyen autója közterületen, a hétvégéig gondoskodjon róla!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 11., 14:25
A Biztonságosabb Internet Napja alkalmával szerveztek kitelepülést a prevenciós szakemberek. Még >>>
2025. 02. 11., 08:17
Teret hódít a fagyos levegő Európában a hét második felében, hétvégén idehaza többfelé napközben is fagyhat. Még >>>
2025. 02. 10., 08:12
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a bűnelkövető bíróság elé állítását javasolják. Az iratok már az ügyészségen vannak. Még >>>
2025. 02. 09., 13:15
Véradási helyszínek február 10. és 17. között Még >>>
2025. 02. 09., 08:06
Soltvadkerti és kiskőrösi tűzoltók oltották a lángokat. Még >>>
2025. 02. 08., 12:07
Egy kerékpárost gázolt halálra egy személyautó Kiskunhalastól 2 kilométerre Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK