Gyűlölet fogadta a győztesen visszatérő Alekoszt a villában, a korábbi barát, Szandika szeme vérben forgott dühében. Az okostojás még rátett egy lapáttal: hiába faggatják, nem árulja el, hogy 71 százalékkal győzött.
Ausztriában három, Szlovákiában két magyar sérült meg síbalesetben a múlt héten, közülük négy embert helikopterrel vittek kórházba - közölte a Független Hírügynökség a Sielok.hu portálra hivatkozva.
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya közigazgatási eljárás keretében – körözésének elrendelése mellett – eljárást folytat: Szűcs Józsefné, született Bacsa Katalin, 56 éves ballószögi lakos eltűnése miatt.
2011. február 28-án, 14 óra kezdettel tartja soron következő ülését a Képviselő-testület, melyet a Városháza Dísztermében tartanak. A napirendi pontok a következők:
Az NB I-es női röplabda-bajnokság befejező etapjának soros fordulójában a Kováts Ágnes edzette kalocsai amazonhad Veszprémben, a királynék városában vendégszerepelt, ahol a tartalékos mieink erejéből sajnos még játszmanyerésre sem futotta.
66 évesen szülte meg első gyermekét egy ukrán nő. A baba mesterséges megtermékenyítés útján fogant, 3,3 kilóval jött a világra, és kitűnő egészségnek örvend - adta hírül a helyi kórház.
Tegnap a városházán sajtótájékoztatón mutatták be a szervezők és a támogatók a XXVI. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál programsorát. Zombor Gábor polgármester örömmel üdvözölte, hogy a tavasz nemcsak meteorológiailag, hanem kulturálisan is hamarosan beköszönt.
Tisztelettel meghívjuk a Kalocsa Város Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) „Óvodai, iskolai erőszak, bűnmegelőzés diák szemmel” című kreatív kiállítására, egyben bűnmegelőzési program sorozatunk megnyitójára.
Mindenki marad a helyén, de Ördög Nóra új műsorvezetőtársat kap. Az A38 állóhajón tartotta az RTL Klub a sajtótájékoztatót, ahol Kolosi Péter egekig magasztalhatta Való világ című műsorukat, mielőtt felvezette volna, hogy a tavasszal induló Csillag Születik műsorvezetője Ördög Nóra lesz. Az RTL Klub szeret meglepetéseket okozni, na, ezzel nem sikerült, és a zsűri összetétele sem változott - idén is Hernádi Judit, Oroszlán Szonja, Szirtes Tamás és Fáy Miklós választja ki a csillagokat, viszont a szerkesztők túlléptek a bakit bakira halmozó Bereczki Zoltánon, mint esélyes Csillag Születik műsorvezető, és a lehetőséget Nagy Sándornak adták, nem a musicalszínésznek, hanem a másiknak.
Szerdán délelőtt került sor arra az egyeztetésre a Rendőrkapitányság épületében, melynek keretében Simon Zoltán alpolgármester, valamint Molnár László rendőrkapitány egy közös baleset-megelőzési program megvalósításáról tárgyaltak.
A feltett kérdéseimre kapott válaszokat nézve úgy vélem, az önkormányzat mással óhajtja a kalocsai kórház főigazgatói feladatait ellátni a jövőben – mondta megkeresésünkre a kórház vezetői státuszáról lemondó dr. Deák Zoltán. A főorvos-főigazgató hozzátette Török Ferenc polgármesterrel megbeszélték a város jövőbeni terveit és elképzeléseit. E találkozás után döntött úgy, hogy távozik posztjáról.
Elindították utolsó űrbéli útjára csütörtökön a Discovery űrsiklót a floridai Kennedy Űrközpontból. A 39. küldetését teljesítő űrsiklóval hat űrhajós utazik a Nemzetközi Űrállomásra, ahova pótalkatrészeket, egy új modult, valamint - most először - egy humanoid robotot szállítanak. A Discovery 1984-ben repült először, és az lesz az első űrsikló, amelyik "nyugdíjba vonul".
A tavaszi szezon második fordulójában a Kalocsai Kézilabda Club férfi gárdája az NB I-es PLER „vegyes csapatát” fogadta, azt az együttest, ahol az elit osztályban is játszó kerettagok és a klub tehetséges juniorjai együtt szerepelnek. Ennek tükrében rögtön tegyük hozzá, nem mi voltunk az összecsapás esélyesei, de joggal bízhattunk abban, hogy az egyre izmosodó Kolics-tanítványok, akár meglepetést is okozhatnak.
Február 23-án Tihanyi Tiborné képviselő - akihez a negyvenszállási körzet is tartozik -, lakossági fórumra invitálta a településrész lakóit, amelyen részt vett Török Ferenc polgármester, dr. Molnár László alezredes, Kalocsa város rendőrkapitánya, Sztojka István a CKÖ vezetője valamint Molnár Zoltán a Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat vezetője.
Kalocsa Város Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Kalocsa Város Önkormányzata Szociális Alapszolgáltatási és Szakellátási Központ igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására.
Kalocsa Város Önkormányzata a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján, pályázatot hirdet a Városi Kommunális Intézmény igazgató (magasabb vezető) beosztás ellátására.
A bajnokság alapszakaszának végére megtorpant az ősszel sikert sikerre halmozó férfi kosárlabda csapatunk, hiszen az eddigi egy vereségükhöz az utóbbi fordulókban még gyorsan begyűjtöttek hármat.
Tajvanon készült kalocsai terítőkről, a táncház-mozgalomról, a népzenei feldolgozásokról beszélgetünk Kelemen Lászlóval, a 10 éves Hagyományok Háza főigazgatójával, és arról, hogy szlovák fiatalok Kassán miért táncolnak kalotaszegi magyar táncokat?
Március másodikán mutathatják be az iPad második generációját - vélekednek azok a szakemberek, akik meghívást kaptak az Apple erre a napra meghirdetett bemutatójára.
A környezetvédelem sajátságos helyzetben van hazánkban. Ha megkérdeznénk ezer embert, vajon fontosnak tartja-e a környezetünk megóvását, bizton állíthatjuk, hogy mind az ezer igennel fog válaszolni. Amennyiben azt a kérdést vetnénk fel, hogy az adott egyén környezettudatos magatartást folytat-e, a válaszok igen elszomorítóak lennének.
Az utcán rontott rá egy édesanyára és két gyermekére egy súlyos személyiségzavarban szenvedő nő Kecskeméten. A tavaly nyári ügyben most emelt vádat a Kecskeméti Városi Ügyészség.
Napirendre tűzte az Alkotmánybíróság a magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos szabályozást, első körben azonban csak arról döntenek az alkotmánybírók, hogy hatáskörükbe tartozik-e egyáltalán a beadványok elbírálása. Ha igen, ezt követően foglalkozhat érdemben a testület a kérdéssel.
Az olasz hatóságok a toscanai Pistoia és Prato környékén huszonhét értékes, fajtiszta kutyakölyökre bukkantak; a kiskutyák illegális úton kerültek Itáliába - számolt be az ANSA olasz hírügynökség a honlapján.
A torna sportág városkörzeti versenye tulajdonképpen a belépő a diákolimpia fináléjába jutáshoz, igaz, az innen tovább kerülők még csak a megyei döntőbe juthattak. A Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény adott otthont február 8-án a viadalnak, ahonnét csak a győztesek kerülhettek tovább.
A Szülőföld Akadémia második évfolyamának e hét keddi „tanítási napján” Dunaszentbenedek volt a tananyag. A szervezőség néhányszor már alkalmazott módszere most is bevált: a zsúfoltság elkerülésére a Tiszti Klub épületének előadótermében kivetítőn is követhették az érdeklődők az műsort. A színházteremben így is teltház volt, egy ülőhely sem maradt szabadon, és a fönti teremben is szép számmal figyelték a benedekiek produkcióit.
A Kalocsai SE evezős szakosztálya és a Belvárosi Tagiskola szervezésében immár második alkalommal versenyezhettek a kalocsai és környékbeli gyerekek és felnőttek a tornatermi evezős gépeken, az ergométereken. A versenyre 128 egyéni induló és 8 csapat nevezett.
Elfogadta a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem létesítéséről szóló törvénytervezetet, amely hamarosan az Országgyűlés elé kerül - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülése után. Nagy Anna emlékeztetett, a kormány tavaly decemberben döntött arról, hogy létrehozza a közszolgálati egyetemet, amely a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának jogutódjaként jön létre 2012. január 1-től. Az intézmény olyan felsőfokú közszolgálati szakembereket fog képezni, akik "az új generációját adhatják annak a jó államnak”, amelynek kialakításán a kormány megalakulása óta dolgozik - mondta.
A Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltség járőrei tegnap rejtett megfigyelést hajtottak végre a határ közelében, amikor 18 óra 45 perckor az államhatárral párhuzamosan három gépjármű érkezett világítást nem használva.
Schmitt Pál köztársasági elnök fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt szerdán délután a Sándor-palotában, hogy az alkotmányozás folyamatáról egyeztessen - mondta a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A már évtizedes hagyományoknak megfelelően februárban, Zsuzsanna napon ünneplőbe öltözik az iskola apraja és nagyja, hogy együtt emlékezzenek névadójukról, Kossuth Lajos testvérhúgáról, Kossuth Zsuzsannáról.
A támogatások elnyerésének feltételei között a monitoring adatszolgáltatás is szerepel. Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból támogatott intézkedések monitoring adatszolgáltatási rendjére vonatkozó részletes szabályokról a 18/2009. (III. 6.) FVM rendelet szól.
A „megyekettes” Szakmár és Császártöltés gárdái után ezúttal egy higanymozgású, sokkal labdabiztosabb, sokkal képzettebb, igazán értő focit játszó ellenféllel szemben tesztelhette formáját a Kalocsa, ahol Márton edző felmérhette, hol is tart a bajnokságra hangolódásban csapata. Az NB I-es kerettagokkal megspékelt atomvárosi armada nem megyei színvonalat képviselt, így igazi erőfelmérő volt a velük való találkozás.
A Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás városunkban tartotta első ülését február 3-án, mely alkalommal egy kagylót ábrázoló szobrot adományozott szülővárosának Rumi Imre, a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke.
Bizonyára sokan találtak már levélládájukban a Kalocsai Városi Kommunális Intézménytől kapott borítékban egy narancsszínű matricát. Ezeket a hulladéktároló edényekre kell helyezni, ugyanis ezzel igazoljuk a szemétszállítási napokon, hogy rendszeresen fizetjük a hulladékszállítási díjat.
Az elmúlt csütörtöktől szombat estig fokozott rendőri jelenlétet tapasztalhattak a közúti közlekedésben részt vevők, ugyanis uniós, úgynevezett TISPOL ellenőrzést folytattak a hatóságiak. Az ilyen jellegű akciók többnyire egy dologra koncentrálnak, mely februárban a teherautók vizsgálata volt. A tapasztalatokról Tóth Zoltánt, a Kalocsai Rendőrkapitányság Közlekedés-rendészeti Osztályának vezetőjét kérdeztük.
A Duna Összeköt Egyesület a tervezési területén működő önkormányzatok, civil szervezetek, vállalkozások és magánszemélyek részére az alábbi közleményt teszi közzé:
Lezárult az Amatőr Liga három csoportjának alapszakasza, eldőlt tehát a továbbjutók 16 csapatos mezőnye. A csoportok élén végzett 5-5 csapat, valamint a legjobb hatodik már a február 26-27-i nyolcaddöntőben folytathatja.
Az ötödik óra utáni szünetben az egyik kecskeméti iskola férfi mosdójában egy lány orálisan kielégített egy vagy két fiút. A résztvevők igazgatói megrovást kaptak.
Összefogott a minap Fülöpháza, Kerekegyháza, Szabadszállás, Kunszentmiklós és Solt önkormányzata: létrehoztak egy nonprofit kft.-t, melynek az a feladata, hogy felvásárolja, értékesítse, feldolgoztassa a tanyasi gazdaságokban termelt élelmiszereket. A cégalapítás összefügg a tavaly útjára indított tanyaprogrammal, melyhez összesen egymilliárd forint támogatást nyújt a kormány.
Kibibi Mutware újévkor azt a parancsot adta embereinek, hogy verjék meg, fosszák ki és erőszakolják meg a lakosságot a Kivu tartomány-beli Fiziben. A Kongóban, Barakában tartott tárgyalásra 49 nő ment el tanúskodni, összesen 60-an váltak nemi erőszak áldozatává.
Profi látó segítségével küzd igazáért, s közben átvert sorstársait keresi Nikolett, akitől 28 millió forintot csalt ki egy hódmezővásárhelyi jósnő, mondván: megtisztítja a pénzt, mert az Niki minden gondjának forrása.
Várhatóan a hét második felében ismerteti a kormány a strukturális reform lépéseit, miután szerdán második olvasatban megtárgyalja azokat - közölte a kormányszóvivő egy hétfői háttérbeszélgetésen.
Kis adagban, napi rendszerességgel alkalmazott aszpirin a szív és érrendszeri betegségek súlyos következményeinek prevenciójában már bizonyított. Több korábbi tanulmány foglalkozott az aszpirin és a gyomor-bélrendszeri rosszindulatú elváltozások vizsgálatával is, ezek eredményei azonban kétségesnek bizonyultak.
Az utóbbi időkben hazánkban is gyakoribbak a papokat, püspököket ért nyilvános vádak: gazdasági bűnök, pedofília, értelmetlen és hiú pénzszórás, kivagyiság. Dr. Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti Érsek nyíltan beszél a problémákról.
Kalocsán is folyamatosan monitorozza a lakosságot a háziorvosok közreműködésével működő influenza-figyelő szolgálat. Dr. Városi Zsuzsanna a megyei kormányhivatal Kalocsai, Kiskőrösi Kirendeltsége Népegészségügyi Intézetének vezetője a február második hetében rögzített adatok alapján biztosította a lakosságot, hogy illetékességi területükön ugyan enyhén megemelkedett a panaszok száma, járványveszélyről továbbra sincs szó.
A múlt héten indult egy előadássorozat a Viski Károly Múzeumban, mely a másfél éve készülő, Bács-Kiskun megye népművészetét bemutató tanulmánygyűjtemény anyagát hivatott a széles közönség elé tárni. Az egyes alkalmakkor a kötet bizonyos témáival foglalkoznak. Az első ilyen programra a napokban került sor, melyen Romsics Imre múzeumigazgató-néprajzkutató tárta fel megyénk szoba- és konyhabútorainak történetét.
Az egyik hazai konzervgyártó kft. jóvoltából idén február 1. és 28. között is elindult a „Segíts okosan!” kampány, melynek időtartamában a cég által gyártott és logóval jelzett termékek vásárlásával mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy az ország valamennyi mentőautójába életmentő defibrillátor kerüljön.
23. alaklommal rendezték meg Kiskőrösön az Országos Kertészeti és Szőlészeti Vetélkedőt. Az ország különböző pontjairól – Balatonboglárról, Budapestről, Szentesről, Szombathelyről, Bajáról és természetesen Kiskőrösről érkeztek a csapatok.
Részletek a www.kiskorostv.hu oldalon!!!!!
Ma került sor a „Gyermekeink szórakozási lehetőségei, veszélyei” című Városi Kerekasztal Konferenciára a Városháza dísztermében. A beszélgetést a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum kezdeményezte, az oktatási intézmények, a civil szervezetek, a vendéglátóhelyek képviselői pedig örömmel fogadták a meghívást.
Megtalálták azt a kínai kisfiút, akit hároméves korában raboltak el szüleitől. A kétségbeesett apa egy népszerű újságírót kért meg, hogy tegye közzé mikroblogján a gyerek fényképét, a blogolók közül pedig valaki felismerte a gyereket.
Az új városvezetés megalakulása óta talán a városi kórház – mint Kalocsa város legnagyobb közintézménye – volt a legneuralgikusabb pontja a közfeladatok ellátásának. Mivel a kórház helyzete az egész térségre hatást gyakorol, ez a problémakör a lakossága számára is kiemelt jelentőséggel bír. A feszítő problémákról és a közeljövő teendőiről kérdeztük dr. Réfy Miklós szülész-nőgyógyász főorvost, a nemrégiben kinevezett orvos igazgatót.
A Duna Összeköt Egyesület fórumot tart a HVS (Helyi Vidékfejlesztési Stratégia) felülvizsgálatával kapcsolatosan a HVS jövőképe, célkitűzései, intézkedései, valamint projektötlet-gyűjtés témában.
Ashanti Smith egy különös genetikai betegség miatt nyolcéves létére egy nyolcvanéves ember testében él. Orvosai szerint a kislánynak csak néhány éve van hátra.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerint minden kórházbezárással kapcsolatos híresztelés rémhír; az egészségügyi államtitkár csütörtökön úgy fogalmazott, "gyógyhely nem szűnik meg, de funkciót válthat".
Sajnálatos módon már többször is halasztásra került a Kalocsai Kosárlabda Egyesület – Nagykőrösi Sólymok megyei bajnoki férfi kosárlabda-mérkőzés, ám most úgy tűnik – hacsak az égiek nem akarják másképp –, hogy február 18-án, pénteken este mégis létrejöhet az összecsapás.
Tegnap tartotta soron következő ülését az Elszámoltatási Bizottság. Az összejövetel után dr. Filvig Géza, a Bizottság elnöke sajtótájékoztató keretében számolt be a megjelenteknek az eddig elvégzett munkáról. Mint ismeretes elsődlegesen a bizottság 10 ügyet javasolt vizsgálatra, amelyből két témát tekintett át eddig a rendelkezésre álló adatok alapján. Ebből az egyik az Erdélyi kirándulások elszámolásának hiányosságai, amelyre nemcsak a bizottság, de egy belső ellenőrzési vizsgálat is rámutatott.
Az idegenforgalom egyike az olyan, fejlesztésre váró kitörési pontoknak, amelyre az elkövetkező időszakban a legnagyobb hangsúlyt kívánja fektetni az új városvezetés. Ezért egy helyi turisztikai menedzsment szervezet létrehozását kezdeményezte Török Ferenc polgármester, amelyet a február 15-i testületi ülésen jelentett be.
Utolsó felvonásához érkezett a 2010/2011-es női röplabdabajnokság az első osztályban, ahol a Kalocsai SE női együttese már több mint egy évtizede megszakítás nélkül szerepel.
Teljes körű átvilágítás lesz az önkormányzathoz tartozó konyháknál! – jelentette be a testületi ülésen a polgármester, aki szerint tarthatatlan, hogy konyháink ötvenmilliós veszteséggel működnek.
A kalocsai képviselőtestület januári ülésén úgy határozott, hogy közel hatmillió forintos támogatást nyújt a városi Cigány Kisebbségi Önkormányzat ügyfélszolgálati irodája és kulturális centrumaként szolgáló Roma Közösségi Ház működtetésére. Idén ugyanis már nem volt elérhető az a pályázati forrás, melyből eddig a CKÖ finanszírozta a helyiség fenntartását.
Több évtizedes könyvtári munkásságot követően idén nyugdíjba vonul Asbóth Miklós, a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár igazgatója. Csaknem félévszázados pályát követően a visszavonulás előtt álló vezető úgy érzi, eljött az ideje, hogy „átadja a helyet a fiataloknak”, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tevékenykedne a jövőben is: saját kutatásaira és munkáira szeretne koncentrálni – erről beszélgettünk vele.
Bács-Kiskun megyében 2011 januárjában az előző hónaphoz képest növekedett a nyilvántartott álláskeresők száma, csakúgy, mint a kalocsai körzetben, azonban ezek az adatok még mindig bíztatóak az elmúlt esztendő hasonló időszakának regiszterére tekintve. Lássuk a részleteket!
A Kalocsai Kézilabda Club NB I/B-s férfi gárdája február 13-án, Ajkán kezdte a tavaszi évadot, ahol a tabellán jóval előtte álló hazaiak hozták a számukra kötelező győzelmet.
Jubileumi, 20. évfordulójához érkezett a Levelész-matekész matematikaverseny Kiskőrösön, melyet minden évben a KTKT Általános Iskola és Középiskola Petőfi Sándor Gimnáziuma, Kertészeti Szakközépiskolája szervez.
Részletek a www.kiskorostv.hu oldalon!!!!!!
Az Országgyűlés ma folytatja és lezárja az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat kedden megkezdett általános vitáját, amelyben az LMP és az MSZP nem vesz részt. A kereszténydemokrata Salamon László vezette testület decemberben nyújtotta be indítványát, amelyben az új alaptörvény szabályozási elveire tett javaslatot.
A Fidelitas helyi csoportja, csaknem tíz éve alakult dr. Bagó Zoltán kezdeményezésére, és azóta is a kalocsai fiatalok közösségi életének egy meghatározó helyszíne maradt. Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy a 2010-es év volt a Fidelitas Kalocsai Csoport egyik legsikeresebb éve. Számos rendezvényen vettünk részt, sok programot szerveztünk, és nem utolsó sorban pedig jókat szórakoztunk együtt.
Az orvosnak készülőknek kettő, a leendő jogászoknak egy emelt szintű érettségi vizsga lesz kötelező 2013-tól - írja egy készülő kormányrendeletre hivatkozva a Magyar Nemzet. Az új közoktatási törvény koncepciója szerint első osztályban is lehet majd buktatni.
Február 5-én az új kiskőrösi szórakozóhelyen már a hivatalos nyitóbulit is megtartották, melynek kapcsán a tulajdonosok sok újdonságról és igen jó visszhangokról számoltak be portálunknak.
Kirchheim unter Teck és Kalocsa tavaly ünnepelte testvérvárosi kapcsolatának huszadik évfordulóját. A szerződés megkötésének kerek évfordulója alkalmából ünnepségsorozat megrendezésébe kezdett a két település.
Egy Uniós projekt keretében együtt tanulnak a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon a rendőri és roma civil szervezetek. A téma az Unió, a forrásteremtés lehetőségei, a projekt- és pályázatírás alapvető tudnivalói. Ez az első modulja annak a képzési sorozatnak, amelyet az Esélyklub keretein belül az Álláskeresők Egyesületeinek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége (ÁMSZ) valósít meg.
Az elmúlt hónapokban számtalan színes programmal várta a kalocsai és környékbeli általános iskolásokat a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár gyermekrészlege. Legutóbb farsangi álarcért versenghettek a nebulók a hétfői „Farsangi milliomos” kvízjátékon, melyet a nagysikerű televíziós sorozat mintájára bonyolítottak a szervezők.
Ismét csordultig telt a Kalocsai Színház nézőtere, csakúgy mint a Művelődési Ház kamaraterme, ahol immáron másodjára nézhették kivetítve a földszinten zajló eseményeket mindazon érdeklődők, akik nem fértek be az „élő helyszínre”. Ezen a héten Miskével ismerkedhettek meg a hallgatók.
Idei második felkészülési találkozóján is egy „hetest termelt be” a Kalocsa soros szparring-partnerének, amit ezúttal a „megyekettő” Déli csoportjában vitézkedő császártöltési rohamosztag bánhatott. Az újonnan érkező három szellőléptű csatárral úgy tűnik jelentősen megerősödik majd a KFC támadójátéka, amire nagy szükség lesz a tavasz során, hiszen a kieső zóna pereméről kellene a középmezőnybe kapaszkodnia a Márton-alakulatnak.
A február 15-i testületi ülés első napirendi pontjaként a 2011. évi költségvetési rendelet-tervezetet tárgyalták a város vezetői. Az előkészítés folyamán most is – mint minden évben – több egyeztető tárgyalás történt az intézményekkel, a cégvezetőkkel, majd a jegyző, a pénzügyi osztály és szakmai bizottságok koordinálásával megszületett az ez évi tervezet, amelyek a fő sarokszámokat adják.
Kalocsán, Újteleken, és Hartán is több állás betöltésére várják a jelentkezőket. A Munkaügyi Központ Kalocsai Kirendeltségének állásajánlatai a következők:
Lezárult a Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által negyedszer meghirdetett Astellas Díj - Az Év Orvosa pályázat. A díjátadó ünnepségre a Magyar Tudományos Akadémián került sor. A neves közéleti és szakmai személyekből álló zsűri döntése, valamint a közönségszavazatok alapján az Astellas Díjat idén Dr. Gera László, a Kecskeméti Megyei Kórház osztályvezető traumatológus főorvosa, Dr. Ferencz Judit, Devecser háziorvosa és Dr. Kalmár Nagy Károly, a Pécsi Orvostudományi Egyetem 1. Számú Sebészeti Klinikájának adjunktusa vehette át.
Szerdán folytatnak plenáris vitát a médiatörvényről az Európai Parlamentben. Az EP szocialista frakciójának vezetője szerint meg kell változtatni a magyar médiatörvényt, mert az nincs összhangban a médiaszabadság európai alapelveivel. Martin Schulz kedden elmondta, hogy a második legnagyobb frakciót adó szocialisták a liberálisokkal, a zöldekkel és az Egységes Európai Baloldalnak nevezett radikálisabb irányultságú frakcióval együtt közös határozattervezetet kívánnak elfogadtatni. A szavazás csütörtökön várható. A magyar néppárti képviselőcsoport szerint a határozati javaslat minden politikai és szakmai megalapozottságot nélkülöz, és annak célja Magyarország lejáratása.
Az RTL Klub négy év után újból magyar sorozatot tűz műsorára januárban. Eddig minden próbálkozásuk kudarc volt, de a Tv2-n sem ment még olyan sorozat, ami ne bukott volna meg nagyon gyorsan. Miért éri meg sorozatot gyártani itthon, és miért nem fél a csatorna a Szabó Győzővel és Xantus Barbarával forgatott Casino kudarcától? Három részt adnak le januárban,a teljes sorozat csak jövő ősszel érkezik az RTL Klubra.
Egyre több vállalat dönt úgy, hogy szoftver helyett inkább online szolgáltatásokat használ. Az alapszolgáltatások, például a levelezés és a csoportmunka területén a Google az egyik legnagyobb – kisebb magyar riválisai szerint legyőzhetetlen – szereplője.
A Téli Kupa teremlabdarúgó-bajnokság küzdelmei lassan véget érnek, a három csoportos Amatőr Ligában február 19-20-án már az alapszakasz utolsó fordulóját rendezik, míg a szenioroknál a hat csapat még három „kört fut” a végéig.
Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő, a diákok csaknem 8300 képzés közül választhatnak, és korlátlan számú kérelmet nyújthatnak be. A felsőoktatási intézmények összesen 8280 (a tavalyinál 841-gyel több) képzést hirdettek meg. Az egyetemek, főiskolák 3256 alapképzést, 85 egységes és osztatlan képzést, 1455 felsőfokú szakképzést és 3484 mesterképzést kínálnak a jövő szeptemberben kezdődő tanévre.
Szombaton immáron tizenkettedik alkalommal adott otthont a bátyai Faluház a határon innenről és túlról érkező horvátok össznépi mulatságának, a Rác Prélónak. Több százan ettek, ittak, beszélgettek és mulattak hajnalhasadásig, ez az este azonban ettől sokkal többről is szólt! Hogy miről? Anisity Ferenc, a Bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat vezetője és Ljiljana Pancirov horvát főkonzul elmondja!
Pénteken mutatta be a Kalocsai Színház az évad harmadik premierét, a „Talán jó mégis az ember” című Márai-estet. Cseke Péter és Sára Bernadett színész-házaspár méltóképp tisztelegtek Márai Sándor (1900-1989) életműve előtt, melyet zenés momentumokkal, az életpályát végigkísérő narrációval, sőt, az író-költő „személyes megjelenésével” is színeztek.
A Kiskőrös Televízió minden hétfőn, szerdán és pénteken 18 órától jelentkezik új műsorral, majd 22 órától újra láthatják az aktuális adást. Kedden, csütörtökön és szombaton pedig az előző napi adás ismétlése kerül képernyőre 18, illetve 22 órai kezdettel. Vasárnap 12 órától a teljes heti adást megismételjük.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
Február 11-én, pénteken este a hagyományoknak megfelelően ismét bálteremmé alakult át a Városi Sportcsarnok oly sok csatát megélt küzdőtere. Az impozánsan feldíszített asztalsorok mellett mintegy négyszázötven fő foglalt helyet, ahol Török Ferenc polgármester köszöntötte a megjelenteket. Idén is 13 egyesület 22 szakosztályának sportolói, edzői, vezetői, a támogatók és a szurkolók, valamint a házigazda Kalocsa Város Önkormányzata randevúzott egymással, hogy közös ünneplésen méltassák és jutalmazzák az előző év legeredményesebb kalocsai sportolóit.
Minden év farsangi időszakában Kalocsán találkoznak a kistérségi települések polgármesterei, képviselői, intézményi dolgozói, hogy eltöltsenek egy kellemes estét más településekről érkező kollégáikkal, barátaikkal. Ez idén sem volt másként.
Több mint 200 gyermek vett részt a farsangi bálon. Rengeteg egyéni és csoportos jelmezeket láthattak az érdeklődők és a nagy tapasztalattal rendelkező zsűri.
Február 23-án testületi ülés lesz a Városháza Dísztermében. Legutóbbi ülésén a 2011. évi költségvetésről döntöttek, akkor más napirendi pont nem szerepelhetett a testület előtt. Ezért indokolt, hogy februárban két ülést tartsanak a városatyák.
Az Európai Unió soros magyar elnökség hivatalos háttérrendezvényeként magyar bált rendeztek szombat este Brüsszelben. A belgiumi magyarok szövetsége a kilencvenes évek közepe óta farsang tájékán hagyományosan szervez nemzeti bált jótékony célra. A mostani rendezvénynek - amelynek több száz fős közönségében sok külföldi is volt - az uniós elnökség különös jelentőséget adott.
Hétfőn bejelenti visszavonulását a brazil labdarúgó-válogatottal kétszer - 1994-ben és 2002-ben - világbajnok Ronaldo. A 34 éves támadó vasárnap úgy nyilatkozott, hogy nem tér vissza a pályára, s döntéséről hétfőn számol be hivatalosan. "Folytatni akartam, de már nem megy. Elgondolok egy akciót, aztán nem tudom úgy kivitelezni, ahogy szeretném. Itt az idő - nyilatkozott az Estado de Sao Paulo című újságnak. "Az eszem még akarja a futballt, a testem már nem" - fogalmazott hasonlóképpen a Globo csatornának.
A Való Világ 4 legutóbbi kiesője, Olivér remek figura volt a valóságshow szempontjából, mert mindig történt körülötte valami, ami adásba kerülhetett. Volt lakótársai közül azonban többen nem szerették: más volt vele lakni, mint szervezkedéseit és csínytevéseit figyelni a képernyőn keresztül. Zsófi szerint biztosan békésebb hangulat lesz a villában.
Csaknem húsz egészségügyi intézet, szervezet főigazgatói, igazgatói, illetve gazdasági vezetői posztjaira írt ki pályázatot a nemzeti erőforrás minisztere; a felhívások az Egészségügyi Közlöny legfrissebb számában jelentek meg. Összességében mintegy harminc vezetői állást hirdettek meg. A pályázati határidő minden esetben a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán való megjelenést követő 30. nap, a pályázatokat 60 napon belül elbírálják. Az állások az elbírálást követően azonnal betölthetők.
Csaknem húsz egészségügyi intézet, szervezet főigazgatói, igazgatói, illetve gazdasági vezetői posztjaira írt ki pályázatot a nemzeti erőforrás minisztere; a felhívások az Egészségügyi Közlöny legfrissebb számában jelentek meg. Összességében mintegy harminc vezetői állást hirdettek meg. A pályázati határidő minden esetben a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán való megjelenést követő 30. nap, a pályázatokat 60 napon belül elbírálják. Az állások az elbírálást követően azonnal betölthetők.
Új szervezeti felépítése és Török Ferenc Kalocsa polgármestere személyében új elnöke van a paksi atomerőmű 12 km-es körzetében lévő települések társadalmi tájékoztató társulásának. Az önkormányzati szövetség és a Paksi Atomerőmű Zrt. vezetői pénteki találkozójukon megerősítették és aktualizálták a 2008-ban kötött tíz évre szóló szerződésüket.
A kecskeméti Bolyai-gimnáziumba járó Bekő Laci feladta gyermekkori álmát, amikor felkapaszkodott a magasfeszültségű villanyoszlopra Nyársapáton, és végzett vele az áram.
A Bem utcai Szociális Intézmény lakója, Geri Imréné Farkas Erzsébet 2011. február 11-én töltötte be 90. életévét. Ezen jeles alkalomból nemcsak családja, hanem az önkormányzat nevében Simon Zoltán alpolgármester is felköszöntötte Erzsi nénit.
Foktő új nagyberuházások előtt áll, hiszen a barákai komplexum kiszolgálására a település belterületét elkerülő új út építése, valamint a barákai kikötőt és a gyárat a kalocsai vasúti szárnyvonallal összekötő iparvágány létesítése is a küszöbön áll. Annál inkább meglepő az az információ, mely szerint a falu önkormányzati testületében megbomlott az összhang, s a testület többsége egy, a határban folyó beruházások jövőjét és a falu költségvetését egyaránt érzékenyen érintő manőversorozatba kezdett. De miről is van szó?
Ezen a hétvégén kerül megrendezésre városunkban a Sportbál, melyen kitüntetik majd az elmúlt évben kiemelkedő sikereket elért sportolóinkat. Továbbá szombaton a KFC hazai pályán játszik előkészületi meccset, és a kézis fiúk is megkezdik a bajnokság tavaszi fordulóját.
Noha az év ötödik hetében már Bács-Kiskunban is 363 influenzaszerű megbetegedés jutott 100 ezer lakosra, a járvány aktivitása az ország többi megyéjéhez képest még mindig mérsékeltnek mondható.
Február 3-án, csütörtökön városunkban rendezték meg torna sportágban az alapfokú diákversenyek megyei döntőjét, ahol népes mezőnyök gyülekeztek a különböző korcsoportokban a kezdésnél. A viadal részleteibe Botos János testnevelő, a Kalocsai SE tornászainak vezetőedzője avatott be bennünket.
A Kulcson történt löszfalomlás a hasonló esetek felé, köztük Hajós-Pincefaluban történtek felé irányította a figyelmet. A jelenség nem új keletű, korábbi előzményekre is visszavezethető, drámai mértékű talajmozgások azonban a tavaly tavaszi, kora nyári csapadékos idő hatására indultak meg.
2008. évtől a magánszemély a személyi jövedelemadó megállapítási kötelezettségének az önadózás keretén belül, az állami adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallással is eleget tehet. Az adóhatóság egy lehetőséget kínál annak érdekében, hogy minél kevesebb időt kelljen a magánszemélynek a bevallása kitöltésére fordítania.
Mint ahogy a kampány időszakában is többször elhangzott, Kalocsa számára jelentős kitörési pont lehet a környezetipari fejlesztésekbe való bekapcsolódás, amelyet a Fidesz-KDNP kormányzat egy zöld gazdaság fejlesztési koncepció keretében kíván élénkíteni.
Február 12-én, szombaton kezdődik a bajnokság tavaszi szezonja az NB I/B Nyugati csoportjában, ahol a Kalocsai Kézilabda Club férfi együttese is szerepel. A Kolics János edzette mieink az utolsó előtti helyről vágnak neki a folytatásnak egy szebb második félév reményében. A bajnoki rajtra hangolódás jegyében február 5-én, szombaton Kiskőrösön tartotta csapatunk a főpróbát, ahol valamennyi ellenfelét magabiztosan győzte le a kalocsai társulat.
A személyi jövedelemadó-bevallás benyújtására köteles magánszemély, ha nem kért munkáltatói adómegállapítást, vagy a munkáltatója azt nem vállalja, bevallási kötelezettségének az állami adóhatóság közreműködésével elkészített egyszerűsített bevallással is eleget tehet.
Családias hangulatban, gyönyörű tárgyakkal körülvéve nyílt meg Vertel Andrea grafikusművész kiállítása az Ágnes galériában Kiskőrösön. A művésznő 1979 óta rendez önálló kiállításokat, vesz részt csoportos tárlatokon. 1992 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 1994-ben ösztöndíjasként dolgozhatott Kecskeméten a Nemzetközi Kerámia Stúdióban. Munkái során nem használ semmiféle sokszorosítási technikát. Minden darabot egyenként kézzel mintáz meg.
Több ezer ember gyűlt össze pénteken Kairóban, az egyiptomi fővárosban az elnöki palotánál, ahol a pénteki imát követően nagygyűlést tartanak, hogy követeljék Hoszni Mubarak államfő távozását.
Az Apollo-14 küldetésnek számos csendes résztvevője volt, amelyek megjárták az utat a Holdig és vissza, és azóta is békésen élnek Amerika-szerte. Ezek az utasok azonban nem emberek voltak, hanem növényi magvak, és ma már csak holdfákként emlegetik őket.
Immár hatodszor lép fel Magyarországon minden idők egyik legsikeresebb rock/blues/soul énekese, Joe Cocker. A 67. évében járó Grammy-díjas művész június 5-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet. Joe Cocker tavaly ősszel megjelent stúdióalbumát, a Hard Knocksot bemutató európai turnéja keretében érkezik júniusban a magyar fővárosba - tájékoztatta a Pannon Produkció az MTI-t.
Február 5-én, szombaton nekivágott a közel öt hónapon át tartó hosszú menetelésének a Kalocsai Futball Club megyei első osztályú labdarúgó-csapata, hogy a felejthető ősz után egy szebb tavaszt varázsoljon a mellette jóban-rosszban kitartó törzsszurkolói számára. Első előkészületi találkozóját játszotta ezen a napon a KFC a remekül előkészített edzőpályán a szomszédvár „megyekettes” Szakmár ellen, ahol már a télen újonnan érkezőket is bevethette Márton Zsolt, a Kalocsa edzője.
2011. február 15-én, 14 óra kezdettel tartja soron következő ülését a Képviselő-testület, melyet a Városháza Dísztermében tartanak. A napirendi pontok a következők:
Nagycsoportos óvodásokkal telt meg a Petőfi Sándor Általános Iskola tornaterme csütörtökön délelőtt. A város 6 óvodájának mintegy 130 csemetéje a hagyományos Narancs Kupán vett részt. A kicsik ezen a napon bepillanthattak az iskola életébe is.
A gabona és a liszt árának emelkedése miatt jelentősen drágulhat a kenyér a következő hetekben, szakértők szerint akár 400 forintra is felmehet egy kiló fehér kenyér ára.
A hetek óta telt házas Szülőföld Akadémia ismeretterjesztő sorozata legutóbb minden bizonnyal megdöntötte látogatottsági rekordját. A Kalocsával határos települések bemutatkozó előadásának soron következő alkalmán Uszód került a reflektorfénybe, a község múltjával, jelenével és jövőjével egyetemben. A jövő héten Miskén a sor, egyelőre azonban szálljunk fel az „uszódi járatra”.
Életfogytig tartó fegyházra büntette a Kalocsai Városi Bíróság azt a férfit, aki több ismerősét is megpróbálta méreggel megölni azért, hogy a rájuk korábban kötött életbiztosítások biztosítási kárösszegét felvehesse. Két nőt itatott meg többször is az erős altatóval kevert koktéllal. Az egyik közülük a barátnője volt, aki meghalt; a másik nő túlélte a mérgezéseket. A különös eset azonban feltűnt a biztosítónak, ezért vizsgálatot indítottak. A férfi nem akarta, hogy kiderüljön, hogy köze van volt barátnője halálához, ezért el akarta lopni a holttestét.
Még öt napig, február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire, a diákok korlátlan számú jelentkezést nyújthatnak be az idén is. A felsőoktatási intézményekben összesen 8.280 (a tavalyinál 841-gyel több) képzés indul: az egyetemek, főiskolák 3.256 alapképzést, 85 egységes és osztatlan képzést, 1.455 felsőfokú szakképzést és 3.484 mesterképzést hirdettek meg a jövő szeptemberben induló tanévre.
A Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény február 4-én tartotta a már hagyományosnak mondható Növendék-hangversenyét. A Művelődési Központ Kamaraterme ezúttal is megtelt várakozó rokonokkal, ismerősökkel, akik a színpadra lépő tanulókkal együtt izgulták végig az estét.
Szombaton délelőtt immár tizenegyedik alkalommal tartotta meg diplomaátadó ünnepségét a 2004-ben megalakult Tomori Pál Főiskola, melynek újabb 54 hallgatója öregbíti majd a hazai gazdasági élet legkülönbözőbb területein dolgozva a főiskola jó hírnevét.
Igazi futball-fieszta volt február 5-6-án Zalaegerszegen, a Kölcsey Ferenc Gimnázium tornacsarnokában és a Városi Sportcsarnokban, ahol a diákolimpia IV. korcsoportos országos teremlabdarúgó döntőjét tartották.
Február van. Hagyományosan ez a farsang hónapja. A Mohácsi utcai óvodában február 9-én szerdán tartottak maszkabált, melyet a sok-sok jelmez mellett táncház színesített. Nem hiányozhatott a farsangi fánk sem.
Idén a szokásosnál kicsit később, múlt szombaton tartotta meg a bátyai templomban a helyi Danubia Ifjúsági Fúvószenekar hagyományos újévköszöntő koncertjét. A műsort színes melódiák, vastaps és népes közönség jellemezte, újságolta portálunknak büszkén Szklenka István karnagy, aki tömören csak úgy jellemezte az estet: „Szuper volt!”
Az NB I-es női röplabdabajnokság középszakaszának soros fordulójában a Kováts Ágnes vezette Kalocsai SE ismételten pont nélkül maradt, hiszen a Veszprémi Egyetemi SC játszmanyerést sem engedélyezve bő egyórai játékidő után besöpörte a győzelmet Kalocsán.
Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, múlt péntek délután egyhetes trianoni kiállítás nyílt a Kalocsai Színház előcsarnokában kilencvenegy esztendővel az I. világháborút lezáró békediktátum aláírása után. A megemlékezők azonban nem sokáig örülhettek a kiállításnak, mert összetört a helyi szobrászművész által készítendő Wass Albert szobor gipszmodellje.
"Expedíciók, vulkánkitörések, kőzetek" c. kiállítással egybekötött rendkívüli földrajzórán vehettek részt a kiskőrösi általános iskolások. A gyermekek megismerkedhettek Izland természeti szépségeivel és geológiai felépítésével.
A Kiskőrös Televízió minden hétfőn, szerdán és pénteken 18 órától jelentkezik új műsorral, majd 22 órától újra láthatják az aktuális adást. Kedden, csütörtökön és szombaton pedig az előző napi adás ismétlése kerül képernyőre 18, illetve 22 órai kezdettel. Vasárnap 12 órától a teljes heti adást megismételjük.
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
A személyi jövedelemadó 1+1 százalékáról rendelkező nyilatkozat az idei évben is a bevallási csomag részét képezi. Így az a magánszemély, aki egyszerűsített bevallást ad, vagy az állami adóhatóság közreműködése nélkül készíti el a bevallását, az EGYSZA lap kitöltésével rendelkezhet az általa megjelölt kedvezményezettek javára.
14. alkalommal szerveztek Kiskőrösi Borváros Kupa néven férfi kézilabda felkészülési tornát a Városi Sportcsarnokban. A házigazda Kiskőrösi KSK mellett pályára lépett a Veszprémi Egyetem gárdája, akik között ismerős arcot is felfedezhettünk Rideg István, vagy ahogy sokan ismerik Rideg Öcsi személyében. Harcba szállt még a kupáért a közeli kiskunhalasi és a gyakori edzőpartner kalocsai csapat is.
A Ladánybene visszalépése miatt a Kiskőrös LC ifjúsági csapata szétvált, így Biácsi Gábor két csapatot irányíthatott a vasárnapi Szentgyörgyi Sándor Teremlabdarúgó Emléktornán.
Múlt pénteken rendhagyó felsőoktatási tájékoztatót szervezett a kalocsai Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK), melynek helyszínéül a Művelődési Központ Kamaratermét választották. Az esemény különlegessége abban állt, hogy többségében nem száraz „prezentációkat” hallhattak a megjelent továbbtanulni vágyó középiskolások, hanem egykori és jelenlegi egyetemi és főiskolai hallgatók meséltek iskolájukról és az adott város diákéletéről.
Január 30-án vasárnap a Profi Liga nyolccsapatos mezőnyében már eredményt hirdettek, a folytatásban innentől az Amatőr Liga három csoportjának huszonkilenc együttese, valamint az öregfiúk gárdái hadakoznak egymással.
Az ország egész területén jelentős károkat okoz a belvíz, ez alól sajnos Bács-Kiskun megye sem kivétel. A 2010-es év igen esős volt, így egész évben sok problémát okozott Bács-Kiskun megyében is, a december elején hullott nagy mennyiségű csapadékot az átázott talaj már nem volt képes elnyerni. Így a belvíz helyzet még tovább romlott. Ez a tendencia maradt idén is.
Saját tehetségkutatót indítanak a Vastag fivérek. Az X-Faktorban néhány hónapja befutott énekesek elkészítettek egy honlapot, ahová várják azokat, akik meg akarják mutatni magukat a világnak.
A két hete tartó kairói tiltakozásban részt vevők hétfőn sem voltak hajlandók elhagyni a városközpontban lévő Tahrír teret. Több ezer ember töltötte a téren az éjszakát, s a jelenlévők megmotozták a térre frissen érkezőket, nehogy bajkeverők vegyülhessenek közéjük.
Tarlós István főpolgármester kedden találkozik a fővárosi kórházak vezetőivel - közölte Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója. "A találkozó nem a sajtó számára szerveződött" - írta a közleményben a kommunikációs igazgató, hozzátéve, "mivel a budapesti egészségügy fontos strukturális kérdései még eldöntésre várnak, így felelőtlenség volna bármit előre jelezni".
Péntek este, fél 8-kor egy dusnoki lakos telefonon bejelentette, hogy nem sokkal korábban két ismeretlen személy behatolt Dusnokon lakó nagymamája házába, ott bántalmazták is az idős asszonyt, pénzt követeltek tőle, majd a lakásban kutatást végeztek.
Múlt péntek délután egyhetes trianoni kiállítás nyílt a Kalocsai Színház előcsarnokában kilencvenegy esztendővel az I. világháborút lezáró békediktátum aláírása után. A tárlat érdekessége, hogy a témában az ország számos pontján tekinthettek már meg históriai összeállítást az érdeklődők, városunkban azonban most először rendeztek hasonlót, amint azt Szabó Patrik, a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi csoportjának önkormányzati képviselője is elmondta.
Tavaly júliusban Kalocsa adott otthont a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége által megrendezett nyári egyetemnek, melynek „terméséből” vasárnap délelőtt nyílt tárlat a Városi Galériában. A megjelenteket a helyi Dunatáj Fotókör elnöke, Péjó Zoltán köszöntötte, aki örömmel idézte fel a közel száz alkotót befogadó, sokszínű tartalommal megtöltött programot.
Január utolsó hétvégéjén tartották a kalocsai Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási intézmény félévi bemutatóját, melynek régi hagyománya van már az iskola növendékeinek körében. Horváth Katalin igazgató úgy véli, idén is színvonalas és sikeres műsorral ajándékozták meg a fiatalok a nagyérdeműt úgy a Kalocsai Színházban, mint a Városi Sportcsarnokban.
Csendes, kedves, értelmes fiúként jellemezte édesanyja a 2009. novemberi pécsi egyetemi lövöldözés vádlottját, G. Ákost a Baranya Megyei Bíróságon zajló büntetőper pénteki tárgyalásán, elmondása szerint azonban fiának kamaszkora óta voltak "furcsa dolgai".
Tízezrek imádkoztak, majd tüntettek békésen pénteken, a heti ima napján a kairói Tahrír téren Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondását követelve. Az elmúlt két nap megmozdulásait meghazudtoló nyugalomban és derűvel gyülekeztek az emberek a téren, ahonnan ezúttal távolmaradtak az államfő hívei.
Szabó Győző és Xantus Barbara profi pókerbajnoktól sajátította el a kártyajáték fortélyait. A tanult taktikákat az RTL Klub legújabb, Casino című sorozatában mutatják be a színészek.
Őz okozott balesetet péntek reggel az 54-es főúton, Hajós és Császártöltés között. Az állat egy Hajós felől érkező Opel Astra személyautó elé ugrott, melynek sofőrje, egy 21 éves szeremlei férfi, próbálta elkerülni a balesetet – ami végül nem sikerült, és az őz is elpusztult. Szemből pedig egy szabályosan közlekedő Renault egy furgonnak ütközött.
Ezen a hétvégén sem fognak unatkozni a kalocsai sportbarátok, hiszen a kosaras és a focista fiúk is pályára lépnek, a röpis lányoknál is zajlik a bajnokság, és a Téli Kupa küzdelmei is tovább folytatódnak.
Január 22-én szombat délelőtt több mint 200 középiskolai tanulmányai előtt álló fiatal írt központi felvételi dolgozatot a Szent István Gimnáziumban, melyben anyanyelvi ismereteiről és matematikatudásáról adatott számot. A kijavított vizsgalapokat azóta megtekinthették és a korrigálást végző tanárok is megfogalmazták a tapasztalatokat, melyekről Perity Lajost, a gimnázium matematika szakos igazgatóját, valamint Keleti Saroltát, magyar szakos igazgatóhelyettest kérdeztünk.
Lassan hagyománnyá válik, hogy városunk és körzetének tornász palántái a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény sportcsarnokában kezdik meg a versenyszezont. Így volt ez idén is, amikor január 26-án az alapfokú diákversenyek résztvevői randevúztak egymással.
Országszerte növekvő népszerűségnek örvend Wass Albert munkássága, és egyre nagyobb ismertsége is. Ma már kontinenseken átnyúló hagyomány keretében emlékezünk rá az évente megrendezett, az övéi mellett más magyar költők és írók műveiből tartott, huszonöt órás „maratoni” fölolvasással. Ebben az évben Vesztergám Miklós szervezésében a kalocsai irodalomkedvelők is csatlakoztak e hagyományhoz.
Tavaly november 25-én alakult meg a Magyar Zarándokút Önkormányzati Társulás, mely azzal a céllal jött létre, hogy az ország gerincét képező útvonalon, folyamatosan működő, hazai kulturális hagyományokon alapuló zarándokút megnyitását elősegítse és működtesse.
Egy titokzatos Jimmy nevű személyre akarta kenni a balhét az a jánoshalmi férfi, aki apróhirdetések révén adta el fiktív számláit arra igényt tartó vállalkozóknak. T. Sándort pénzmosás miatt csütörtökön négy és fél év börtönre ítélte a megyei bíróság, de elrendelték korábbi egy-egy éves szabadságvesztése letöltését is. A vádlott mégis szabadlábra került.
Még az idén összesen 1960 új rendőr tesz esküt, akik remélhetően tovább csökkentik a bűncselekmények számát - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre válaszolva.
Az NBI-es női röplabdabajnokság középszakaszának ötödik körében Heves megye fővárosában, Egerben vizitált a Kalocsai SE együttese, ahol a január 30-án, vasárnap lejátszott találkozón a borvárosi amazonok pillanatnyi esélyt sem hagyva, egy óra lefogása alatt 3:0-ra nyerték a mérkőzést.
Bánki Krisztina, gyógytornászhallgató diplomamunkájának témájául az alagút-szindróma nevű megbetegedést választotta, melynek okairól és tüneteiről tudhatnak meg többet látogatóink.
Kalocsa és Székelykeresztúr testvérvárosi kapcsolatának egyik jelentős mozzanata a helyi általános iskolások egyhetes nyári látogatása Erdélyben. A kirándulás költségeinek többségét – mintegy nyolcmillió forintot – a kalocsai önkormányzat vállalja magára, azonban minden résztvevő szüleinek bizonyos összeggel hozzá kell járulnia az utazáshoz. A túra idén sem marad el, további jó hír pedig, hogy a családok által vállalt költség mintegy harmadával mérséklődött!
Szombaton, hagyományteremtő céllal, Bakodpusztán került megrendezésre az I. Polgármesteri Bál, melyre több mint háromszáz vendég gyűlt össze. A bálozóakat Török Ferenc polgármester köszöntötte, aki dr. Semjén Zsolt és dr. Bábel Balázs szavait is tolmácsolta. A meghívott vendégek közt több illusztris személy is helyet foglalt, és a tombolának is nagy sikere volt.
Az ősszel sikert sikerre halmozó Kalocsai Kosárlabda Egyesület férfi gárdája az örök rivális Kerekegyháza otthonába látogatott január 24-én, ahol a hagyományoknak megfelelően hatalmas ütközetet vívott ellenfelével.
Immár a harmadik önálló bemutatkozás került sorra a Szülőföld Akadémia idei előadássorozatában. A Kalocsa-környéki települések közül ezúttal Öregcsertő múltjával és jelenével ismerkedhettek meg az érdeklődők, akik most is oly nagy számban jelentek meg, hogy nemcsak ülőhely nem volt, de állóhely sem igen maradt a színházteremben.
Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek közt került átadásra a korszerűsített bölcsőde épülete Kalocsán. A rendezvényen Katus Györgyné az intézmény vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd a felújításról és a bölcsőde működéséről is beszélt. Az átadón jelen volt Török Ferenc polgármester, aki átvágta a felújított részlegre feszített szalagot, valamint Varga Nelli képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja is.
Február bővelkedik a jeles napokban: például az időjósló gyertyaszentelőt követő Balázs-naphoz is népszokások kötődnek. Szent Balázs a III. század második felében élt, és 316. körül szenvedett vértanúhalált. Szülővárosában, az örményországi Szebasztéban eredetileg orvosi gyakorlatot folytatott. Mivel azonban igen vallásos életet élt, és a testi bajok gyógyítása mellett nagy gondot fordított a lelki sebek behegesztésére is, a következő püspökválasztás alkalmával a város püspökévé választották.
Több mint fél évszázada, hogy Péchy Blanka színésznő létrehozta a Kazinczy-díj Alapítványt, mely évről évre meghirdeti a Szép magyar beszéd versenyét, röviden a Kazinczy versenyt. A megmérettetés területi fordulójának városunkban évtizedek óta a helyi könyvtár ad otthont. Így történt ez január 31-én, hétfőn is, ahol városi és környékbeli általános iskolás nebulók mérték össze retorikai képességeiket.
Kállay-Saunders Andrással akarja leélni az életét Tolvai Renáta. A BorsOnline olvasóinak kérdéseire válaszolva eloszlatta a kétségeket: őszinték az érzelmeik. Párja az eljegyzést fontolgatja.
A magyar EU-elnökség által megfogalmazott prioritások a nagyobb pártcsaládok részéről támogatást élveznek az Európai Parlamentben (EP), de az első elnökségi hónap értékelésére megkért szocialista politikus szerint a januárt sajnálatos módon beárnyékolta a magyar médiatörvény körüli vita.
„Útjaim” címmel tartottak rendhagyó tanórát a Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Martinovics utcai könyvtárában. „A tanár másik arca” sorozat keretében Tamás László könyvtáros dr. Zámbó Lászlóval, egykori „dózsás” tanárral beszélgetett, aki az elmúlt esztendőkben az irodalomnak szentelte idejét. Munkásságának ihletforrása korábbi pályafutása, valamint a nagyvilág különböző pontjain tett látogatásai – erről mesélt a diákoknak.
Január 30-án vasárnap lezárult a Téli Kupa teremlabdarúgó-bajnokság Profi Liga küzdelemsorozata, az est végén eredményt hirdettek a november közepe óta zajló versengésben. Az utolsó két játéknapon a nyolccsapatos mezőnyből már csupán a legjobb négy együttes lépett küzdőtérre, hogy eldöntsék, ki emelheti majd a végén magasba a kupát.
Vasárnap este fergeteges musical-est keretében repítette napjaink legnépszerűbb színházi műfajának világába a zenebarátokat Mészáros Árpád Zsolt (alias MÁZS) és Vágó Zsuzsi, a Budapesti Operett-Musical Színház két közkedvelt művésze. A Kalocsai Színház – csakúgy, mint az októberi Dolhai-Füredi műsor alkalmával – ismét megtelt a legkölünbözőbb korosztály képviselőivel, hiszen az ősz hajú szépkorúaktól a lezseren öltözött fiatalokig valamennyien ott ültek és egy emberként tapsoltak a nézőtéren.
Ezekben a hetekben sorra rendezi a különböző labdarúgó emléktornákat a városi sportigazgatóság. Vasárnap a serdülők 6 csapata küzdött az érmekért a 26. Holló János Emlékversenyen, ahol a legnagyobb serleget az Újpest korosztályos gárdája vehette át.
A sokak által ismert és elismert szakember, aki a Bem József Általános iskola tanára, és a Kiskőrösi Focisuli egyik edzője, már számos országos siker részese volt a fiatalabb korosztályokkal. Most Beregszászi Sándort váltotta.
A Dunán levonuló árhullám miatt a gemenci vadállomány védelmében, a közúti balesetek érdekében Bács-Kiskun Vármegyében forgalomkorlátozást vezetnek be.
Még >>>