Egészen elképesztő csalási ügyben kezdődik tárgyalás a Kecskeméti Törvényszék előtt kedd délelőtt. A kameruni állampolgár ugyanis 300 ezer Eurót csalt ki egy kalocsai kereskedőtől 500 eurós bankjegyek tisztítására.
Háromszázhúsz - a Magyar Honvédség Logisztikai Ellátó Központ kalocsai inkurrencia raktárából származó - ágybetétet kapott térítésmentesen a Fővárosi Önkormányzat. A matracok a HM EI Zrt. segítségével jutottak el a Budapesti Módszertani Szociális Központ Aszódi utcai intézményéhez január 30-án.
Rendőrségi összefoglalónkban olvashatnak az elmúlt heti Kalocsa és környéki betöréses lopásokról, melyekről Répási Tamásné, a Kalocsai rendőrkapitányság szóvivője tájékoztatta portálunkat.
Születése óta legfőbb támasza gyógyíthatatlan beteg húgának Gajdács Lilla Szandra. A tizennyolc éves lány elhatározta: modell lesz, és a megkeresett pénzt hazaküldi családjának. A fiús kislányból igéző szépség lett, aki magabiztosan pózol a kamerák előtt.
A napokban hozták nyilvánosságra a keresztféléves felsőoktatási képzésekre történő bejutáshoz megütendő ponthatárokat. A Tomori Pál Főiskolára kevesebben mint tavaly, de idén is akadt jelentkező – csak nem a kalocsai intézménybe. Mint kiderült, a hallgatók többségét Budapestre és Kecskemétre vették fel, városunkban egyébként is folyamatosan csökken a jelentkezők száma. Ennek ellenére az iskola vezetése bizakodó a jövőt illetően.
A múlt héten félidőbe ért a három előadásos gyermeksorozat a Kalocsai Színházban. Elsőként a Hamupipőkét láthatták a legifjabbak az idei évadban, legutóbb a Pinokkió történetével ismerkedhettek meg, legközelebb pedig Mekk mester mesél majd.
Január 28-án szombaton a Profi Liga nyolccsapatos mezőnye már az alapszakasz utolsó fordulóját teljesítette, és ezzel kialakult a legjobb négy csoportja, mely gárdák a február 4-i elődöntőkben folytathatják tovább.
Simon Zoltán alpolgármester a múlt heti testületi-ülést követően sajtótájékoztató keretében számolt be az elmúlt évben elvégzett munkáról, az átvilágítások eredményeiről, az átszervezések szükségességéről és az elért eredményekről.
Végre hazatérhetett Győrfiné Szabó Emese, az a kismama, aki tavaly július 17-én szülés után kómába esett. Életét hat falu lakosságának összefogása mentette meg: ők adták a ritka „A” Rh negatív vért, amire Emesének szüksége volt.
A külügyminiszteri találkozó előtt nyilatkozó miniszterek arra helyezték a hangsúlyt, hogy folytatni kell a nemzetközi gazdasági válságból való kilábalásra tett erőfeszítéseket.
Amint arról a Kalocsai Hírlap hasábjain is olvashattak, 2011-ben a város tulajdonában lévő valamennyi konyha átvilágításra került. Így ezen átvilágítás érintette a Kalocsa Város Oktatási Intézmények Gazdasági Szervezete (Gondnokság) keretében működő, úgynevezett központi konyhát, annak tálaló konyháival együtt, a Szent Kereszt Kórház konyháját és a Szociális Alapszolgáltatási és Szakellátási Központ (SZASZK) konyháját is.
Az elmúlt hónapokban a Városi Kommunális Intézmény teljes átvilágítására került sor, amelynek célja az intézmény pénzügyi folyamatainak megismerése volt, a hatékonyság javítása végett. A pénzügyi vizsgálat mellett átvilágították az intézmény szabályzatait, szerződéseit, és kapcsolati rendszerét is.
A Katona István házban legutóbb dr. Bábel Balázs kalocsai érsek szokásos bibliaórája helyett egy rendhagyó, interaktív előadást tartottak, amelyen Vörös Márta, az érsekség főépítésze számolt be a Főszékesegyház rekonstrukciójáról. Az alkalom érdekessége nem is ez volt, hiszen a felújításról sokat láthattunk, hallhattunk és olvashattunk már, hanem, hogy olyan adatokat és részleteket is nyilvánosságra hoztak, amelyekről eddig semmilyen médium által nem szerezhettünk tudomást.
A múlt csütörtöki önkormányzati testületi ülésen alakult meg a Kalocsa Városmarketing Kft. Az ügyvezetői pozícióba kinevezett Stadler Ferenc, aki eddig a Hajósi Művelődési Ház vezetője volt, az új iroda tevékenységi köréről, terveiről beszélt portálunknak.
Az elkövetkezendő időszakban is arra fog törekedni Kalocsa vezetése, hogy vállalkozásbarát önkormányzatként megteremtse azokat az alapfeltételeket, amelyek mentén a helyi cégekkel sikeres kooperációt tud kialakítani.
Egy tíz és egy húszemeletes épület dőlt össze szerda késő este, a feltételezések szerint szerkezeti hiba okozta a balesetet, melyben két közeli irodaház is megrongálódott.
A miniszterelnök a Wall Street Journalnak adott interjút az Európai Bizottság elnökével folytatott tárgyalásáról. Orbán Viktor a lapnak azt mondta, optimista hangulatban van, bár politikai karrierje legnagyobb kihívása előtt áll.
Kormányhivatali „felügyelet” mellett tartott rendkívüli testületi ülést kedden a foktői képviselő-testület. Ezt megelőző ülésükön ugyanis szabálytalanul ugyan, de felmondtak jegyzőjüknek.
A január 19-i testületi ülésen Búcsú Lajos szakértő terjesztette a képviselő testület elé annak az átfogó vizsgálatnak az eredményét, amelyet Kalocsa Város Önkormányzatának vagyongazdálkodása terén végzett a hivatal vagyongazdálkodási csoportja és a témával foglalkozó szakemberek.
A szeme körüli apó nevetőráncok egy vonásban olvadnak össze. Arca sima, mint egy csecsemőé. Mosolya, mint Mickey Mouse-é. Rémesre sikeredett a színésznő új arca.
A Magyar Kultúra Napjának alkalmából, „Szép magyar beszéd” címmel rendeztek anyanyelvművelő versenyt általános iskolás, fölső tagozatos tanulók részére január 23-án, hétfőn a Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtárban.
Életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Pécs Törvényszék első fokon a 2009-es pécsi egyetemi lövöldözés vádlottját szerdán. Gere Ákos legkorábban 30 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra.
A képviselő-testület 2012. január 25-én reggel 7:30-kor tartott rendkívüli ülésén döntött a Munkaügyi Központ által megítélt támogatás felhasználásáról. Önkormányzatunk 25.456.376,- Ft támogatást vehet igénybe közfoglalkoztatására, amihez mindössze 15% önerőt szükséges biztosítani.
Kalocsa Város Önkormányzata ingyenes buszt indít a szombati, budapesti „Élő örökségünk – Kalocsa újrafestve” című nagyszabású kulturális programra. Várják a jelentkezőket!
A 2011. december 8-i testületi ülésen ismertették Kalocsa város 2011-től 2025-ig tartó időszakra szóló, Haynald Városfejlesztési Terv című hosszú távú fejlesztési stratégia tervezetét.
A december 19-e óta tartó szavazás állásáról már többször beszámoltunk. Legutóbb a kalocsai Szent Kereszt Kórház szülész-nőgyógyász orvos-igazgatója, dr. Réfy Miklós a legtöbb szavazatot kapott tíz orvos között volt. Most örömmel számolhatunk be arról, hogy néhány nappal a szavazás vége előtt a legjobb ötben van a kalocsai szakember.
Tegnap (kedd) délután Dunapatajon egy ismeretlen tettes, fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzve akarta kirabolni a helyi postát. Folyik a nyomozás az ügyben.
A kötelezettségszegési eljárások múlt heti megindítása miatt utazik kedden Brüsszelbe Orbán Viktor. A miniszterelnök találkozik José Manuel Barrosóval, Herman Van Rompuyjel, és Martin Schulzcal is.
A vereségekkel tarkított őszi alapszakaszbeli találkozók után az idei folytatásban is játszmagyőzelem nélkül maradt a Kováts Ágnes vezette Kalocsai SE NB II-es női röplabdacsapata. A bajnokságban lejátszott eddigi tíz mérkőzésükből immár a kilencedik alkalommal hagyták el vesztesen a küzdőteret a kalocsai lányok, a mindössze egy győzelmük mellett.
Kalocsa már csaknem két éve szerepel a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti UNESCO Jegyzékén. Erre azon kincsek kerülnek, amelyek jellemeznek egy vidéket. A jegyzéken listázott tizenegy elem egyike a kalocsai folklór. Őseink hagyatéka Iker Casillas kesztyűje és Jenson Button virágmintás overallja után január utolsó hétvégéjén ismét az érdeklődés középpontjába kerül hazánkban, nevezetesen a budapesti Kossuth Klubban.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából január 19-én Halász János államtitkár oktatási elismeréseket adott át az arra érdemes pedagógusoknak hazánkból. Az óvodapedagógusok legrangosabb jutalmát, a Brunszvik Teréz-díjat idén is hét szakember kaphatta meg, az egyik közülük a kalocsai óvodatársulás vezetője, Katus Györgyné volt.
Ahhoz képest, hogy Kecskeméten reggel nulla fok felett mutatott a hőmérő, Baja térségében viszont életveszélyesen síkosnak mondták az utakat az arra közlekedők. A két város között pedig hat balesetről számolt be eddig a rendőrség.
Az ötéves kalocsai teátrum igazgatójának felkérésére állított össze zenés irodalmi estet Götz Anna színművész, aki műsorának nemes egyszerűséggel a „Kincseim” címet adta. Aki ott volt az esten, megértette, miért.
Január 21-22-én további huszonnégy találkozóval folytatódott a Téli Kupa teremlabdarúgó-bajnokság küzdelemsorozata, ahol valamennyi osztály gárdája pályára lépett a két nap során.
A 2010-es helyhatósági választásokon Kalocsa lakossága hatalmas többséggel döntött úgy, hogy 20 év elteltével új szemléletű, modern felfogású városvezetés mellett teszi le voksát. Az elmúlt öt ciklus után átvett 20 éves örökség átadás-átvételét követően azonnali tételes átvilágítások következtek. A szakértői anyagok több helyen súlyos hiányosságokra, mulasztásokra világítottak rá, melyek megismerését követően egy évvel ezelőtt határozott úgy a képviselő-testület, hogy Elszámoltatási Bizottságot hoz létre, melynek tagjai az eléjük tárt adatok alapján 10 témában kezdtek el információkat gyűjteni. Dr. Filvig Géza, a bizottság elnöke a legutolsó testületi ülésen foglalta össze az elmúlt év munkáját, melyet tételesen ismertetett a képviselő-testülettel, valamint az ülés után a sajtó képviselőivel.
Szerződést köt az állam a felsőoktatásban állami ösztöndíjjal vagy állami részösztöndíjjal tanuló diákokkal. A szerződésben a diákoknak vállalniuk kell, hogy a képzési idő kétszereséig, a végzés utáni 20 évben bármikor, Magyarországon dolgoznak - mondta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár. Aki nem teljesíti a feltételeket, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi támogatást.
Balesetet szenvedett egy Fülöp-szigeteki teherhajó pénteken Hollandia partjainál. A rakományt nem szállító Aztec Maiden a parttól 200 méterre, Wijk-aan-Zee közelében futott zátonyra. A parti őrség felajánlotta, hogy kimenti a hajó 21 fős legénységét, de a kapitány nem adott erre engedélyt.
Január 18-án szerdán kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra a Márton Zsolt vezette Kalocsai Futball Club megyei első osztályú csapata. A bajnokságra hangolódás ezen időszakában a cél mi más is lehetne, mint a kondicionálás, az erőnlét, az állóképesség pallérozása, majd az előkészületi találkozók során a formába hozás, a követendő stratégia és a taktika kialakítása.
A 2010/2011-es megyei ifjúsági labdarúgó-bajnokságot a középmezőnyben fejezte be a Kalocsai FC gárdája, ám akkor a Pécsi László edzette fiataloknak sokkal inkább azt vetették a szemükre, hogy szinte elfogytak a tréningekről, így nemigen folyhatott érdemi munka a csapatnál.
A gyönyörű színésznő nem ijed meg a nagy feladatoktól, legyen az színészet, rendezés, vagy akár gyereknevelés. Brad Pittel úgy gondolták, hatnál nem állnak meg, jöhet a hetedik bébi!
A Kalocsai Rendőrkapitányság nyomozást folytat lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki az egyik kalocsai kínai üzletből egy 2500 Ft értékű nadrágot tulajdonított el miután a nadrágról az áruvédelmi eszközt levágta.
A Kalocsai Rendőrkapitányság bankkártyával való visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást, melynek során megállapították, hogy az eltulajdonított bankkártyával két egymást követő alkalommal nagyobb összeget vett ki a biztonsági kamera által is rögzített tettes az egyik kalocsai bank automatából.
A 29 esztendős Sarinya Kamsook pár nappal az esküvője előtt hunyt el egy balesetben. A thaiföldi vőlegényt azonban ez az apróság nem tartotta vissza attól, hogy nőül vegye a szeretett lányt.
Magyarország megújítása és átszervezése az európai elvek és értékek alapján történt - jelentette ki az Európai Parlament (EP) szerdai, Magyarországról szóló vitájában Orbán Viktor, rámutatva: e megújítás és annak tempója mellett természetes, ha felmerülnek vitás kérdések.
Az előzetesen meghirdetett január 25-e helyett, egy héttel tovább, február 1-jén 24.00 óráig lehet szavazni az Astellas-díj, az Év Orvosa pályázat közönségdíjasára – tette közzé a szavazást lebonyolító internetes portál.
Január 10-én kedden este a Belvárosi Általános Iskola étkezdéjében gyülekeztek a Kalocsai Sport Egyesület evezős szakosztályának versenyzői, vezetői, szülők és meghívottak, hogy meghallgassák Apród Péter vezetőedző évértékelőjét, majd egy családias vacsoraesttel zárják az előző versenyévadot.
Szerdán délelőtt ellepték a Dózsa György Szakközépiskola Martinovics utcai könyvtárát azok a diákok, akik Jakab István kézműves mester irányítása mellett különleges dísztárgyak készítésének alapjait sajátíthatták el.
Telt ház előtt került sor kedden a harmadik éve nagy népszerűségnek örvendő Szülőföld Akadémia idei kezdő előadására, amelyen ez alkalommal a Kalocsa környéki kistelepülések közül Foktő mutatkozott be.
A Kossuth Zsuzsanna szakközépiskola VI. korcsoportos leány röplabdacsapata a diákolimpia megyedöntőjén harmadik helyen végzett a megyeszékhelyen, Kecskeméten.
Az éttermek és vendéglátóipari egységek mellett idén kereskedelmi szálláshelyek is csatlakozhatnak a Torkos Csütörtök elnevezésű akcióhoz országszerte.
Etiópia északi részén fegyveresek megöltek két magyart, két németet és egy osztrákot, míg két németet és két etiópot elraboltak - közölte az addisz-abebai kormány szóvivője. Bereket Simon tájékoztatása szerint egy magyar és egy olasz állampolgár megsebesült a külföldi turisták elleni keddi támadásban.
Ismét a kalocsai Hétszínvirág Alapfokú Művészetoktatási Intézmény rendezte meg az Országos Társastáncversenyt. A két napos versenyen több száz táncos lépett fel: párok és csoportok mérhették össze tudásukat a Nagyasszonyunk Katolikus Intézményben.
A kecskeméti megyei kórház nyerte ismét az egyik internetes egészségügyi portál által immár hetedik alkalommal kiírt szavazást, és érdemelte ki az Év Kórháza 2011-es címet.
Idén mintegy húsz százalékkal drágábbak lesznek a területi jegyárak a Kalocsa és Vidéke Horgászegyesület fennhatósága alá tartozó vízrendszeren. Ez az emelés azonban még mindig kevés, egész pontosan feleannyi, mint amit a vezetőség eredetileg a közgyűlés elé terjesztett.
A közelmúltban ismét gyermekzsivajtól zengtek a Viski Károly Múzeum falai és óvodások lepték el az épület szobáit a vízkereszti néphagyományokat bemutató program alkalmából. Az intézmény vezetőségét arról kérdeztük, hogy a múzeumi szféra átszervezésének nyomán milyen változások várhatóak a gyűjtemény mindennapjaiban.
Az előzőekben meghirdetett január 20-i dátum helyett, február 17-én fogadja férfi kosárlabda csapatunk az előző évek megyeszékhelyi bajnokát, a Kecskeméti AS csapatát.
Az országos szinthez képest jó statisztikával zárult a 2011-es év a kalocsai születések és házasságkötések számának szempontjából. Az elmúlt esztendőben ugyanis ezek száma nőtt, míg a halálozásoké csökkent a 2010-es évhez képest.
Csütörtök óta a Színház előcsarnokában várja az érdeklődőket az a kiállítás, amely a II. Világháborúban, a Don-kanyarban szinte teljesen megsemmisült 2. magyar hadsereg áldozatai előtt tiszteleg.
Az olasz parti őrség közölte kedden, hogy kiemelte a Costa Concordia óceánjáróból az egyik adatrögzítő fekete dobozt, a CNN hírtelevízió pedig arról számolt be, hogy ismeretlen eredetű szennyezést találtak a helyszínen.
Bennégett egy idős nő egy kecskeméti családi házban kedd reggel - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője az MTI-vel.
A 2010/2011-es évadban bajnokságot nyert a Miskei ALC csapata a megyei harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Nyugati csoportjában, és ezzel felkerült a magasabb osztályba. A nyáron Hayerbacher Ferencet a Hajós korábbi trénere Follárdt Zoltán váltotta a kispadon, és néhány új fiú is érkezett az egykor NB II-t is megjárt legendás miskei alakulathoz.
A Tomori Pál Könyvtár „Hazanézőben” című rendezvénysorozatának legutóbbi vendége, dr. Csefkó Ferenc jogász professzor életpályájáról, illetve az önkormányzati, közigazgatási rendszer reformjáról beszélt.
A kalocsai megemlékezés Vesztergám Miklós tárogatómuzsikájával, majd a Himnusz soraival kezdődött – a hideg széllel vegyült verőfényes napsütésben olyan érzése volt a tisztelgőknek, mintha az időjárás is a szomorú évfordulóra készült volna.
Halvacsorákról, a lehető legjobb helyre vetülő fényekről, az alkotás öröméről, vagyis a húszéves Dusnoki Önképző Körről beszélgetett annak tagjaival a baon.hu.
Adó Szakmai Napot rendezett a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kalocsai Képviselete január 12-én. A cél az volt, hogy az érdeklődők megismerjék a 2012. évi adójogszabály változásokat.
Még a tavalyi év októberében határozott úgy a képviselő-testület, hogy támogatja a HUNFILA 2012. Nemzetközi Bélyegkiállítás megrendezését Kalocsán és abban társrendezőként közreműködik. Az esemény a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének szervezésében, a Magyar Posta Zrt. támogatásával kerül megrendezésre 2012. július 5-8. között az ezer éves érseki városban.
A Paksi Atomerőmű 30 km-es körzetében a környezeti gamma-sugárzás havi átlagos dózisteljesítménye decemberben, a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT), illetve a PA Zrt. által mérve.
A nemzetközi sajtóban számos helyen úgy emlékeznek meg a péntek éjszakai balesetről, mint a „modern Titanicról”, mert a két hajó paraméterei, de még utasainak és legénységének száma is közel áll egymáshoz.
A tizennégy emeletes hajón mintegy négyezren utaztak, és amikor dőlni kezdett, sokan a tengerbe vetették magukat ijedtükben. Több utas arról számolt be, hogy pánik tört ki a hajó fedélzetén, miután megdőlt. Egy nő azt mondta, hogy titanicos jelenetek zajlottak le a fedélzeten, a megrémült utasok egymást taposták. Eddig három halálos áldozatot találtak meg, és több mint negyven eltűntet keresnek a helyszínen dolgozó búvárok. A kapitányt őrizetbe vette a rendőrség.
Milyen képet mutat a határ? Milyen eredményekkel zárultak az állapotminősítések? Milyen hatással lehet a száraz tél a vetésekre és a gazdák várható termésére? Minderről Nagy Attila kalocsai falugazdászt kérdeztük.
Érthetetlen módon felhajtott egy autós a sínekre a kisszállási vasútállomás közelében. A Volkswagen Polo egy villanymozdonnyal ütközött, az autó sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A decemberben bevezetett új Volán-menetrend a Kalocsai kistérségben élőknek okozott némi bosszúságot. Egyes járatok indulási idejét ugyanis húsz perccel elcsúsztatták. A munkába és az iskolába indulók így túl korán érkeznek meg, az éjszakai műszakból hazafelé tartóknak viszont egy órát várniuk kell, mert nem érik el az új járatot.
Január 14-15-én tovább dübörgött a nagyüzem a Városi Sportcsarnok arénájában, ahol huszonnégy meccset játszottak a két nap során. Ettől a naptól már az új felállású csoportokban – I.-II.-III. osztály – meccseltek az Amatőr Liga tagjai tovább, míg a profik és az öregfiúk ugyancsak pályára léptek a hétvégén.
Az Amatőr Liga négy csoportjában lezárult az alapszakasz. A továbbiakban a korábbi csoportok legjobbjai (1-3. helyezettek) az I. osztályban, az azt követő két-két helyeken végzettek a II. osztályban, míg a többiek a III. osztályban ismét körmérkőzéses rendszerben meccselhetnek, a következő sorsolás szerint:
Bagó Zoltán kalocsai Európai Parlamenti képviselő (Fidesz) felkarolta Dr. Juhász Imre, a Független Rendészeti Panasztestület elnökének kezdeményezését, ennek megfelelően csütörtökön a Petíciós Bizottság elnökének, Erminia Mazzoni elnök-asszonynak Juhász Imre és Bagó Zoltán személyesen nyújtották át a Beneš-dekrétumokat hatályukban fenntartó jogszabály ellen készített petíciót.
Már megkezdődtek a tanúkihallgatások a hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozásban, melyet a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a korábbi városvezetés és az egyik energiaszolgáltató között megkötött szerződések ügyében vizsgál.
A dusnoki művelődési ház teteje már elkészült, az épület belső és külső részein pedig jelenleg is dolgoznak a szakemberek. A tervek szerint nyár végére fejeződnek be a munkálatok.
Több mint kétszázezer állampolgársági kérelem érkezett a tavalyi esztendőben és a kérelmet benyújtók közül mintegy 103 ezren immár magyar állampolgárok - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
A kalocsai képviselő testület még 2011 novemberében döntött arról, hogy az év végével felmondják Kalocsa Város Önkormányzatának fennálló vagyon- és felelősségbiztosításait.
A játszóház a beköltözést zeneszóval teli nyílt nappal ünnepelte, melyen mindenki ingyen vehette igénybe a helyiséget. Érkeztek is szép számmal látogatók, és a remények szerint a városból, de vidékről is egyre több szülő tölti majd itt a szabadidejét gyermekével.
Január 10-én volt az első alkalma annak a rendezvénysorozatnak, amelynek célja, hogy a város fiataljainak segítséget, támogatást nyújtson, felvilágosítást adjon a szerelem, valamint a családi és szexuális élet kérdéseiről, így járulva hozzá a gyermekek családi életre neveléséhez, érzelmi fejlődéséhez.
Ismét telt ház előtt léptek színpadra az Újévi Operett Gála Kalocsára érkező fellépői, akik az est folyamán a legnagyobb operett- és musicalslágerekkel – például Lehár Ferenc, és Kálmán Imre legnépszerűbb melódiáival – örvendeztették meg a közönséget. Egyik fellépőként Kalocsai Zsuzsa Jászai Mari-díjas érdemes művészt, operettprimadonnát láthattuk és hallhattuk a pódiumon, aki először mutatkozott be a kalocsai közönségnek.
Néhány éve még a megye labdarúgása erős középcsapatának számított a Dusnoki KSE együttese, ám 2010-ben kipottyantak a megyei foci elitjéből. A 2010/2011-es évadban már a „megyekettő” Déli csoportjában találhattuk a derék dusnokiakat, ahol a hetedik helyre futottak be a bajnokság végére.
Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg Kalocsán, a Városi Kiállítóteremben Hubert László kiállítása „Nekem ecsetet adott kezembe az úr” címmel. A dusnoki festőművész kiállításának megnyitójára több mint százötvenen voltak kíváncsiak.
A napokban kapta a hírt a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, hogy a felhasználók szavazatai alapján ők nyerték el 2011-ben „Az év kutatóhelyének” járó díjat. Az erről kiállított díszoklevél ünnepélyes átadása január 25-én lesz Budapesten.
Az elmúlt év utolsó testületi ülésén tartott beszámolót a Szent Kereszt Kórház önkormányzati biztosa, Rabi Pálné, aki egy részletes prezentáció keretében ismertette a 2011-es év eredményeit. A biztos asszony a megjelenteket tájékoztatta a kinevezése előtti válságos helyzetről, és beszámolt az elmúlt év azon intézkedéseiről, amelyek következtében mostanára sikerült stabilizálni a kórház gazdasági helyzetét.
December 19-én indult útjára az interneten az Év Orvosa 2011 Pályázaton közönségszavazatok alapján odaítélt Astellas-díja. Dr. Réfy Miklós, a kalocsai Szent Kereszt Kórház orvos-igazgató szülész-nőgyógyásza is továbbjutott a voksoláson, sőt mi több, bekerült a legtöbb szavazatot kapott tizenöt orvos közé.
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt állítják bíróság elé Molnár László Krisztiánt, Foktő község önkormányzatának független képviselőjét – adta hírül a baon.hu.
Vízkereszt vasárnapján, január 8-án került sor a kalocsai Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény új rendezvénytermének felszentelésére és felavatására. Ez az ünnep az évenkénti házszentelés ideje, ezért dr. Bábel Balázs, a Kalocsa- kecskeméti Főegyházmegye érseke az új épületszárnnyal együtt az iskolaépületet is megáldotta.
Január 20-án a Kalocsai KE – Kecskeméti AS találkozóval folytatódik a megyei férfi kosárlabda-bajnokság, amikor is a mienk az előző évek megyeszékhelyi bajnokát fogadják.
Az elmúlt időszakban több Kalocsa környéki település polgármesterét kértük meg, hogy az általa vezetett település szempontjából értékelje az óévet, és mondjon pár szót a 2012. évi tervekről. Kistérségi kitekintőnk zárásaként Jakab Ferenccel, Foktő polgármesterével beszélgettünk.
A kalocsai önkormányzat feljelentése alapján nyomozás indult hűtlen kezelés bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a korábbi városvezetés és az egyik energiaszolgáltató között megkötött szerződések ügyében – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
A Snassz Média Kft. vezetősége sajtótájékoztatón mutatta be hazánk és szűkebb hazánk elöljárói, rajongóik és meghívott vendégeik társaságában alakulóban lévő új profilját. Az elhangzottak szerint nem csak bővül a meglévő szolgáltatásaik köre, hanem újak bevezetését is tervezik, melyek főként az átalakítás alatt álló honlapon lesznek elérhetőek.
Múlt héten kezdtük el Kistérségi kitekintőnket, melyben több Kalocsa környéki település polgármesterét kértük meg arra, hogy foglalja össze a 2011-es év legfontosabb eseményeit, és tekintsen valamelyest a jövőbe is. Sorozatunk Dusnok első emberének, Palotai Péternek az összefoglalójával folytatódik.
Új év, új ütközetek, január 7-8-án újabb 23 találkozóval folytatódott a Téli Kupa teremlabdarúgó-bajnokság, ahol három osztály 41 csapata november közepe óta vetélkedik egymással. Az Amatőr Liga négy csoportjában ezzel lezárult az alapszakasz, az együttesek helyezéseiknek megfelelően innentől már három osztályban folytathatják majd tovább.
Jó hírekkel indult az újév a kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény néptáncosai számára, hiszen a napokban a Bokréta és az Ifjúsági csoport is megtudta, hogy bekerült az ország legnívósabb műfajbéli rendezvényére, a budapesti antológiára.
Januártól hatályos lett azon adótörvényi módosítás, mely lehetőséget teremt az önkormányzati adóhatóságoknak arra, hogy a nyilvánosság erejével élve próbálják „behajtani” adósaiktól a tartozást.
Idén január 16-tól, a hulladékszállítási napokon gyűjti be külön autóval a Kalocsai Városi Kommunális Intézmény a szebb napokat is látott karácsonyfákat.
Amint arról portálunkon már korábban is olvashattak, hónapok óta gőzerővel folyik az építkezés Drágszélen, az egykori iskola helyén. A régi épületnek már nyoma sincsen, helyét a Rózsafüzér Királynéja templom kriptája váltotta, melynek vonalaiból már tisztán kivehető az épület elrendezése és annak mérete is.
Többször felröppentek már a pletykák arról, hogy Justin Timberlake megkérte barátnője, Jessica Biel kezét, eddig azonban nem bizonyultak igaznak. Most viszont az énekes valóban elszánta magát, és feltette a sorsdöntő kérdést a színésznőnek, aki állítólag azonnal igent is mondott.
Az idejekorán érkezett csalóka böjti szelek senkit se tévesszenek meg, most még csak a farsang időszaka jön. Az adventtel kezdődő téli ünnepkört a farsang kezdetét is jelentő vízkereszt ünnepe zárja. Ennek kapcsán a templomokban a szentmiséken vizet szentelnek, de ebben az esztendőben a katolikus iskola új színháztermének átadása, valamint a Kalocsa Kamarakórus karácsonyi-vízkereszti ünnepi koncertje is emeli majd az ünnep fényét.
Szinte teljesen megszünteti a kormány a közgazdász- és jogászképzés állami finanszírozását - derül ki a kormány által elfogadott felsőoktatási keretszámokból. Az állam 34 ezer hallgatót támogat száz százalékban, és további 15 ezer diák képzését fedezi felerészben, a többieknek viszont fizetniük kell az egyetemért. Hoffmann Rózsa államtitkár azt reméli, nem csökken majd a hallgatók összlétszáma.
A paksi atomerőmű biztonságos, semmilyen azonnali intézkedésre nincs szükség - állapította meg az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a Nemzeti Jelentésben, amelyet a paksi atomerőműben zajlott célzott biztonsági jelentésről az Európai Bizottságnak megküldött.
A 2010/2011-es NB II-es női röplabdabajnokság Nyugati csoportjában az alapszakasz eddigi összecsapásain igen szerény teljesítményt nyújtott a tavaly még NB I-es Kalocsa, hiszen mindössze egyszer tudtak csak nyerni a mieink a kilenc lejátszott találkozójuk során.
Kalocsa Város Önkormányzata ezúton tájékoztatja a 2010. évben támogatást kapott egyetemi és főiskolai hallgatókat, hogy a Bursa Hungarica ösztöndíj folyósításának eddigi, önkormányzatunkon kívüli akadálya elhárult.
Sorozatunkban eddig Harta és Uszód első emberét szólaltattuk meg. Az alábbiakban Frick József, Császártöltés polgármesterének beszámolóját olvashatják, amelyből kiderül, hogy milyen fejlesztéseket sikerült véghezvinniük a településen 2011-ben és milyen várakozásokat fogalmaz meg a polgármester az új évet illetően.
Kecskeméti, kiskunfélegyházi és kiskőrösi lánglovagok oltották azt a ballószögi tüzet, ami egy használaton kívüli csirkenevelő épületben keletkezett szerda délben.
A torna sportág kalocsai művelőinek mindig ünnepi eseménye az a torna-seregszemle, amelyet hagyományosan a téli szünet előtti hétvégén rendeznek a megye tornabázisairól érkező kisdiákoknak.
Január 3-án, kedden reggel hat óra tíz perckor, 3850 gramm súllyal és 51 centiméteres testhosszal megszületett Matos Bence, Kalocsa első 2012-es babája. A szerencsére komplikációmentes szülés után az édesanya és gyermeke jó egészségnek örvend.
A II. Világháború áldozatainak emlékére a Kalocsáért Közhasznú Alapítvány együttműködve Kalocsa Város Önkormányzatával a kalocsai áldozatok nevével egy márványtáblát kíván felállítani az Eperföldi Tagiskolával szembeni Doni Emlékmű előtt, ahol Kalocsa polgárai méltóképpen leróhatják kegyeletüket az elesettek előtt.
2012. január 15-én, a II. Magyar Hadsereg doni katasztrófájának évfordulójához kapcsolódóan Kalocsa Város Önkormányzata, a Kalocsai Légvédelmi Katonák Hagyományőrző Köre, a Kalocsai Honvéd Kulturális Egyesület, és a Magyar Királyi Honvéd Hagyományőrzők Baráti Köre megemlékezést tart a Doni Emlékműnél 10.30 órai kezdettel.
Kistérségi kitekintő elnevezésű sorozatunkban a Kalocsa környéki települések polgármestereit kérdeztük a 2011-es esztendőről és a 2012-es kilátásokról. Ezúttal Bedi Gyula, Uszód első embere osztotta meg velünk gondolatait.
Mint a KSE tájfutóinak hagyományos meszesi évértékelő rendezvényén kiderült, fennállásának legeredményesebb évadát zárta a Dénes Zoltán vezette szakosztály, hiszen mind a minősítések, mindpedig a magyar bajnoki pontokat tekintve remekeltek a klub versenyzői.
A Paksi Atomerőmű 30 km-es körzetében a környezeti gamma-sugárzás havi átlagos dózisteljesítménye novemberben, a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás (TEIT), illetve a PA Zrt. által mérve.
Ezúttal is színvonalas teremfocit hozott a városi kispályás csapatok csúcstalálkozója a Vörös Márton emléktorna, amely immár a harmincegyedik volt története során. A névadó, városunk egykori jeles labdarúgója, majd későbbi nagyszerű sportvezetője Marci bácsi volt, aki éppen száz éve, 1911-ben született szeretett városában Kalocsán.
November 22-én fegyveres rablás történt az egyik kalocsai szórakozóhelyen. A gyanúsítottat néhány napja vették őrizetbe, és kiderült róla, hogy az Állampusztai Börtönben fegyőr.
Január 17-én, Foktő bemutatkozásával kezdődik a majd két hónapon át tartó Szülőföld Akadémia III. rendezvénysorozat. A tavalyi évben oly nagy népszerűségnek örvendő sorozat keretein belül idén Foktő, Fajsz, Hajós, Homokmégy, Dusnok, Szakmár, Dunapataj és Gerjen múltjával és jelenével ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is azzal kezdtük az új évet, hogy megkértük a környező települések polgármestereit, hogy értékeljék az elmúlt év történéseit. Kistérségi kitekintőnkben elsőként András István, hartai polgármesterrel beszélgettünk.
Hazánk neve Magyarország - olvasható az új alaptörvényben, amely 2012. január elsején lépett életbe, és az ország új elnevezése mellett több újítást is tartalmaz. Az alaptörvény és a több mint harminc új sarkalatos törvény az önkormányzatiságtól kezdve a bírósági rendszeren át az Alkotmánybíróság és az egyházak működését is több ponton megváltoztatja. Az Origo összegyűjtötte, mi változik január elsejétől.
Erőfeszítéseket, áldozatokat, állhatatosságok kértek az állampolgároktól az európai országok vezetői. Az újévi beszédeiket a válság uralta, és az európai állam- és kormányfők arra figyelmeztettek, hogy a nehézségeknek még koránt sincs vége.
Igaz, a hagyományoknak megfelelően a két ünnep között a városi kispályás labdarúgó-bajnokság sztárcsapatai a Vörös Márton emléktornán léptek küzdőtérre, azonban ezeken az estéken a Téli Kupa profi és szenior csapatai is hadakoztak egymással.
Súlyos százmilliókban mérhető veszteséggel járt az őszi aszály Bács-Kiskun megyében, bár a gabona esetében még nem okozott visszafordíthatatlan károkat.
Átlagosnak volt mondható a rendőrök, a mentősök és a tűzoltók szilveszter éjszakai szolgálata Bács-Kiskun megyében. Petárda vagy tűzijáték által keletkezett sérülés nem történt, viszont valaki meggyújtotta a megyei bíróság épületének állványzatán a hálót.
Az alábbiakban Török Ferenc, Kalocsa város polgármesterének újévi gondolatait olvashatják, melyben megköszöni a kalocsai polgárok elmúlt évben tanúsított összefogását és kitartását, majd a jövőbe is tekint köszöntőjében.