2025. 03. 23.
Emőke
: 399 Ft   : 369 Ft Benzin: 601 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Egy ezüst és két bronz Kiskunmajsáról

Tamás Ferenc  |  2024. 04. 16., 11:10

Március 29-én, pénteken a megyei fürdővárosban, Kiskunmajsán rendezték meg a 2024. évi Bács-Kiskun vármegyei újonc és serdülő nyílt asztalitenisz-bajnokságot. Az ASC Kalocsa klubja népes csapattal, nyolc fővel képviseltette magát, akik az újoncok és a serdülők népes csoportjából is érmet hozhattak.

A Farkas Zoltán vezette mieink az alábbi eredményeket érték el: Maros Mirjam az U11-es lányok kategóriájában bronzérmet vehetett át az ünnepélyes eredményhirdetéskor. Ugyancsak itt játszott a 3. helyért, de a fiúknál, Dobre Benett, aki szintén bronzérmes lett a fajsúlyos mezőnyben.

A serdülő leány párosoknál, Svecz Olga – Yin Jim Yi (Kecskeméti Spartacus) az NB III-as gárdánkból és a megyeszékhelyről álltak össze alkalmi párrá és egészen a fináléig verekedtek magukat, ahol ezüstérmet nyertek kategóriájukban.

További kalocsai indulók voltak: Balogh Zoltán, Bolvári Boglárka, Újházi Lola, Vörös Sándor.A versenyt a helyi asztaliteniszezők impozáns csarnokában rendezték mintegy 70 fő indulóval.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 21., 05:35
A korábbi, több település konzorciumi projektjéből visszamaradt forrásból a barákai vízbázis rekonstrukciójára szerzett 300 milliós forrás volt a tét Kalocsa polgármestere és a térség országgyűlési képviselője közt kirobbant csörtében. Valaki nem mond igazat, de ki?! Cikkünk elolvasása után döntse el Ön!
2025. 03. 21., 11:38
Készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A Paks II. munkatársai – akárcsak a hatóság képviselői – rendszeresen végeznek a gyárakban auditokat, gyártóművi ellenőrzéseket. A Paks II. projekthez kapcsolódó gyártási és létesítési tevékenységek minőségellenőrzéséért felelős szervezeti egység egyik szakembere, Kolonics Gábor beszél munkájukról a márciusi Szinergia magazinban. További témák a magazinból: halad a tervezési szintig történő talajkiemelés a Paks II. Atomerőmű 5. blokkjának munkagödrében, idén is nagy érdeklődés övezte a Paks II. standját a Műegyetemi Állásbörzén. (x)
2025. 03. 19., 13:19
A kalocsai borverseny mezőnye és eredményei alapján ítélve a tavalyi év a fehérboroknak kedvezett: a benevezett tételek fele volt fehér, és közülük került ki a közönségdíjas bor is. A szakmai zsűri értékelése alapján 12-12 arany és ezüst, valamint 6 bronzérmet, emellett hat oklevelet osztottak ki, és egy bor különdíjban részesült – ez utóbbi szintén fehérbor volt.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 03. 23., 20:48
Bár hétfőn akár 19 fokot is mutathat a hőmérő, egész héten kitart majd a felhős, szeles, esős idő. Még >>>
2025. 03. 23., 16:48
A Rákóczi Szövetség Március 15-i Diákutaztatási Programjának keretében 45 tanuló utazhatott el Szabadkára három kísérő pedagógussal közösen, ahol egy megemlékezést is tartottak. Még >>>
2025. 03. 22., 11:42
A rendőrség az idén is 24 órás sebességellenőrzést tart a lakosság által javasolt helyszíneken. Még >>>
2025. 03. 21., 13:00
A Szekszárdi Rendőrkapitányság kezdeményezésére Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot tartottak Tolnán, ahol a rendőrség kábítószer-kereskedelem elleni fellépése és a DELTA program került a középpontba. Még >>>
2025. 03. 21., 11:58
A Tolna vármegyei rendőrök továbbra is várják azokat, akik határvadászként csatlakoznának a Készenléti Rendőrség Határvadász Ezredéhez. A toborzás március végén Pakson és több más településen is folytatódik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK