2025. 04. 23. szerda
Béla
: 409 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Hatodikként zárt a KSE megye I. osztályú asztalitenisz csapata

Tamás Ferenc  |  2018. 06. 29., 15:04

A 2017/2018-as megyei első osztályú asztalitenisz-csapatbajnokság kilenc csapatos mezőnyében a végső hatodik helyen zárt a Kalocsai SE gárdája úgy, hogy a lejátszott tizenhat csapatbajnoki találkozóján öt győzelme mellett négy döntetlent is begyűjtött a hét veresége mellett.

A Németh Dávid vezette együttesünk a tavasszal igen emlékezetes szezont tudhat maga után, hiszen régen volt már példa arra, hogy három mérkőzését is zöld asztal helyett, fehér asztalok mellett döntötte el a versenybizottság. Történt ugyanis, hogy három óvott meccse volt a Kalocsának, amelyek végül is a javunkra dőltek el.


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A tavasz eredménysora

KSE – Kiskunmajsa 10–10
KSE – Dunaegyháza 12–8
Hufbau Akker STE – KSE 15–5
Kiskunhalas AC – KSE 0–20
KSE – Bajai ASE 10–10
Kerekegyháza – KSE 0–20
KSE – Dunaegyháza Bocs 9–11
Kecskeméti Univer III. – KSE 12–8


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Az ősz eredményei: 2 győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség.
Tavasszal: 3 győzelem, 2 döntetlen, 3 vereség.

6. Kalocsai SE   16   5   4   7   22

A bajnokság végeredménye

1.
Kiskunmajsa AC          44
Baja ASE                         36
Dunaegyháza Bocs          27
Hufbau Akker STE           27
Kiskunhalas AC               24
Kalocsai SE                    22
Dunaegyháza                  17
Kerekegyháza                 14
Kecskemét Univer III.        6


Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A bajnokság során a Kalocsai SE színeiben az alábbi játékosok álltak asztalhoz:
Pásti Mihály, Farkas Zoltán, Rogács Erik, Németh Dávid, Szilasi Flóra, Dusnoki Zoltán, Rogács Attila.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 19., 07:30
Egymás után készülnek az új atomerőmű nagyberendezései. A magyar szakemberek szigorú követelményeket határoztak meg a gyártmánytervekben annak érdekében, hogy az új blokkok berendezései kiszolgálják a tervezett üzemidőt, sőt azon túl is tovább működhessenek. (x)
2025-04-18 09:00:51
A húsvéti ünnepkör egyik legmeghatározóbb és legcsendesebb napja a nagypéntek, amikor a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik. Bár Kalocsa és a környező települések inkább húsvétvasárnaphoz és -hétfőhöz kötődően őriznek látványos néphagyományokat, a nagypéntek méltóságteljes ünnepe itt is fontos szerepet tölt be a közösségek életében.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>
2025. 04. 22., 10:33
A ragadós száj- és körömfájás betegség terjedése miatt Horvátország is csatlakozott a már korábban korlátozásokat bevezető Ausztria és Szlovákia példájához. A magyar hatóságok felhívják a figyelmet, hogy az érintett országok új intézkedései miatt a közlekedők körültekintően tervezzék meg utazásukat, különösen azok, akik állatszállítással foglalkoznak. Még >>>
2025. 04. 22., 10:25
Kecskemét – 2025. április 17. és 26. között a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon különleges, fenntarthatóságra nevelő rendezvénysorozattal várja a családokat és fiatalokat. A Zöld tavaszi szünet elnevezésű esemény célja a környezettudatos gondolkodás népszerűsítése, miközben szórakoztató és edukatív élményekkel tölti meg a tavaszi szünetet. Még >>>
2025. 04. 22., 10:17
A Magyar Vöröskereszt Kalocsa Városi Szervezete májusban is több településen várja azokat a segíteni vágyókat, akik önkéntes véradásukkal életeket mentenének. Egyetlen véradással akár három ember életét is megmentheted – csatlakozz te is! Még >>>
2025. 04. 21., 12:23
Ferenc pápa 2025. április 21-én, a Vatikánban visszaadta lelkét a teremtő Istennek. A pápa halála kapcsán a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóközleményt adott ki. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK