A Pörbölyről Baja felé tartó vonattal ütközött egy személyautó az 55-ös főúton tegnap délután 15 óra 20 perc körül. A benne utazókat feszítővágóval kellett kiszabadítani, ám sajnos a nő azonnal, de a mellette ülő férfi is még a helyszínen életét vesztette, hiába érkezett mentőhelikopter is az ellátására.
Március 27-én 15 óra 20 perc körül Baja térségében, az 55-ös számú főút 107-es kilométere közelében, eddig tisztázatlan körülmények között egy autó és egy vonat ütközött össze. Az elsődleges adatok szerint az autóban utazó nő a helyszínen meghalt. A mellette ülő férfi megsérült a balesetben – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságra hivatkozó, tegnap délután háromnegyed négy körül publikált cikkében a Police.hu.
A rendőrségi portál később közlését azzal frissítette, hogy a balesetben szörnyethalt nőn kívül a mellette ülő férfi is a helyszínen életét vesztette.
A balesetről a Katasztrófavédelem is beszámolt honlapján. Közlésükből kiderül, hogy a Bátaszék felé haladó személyvonattal ütközött a kocsi, amelynek két utasát a bajai hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadították ki és emelték ki a roncsból.
A katasztrófavédelem arról is tájékoztatott, hogy a helyszínre a társhatóságok mellett egy mentőhelikopter is érkezett. Információik szerint a vonat mintegy huszonöt utasát mentesítő járat szállította tovább.
A történtekről beszámolt a Baon megyei hírportál is. Cikkükben a helyszínen készült fotókat is közöltek.
Borítókép forrása: Pozsgai Ákos / BAON
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!