Azokban az években szinte mindennaposak voltak a junior, serdülő és diákolimpiai versenyek Kalocsán, amikor, ha nem figyelt az emberfia csak kapkodta a fejét a csarnok büféjében a világ-és Európa-bajnok kiválóságok között, amely viadalok sorából szinte mindig kiemelkedtek a Vatai László országos emlékversenyek, amelyek a kötöttfogású serdülők egyik legfontosabb válogatóversenye volt.
A viadalon szinte mindenki megjelent, aki számított a serdülők országos elitjében, sőt többször a szövetség is igen erős gárdával képviseltette magát. Így volt ez mintegy negyed százada az ezredforduló felé, amikor a XIV. Vatai László emlékversenyt tartották. Vatai Lászlóról tudni kell, hogy többszörös magyar bajnok volt a kötöttfogásúak mezőnyében, és az FTC szakosztályának nagy formátumú szakvezetője volt. Tanítványai világbajnokok és kontinensversenyek dobogósai, magyar bajnokok voltak, ezért nem meglepő, hogy az ominózus XIV. emlékversenyére itt volt a szövetség szinte teljes vezérkara.
A versenyt Maróthy István, a Magyar Birkózó Szövetség elnökhelyettese nyitotta meg, de díjakat adott át a kalocsai kötődéssel is bíró szövetségi főtitkár, Gáspár Tamás is – aki szintén Vataitanítvány, és nem mellesleg világbajnok is. De nálunk járt Komáromi Tibor háromszoros világbajnok is, ám ekkor fordult elő, hogy több jeles magyar bajnok – Vatai tanítvány is pénzjutalmakat ajánlott fel a súlycsoportok győzteseinek. Így többek között díjakat adott át Komáromi Tibor és Gáspár Tamás világbajnokok, valamint Nódasi Attila, Burucs Lajos, Struhács György, Tomsics János, Németh Lajos, Soós István – egykori Vatai tanítványok és országos bajnokok.
A kalocsai szakosztályt két igen tehetséges ifjú titán képviselte – Romsics Gábor és Kálóczi Tamás -, akik nemes veretű érmeket szereztek, mivel mindketten döntőzhettek.
Romsics a 63 kg-osok tizennyolc (!) indulójából a szépen csillogó ezüstérmet szerezte meg, így a bajnoki dobogó második fokára állhatott az ünnepélyes eredményhirdetésnél.
Kálóczi Tomi viszont nem talált legyőzőre a 76 kg-osok népes mezőnyében.
Az eredményhirdetés kuriózumaként a többszörös magyar bajnok Vatai László fia, ifj. Vatai László adta át az érmeket a mieinknek, a Vatai család jelenlétében.
A legjobb kalocsai versenyzőnek járó különdíjat Kálóczi Tamás, míg a legtöbb tusgyőzelmet elért birkózót, Cseh Gábor (Vasas) ugyancsak megjutalmazták.
A XIV. Vatai László emlékversenyen huszonkét egyesület, közel szárharminc ifjú gladiátora viaskodott egymással. A Kalocsai SE-KAGE Rt. szakosztálya versenyrendezésből ezúttal is jelesre vizsgázott és ezzel is méltó módon tisztelgett a 15-16 évesek korosztálya versenyének nevét adó egykori kalocsai birkózó, Vatai László emléke előtt. Régen volt már ehhez hasonló versenyrendezés a honi birkózás történetében, ahol a Ferencváros örökös bajnokának, a későbbi kiváló vezetőedzőjére, Vatai László emlékének adóztak.