2025. 05. 23. péntek
Dezső
: 403 Ft   : 356 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 585 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsai küldöttség a Kúlai Hagyományőrző Napokon

Kalocsai küldöttség a Kúlai Hagyományőrző Napokon
Illés György Cinó  |  2021. 09. 09., 17:40

Simon Zoltán alpolgármester mellett néptáncosok is utaztak ki Kalocsáról Kúlára a hétvégén, hogy városunkat képviseljék az ottani, idén kétnapos 14. Hagyományőrző Napokon, amely immár hagyományosan főképp a kúlai magyar ajkú lakosság seregszemléje, Méhecskés focistáinknak pedig két korosztálya is szépen szerepelt a kapcsolódó nemzetközi tornán, mindkét csapat a második helyet szerezte meg.

Közel ötven csapat bográcsában rotyogott a birkapörkölt szombaton délután. A másfél órás kultúrműsorban a kalocsai néptáncosokat nagy várakozással fogadták. A rendezvény keretében dr. Vadász Mária kalocsai  alkotó képeiből is kiállítás nyílt.

Az alkalom kapcsán adott nyilatkozatában Valka Károly, Kúla alpolgármestere a program színességének, a fellépőknek, valamint az általuk őrzött és közvetített értékeknek a méltatása mellett nagy hangsúlyt helyezett a rendezvénynek a testvérvárosi kapcsolatok ápolásában játszott szerepére is, tekintettel városunk széles kőrű részvételére, valamint az magas szintű önkormányzati képviseletre, hiszen a kalocsai delegációt Simon Zoltán alpolgármester vezette.


Forrás: Simon Zoltán / Facebook


Simon Zoltán közösségi médiás oldalán így számolt be az eseményről:
– A XIV. Hagyományőrző Napok ünnepélyes megnyitóján én is felkérést kaptam a jelenlévők köszöntésére. Hatalmas megtiszteltetés volt Kalocsa város nevében elmondani beszédemet a helyi magyaroknak és minden érdeklődőnek.
Ünnepi gondolataim mellett bemutattam a Kúlai Magyar Népkör meghívására érkezett kalocsai táncosokat is. A Kalocsai Bokréta Népművészei Egyesület négy pár táncosát láthattuk, akik a Bokréta és Csajgorás csoport tagjai. Műsoruk két részből állt: először erdélyi táncokból álló blokkot mutattak be, majd az elmaradhatatlan kalocsai következett. Köszönjük a meghívást és az együtt töltött időt. Mindig öröm Kúlára jönni! – zárja bejegyzését köszönetnyilvánítással az alpolgármester.


Forrás: Simon Zoltán / Facebook


Forrás: Simon Zoltán / Facebook

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-05-21 11:38:19
A 2008 óta hazánkban is jelen lévő kvagga kagylók nap mint nap hatalmas mennyiségű vizet szűrnek át a Balaton part menti övezetében. Bár inváziós fajként tartjuk őket számon, kutatások szerint jelentős szerepet játszanak a tó vízminőségének megőrzésében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 23., 10:43
Lebukott a füstös turista! Hiába a trükkös rejtekhely és a magabiztos tagadás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőreit nem lehet ilyen könnyen megtéveszteni. Még >>>
2025. 05. 23., 10:18
Újabb csoport kezdte meg tanulmányait Kiskunhalason. Még >>>
2025. 05. 23., 09:36
Májusban csúcsra jár az eperszezon, a piacok és porták roskadoznak a friss, illatos gyümölcstől. Az édes eperből nemcsak friss desszertek, hanem tartós finomságok is készülhetnek – például klasszikus, házi eperdzsem, ami egész évre elraktározza a tavasz ízeit. Még >>>
2025. 05. 22., 11:38
A hétvégére tervezett Sárkányhajó Kupa szombati, felnőttek számára meghirdetett versenynapját lemondták a szervezők – a pénteki diákverseny azonban változatlan formában megrendezésre kerül. Még >>>
2025. 05. 22., 10:58
A rendezvény célja az volt, hogy a szakemberek mélyebb tudást kapjanak a témáról, és hatékonyabb segítséget tudjanak nyújtani a rászorulóknak. Még >>>
2025. 05. 22., 10:21
A hűvösebb időjárás miatt változik a vasárnapi gyereknapi program. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK