- Mindig öröm lelkes, a verseny izgalmától kicsit megrészegült fiatalokat látni, akik nem is annyira a vetélkedésért, sokkal inkább a játékos együttlétért vetik magukat vízbe, szurkolnak csapatukért, városukért. Fontos, hogy a gyerekek játék útján szeressék meg a sportot, hogy ne csak egy nyűg, hanem élmény legyen a testmozgás számukra – hangsúlyozta dr. Filvig Gáza, a Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület elnöke, aki március 24-én, vasárnap 10 órakor dr. Bálint József polgármesterrel, Szalmai Lászlóval, a Kalocsa Környezetvédelmi Egyesület tiszteletbeli elnökével és Szigeti Attilával, a Kiskunvíz Kft. műszaki igazgatójával a városi uszodában nyitotta meg a XVIII. Környezetvédelmi-Kiskunvíz Kupát. A felnőtt korba lépett eseményre tíz egyesület, 155 fiatal nevezett be, a mezőny egy része távolabbi településekről, például Bajáról, Bonyhádról érkezett. A hangulatról és a délelőttről videóval színesített összefoglalót készítettünk.
Mint Busa Attilától, a szervezőbizottság elnökétől az ünnepi megnyitó szívmelengető gyerekzsivaja közepette megtudtuk, a verseny célja a környezetvédelem és az egészséges életmód népszerűsítése és a hagyományteremtés. Továbbá, hogy ne csak a „profik”, tehát a versenyszerűen úszók, de az úszás iránt érdeklődő gyerekek részére is biztosítsanak egy megmérettetési lehetőséget.
Mindehhez a kalocsai városi uszoda, 25 méteres feszített víztükrű, kézi időmérős, öt pályás, 26 Celsius fokos, fedett versenymedencéje biztosítja a helyszínt. Mint a Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület alelnök edzője kifejtette, a meghívott úszókorosztályok sportorvosi engedéllyel rendelkező sportolói március 21-ig jelentkezhettek. A nevezési díj 600 forint/ fő/versenyszám, a váltók nevezési díja 1000 Ft/váltó volt.
Az eseményről szólva dr. Filvig Géza, a Kalocsai Úszó és Vízilabda Egyesület elnöke elmondta: minden egyéni szám 1-3. helyezettje érem, a 2007-es korosztálytól kezdődően minden 4.-5.-6. helyezett oklevél díjazásban részesült. A versenyzők, fiúk és lányok összesen 11 versenyszámban mérhették össze tudásukat.
Természetesen a versenyzőket is megszólaltattuk, az egyik Bajáról édesanyjával érkezett kislány szívesen nyilatkozott.
Busa Attilának Tompai Gábornak, Petróczki Dánielnek jól sikerült a kalocsai mezőny felkészítése, a kupát a kalocsai csapat nyerte!
Ám a kiosztott érmek fényében kijelenthetjük, a verseny valamennyi résztvevője gazdagabb lett a Kalocsán szerzett élményekkel.