Az irgalmasság szentévében együtt bérmálta Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a Bács-Kiskun megyei Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet húsz fogvatartottját, valamint Dunapataj és Harta fiataljait október 7-én, a dunapataji Magyarok Nagyasszonya-templom búcsúnapjának ünnepén.
Bár két külön oldalon ültek, mégis együtt vettek részt a szentmisén, együtt fogadták a bérmálás szentségét fogvatartottak, valamint Dunapataj és Harta fiataljai. Soha nem látott esemény helyszíne volt ezzel a dunapataji templom.
Forrás: Lambert Attila / Magyar Kurír
A szentmisét Bábel Balázs érsek koncelebrálva Csorba József dunapataji plébános börtönlelkésszel, Sebők Norbert hartai és Móró László homokmégyi plébánossal mutatta be, és szolgáltatta ki a bérmálás szentségét tíz dunapataji, tíz hartai fiatalnak és húsz fogvatartottnak. Ők Állampusztáról érkeztek, őrök kíséretében, hozzátartozók nélkül, miután börtöncursillón készületek a szentség vételére – írja a Magyar Kurír honlapján, ahol Bábel Balázs érsek prédikációjából is lehet részletek olvasni.
A bérmáláshoz két oszlopban járultak. Az egyikben a fiatalok, akiket bérmaszüleik kísérték, a másikban a fogvatartottak. Őket nem tudták sem hozzátartozók, sem bérmaszülők kísérni, így a már megbérmált lépett társa mögé támogatást nyújtva – olvasható a katolikus hírportálon.
Dunapataj plébánosa, Csorba József készítette fel a fogvatartottakat a bérmálás szentségének vételére. Már a börtönlelkészi szolgálat 2000-ben történt indulása előtt is látogatta az állampusztai és a hozzá tartozó solti börtönt, ahol ma mintegy 1200 fogvatartott él. Csorba József naponta bemegy a börtönbe. Kezdeményezésére már többször tartottak cursillót, voltak Mátraverebély-Szentkúton a fogvatartottak zarándoklatán. Fontosak számukra az ünnepek, kiemelt esemény mindkét börtönben a búcsú. Ilyenkor a szentmisét követően közös főzés és vendéglátás teszi teljessé az ünnepet. Az atya csoportja most éppen börtönök közötti bibliaismereti versenyre készül. Csorba József örömét fejezte ki, hogy megvalósult a település fiataljai és a fogvatartottak közös bérmálása.
Forrás: Magyar Kurír