2025. 04. 29. kedd
Péter
: 404 Ft   : 355 Ft Benzin: 589 Ft/l   Dízel: 597 Ft/l   Írjon nekünk

Pataji Ősz 2016 – Két új díszpolgár, parádés, tömegeket vonzó programok

Zsiga Ferenc  |  2016. 09. 12., 11:27

Az elmúlt napokban a hagyományos Pataji Ősz 2016 két napos rendezvénysorozat méltán került az országos programajánlók élére. Dunapataj ezúttal is megmutatta: a nagyközség városokat megszégyenítő szervezéssel, kitűnő, turistacsalogató programokkal évről évre méltán öregbíti hírnevét. A neves alkalomból a körforgókat és közterületeket ezúttal is szemet gyönyörködtetően feldíszítették, az ősz színeibe öltöztették. Ami egész évben irigylésre méltó volt, az most hatványozottabban megmutatkozott, gondozott parkok, füves területek fogadták a szerte az országból érkező vendégeket, köztük a nagyközség két új díszpolgárát, Font Sándor országgyűlési képviselőt és Csóti Andrást, a BV Országos Parancsnokát.

A szervezők közül is többen megerősítették azt a megállapításunkat, hogy az idei Pataji Ősz talán minden korábbinál jobban sikerült. Szerepe lehetett ebben az igazi kora őszi, napsütéses időjárásnak, de leginkább annak, hogy a hagyományos pacalfőző verseny kitűnő kulturális és zenés programokkal párosult.

Ott volt mindjárt elsőként a Katasztrófavédelem (Tűzoltóság) korhű, dísz tűzoltó egyenruhába öltözött zenekara, a nagyszerű zenészeket leginkább csak a fővárosi nagy rendezvényeken láthatjuk. Ennek igazolására rákattintottam a honlapjukra, ahol látszik, hogy a parádés „rezesbanda” dunapataji fellépése igazi vidéki kuriózumnak számít. Külön dicséret illeti a szervezőket, hogy ezt elérték.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A zenekar menetprodukciója csak fokozta azt az amúgy is meglévő jó hangulatot, amely szeptember 9-én, 17.30-kor  Pataji Múzeumban Csókás Kinga gyűjteményes önálló kiállításával, 19 órától „Örökzöldek” címmel a Dunapataji Zenebarátok Együttesének zenés műsorával kezdődött.

Szombaton reggel 8 órakor aztán az iskola melletti sportpálya szépen kialakított sátras főzőhelyein a bográcsok alá gyújtással megkezdődött a község egykori híres vendéglőse és pacalfőzője, Gyimesi József emlékére rendezett XIX. Pacalfőző Verseny, amelybe 31 magánszemély és csapat nevezett.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Hát’ ami ebből kijött, azért még messze földről is érdemes volt ellátogatni Dunapatajra! A helyi egyesületek, vállalkozások, baráti társaságok, de még az Általános Iskola 3.A osztályának szülői munkaközössége is olyan pacalpörköltet főzött, hogy az ember a tíz ujját is megnyalhatta.

Ugyan az eredményhirdetésre csak 15 órakor került sor, ám ha már itt tartunk, elmondjuk, hogy Dusnoki Csaba polgármester és Bévárdi Pál helyi vállalkozó köszöntője után Blaskó János Venesz-díjas mesterszakács, valamint a versenyt töretlen lelkesedéssel, 19. alkalommal szervező Szakács János adta át a Pacalfőző Verseny díjait. Az első díját és az ezzel járó oklevelet Csókás Andrásnak, a második díjat Müller Attilának, a harmadikat Pintér Lászlónak adták át ünnepélyesen.
A zsűri tagjai dr. Gyimesi Mária, Gyimesi József lánya, Blaskó János, Horváth Lászlóné és Katonáné Jakus Hedvig voltak.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A tornabemutató, a KRESZ teszt és a közlekedési rollerpálya a tornateremben, a kézműves foglalkozások, az arcfestés, a virgonckodó játszópark egész napra nyújtott kikapcsolódást a gyerekeknek.

A Katasztrófavédelem Központi Zenekarának műsora után, 12 órakor Dusnoki Csaba polgármester köszöntötte a vendégeket, köztük Font Sándor országgyűlési képviselőt, dr. Kiss László alkotmányjogászt, dr. Schön Ferencet, a Járásbíróság elnökét, dr, Sirok Katalint, a Járási Ügyészség vezetőjét, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlést képviselő Varga Nellit, Kollár Pétert, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főosztályvezetőjét, Zászlós Tibort, a Nemzeti Agrárkamara elnökhelyettesét, valamint az OTP Bank Rt. képviseletében megjelent Kocsis Istvánt. Természetesen a meghívott polgármestereket, Dunapataj Nagyközség lakosságát, továbbá az ország legkülönbözőbb tájairól érkezett vendégeket.

Dr. Botykai János jegyző a község képviselő-testületének azon határozatát ismertette, amelyet a grémium a 2016. évi kitüntetések adományozásáról hozott. Font Sándor országgyűlési képviselő láthatóan zavarban volt, amikor a színpadra szólították és Dusnoki Csaba polgármestertől a Dunapataj díszpolgára címmel járó oklevelet vette át. Természetesen megköszönte az elismerést, de mint azt a nyilvánosság előtt kifejtette, országgyűlési képviselőként az a küldetése és feladata, hogy a választókörzetébe tartozó valamennyi település, így Dunapataj épülését-szépülését, gyarapodását segítse. Saját városa, Soltvadkert már többször akart ilyen címet adományozni számára, de azt hasonló indokkal sikerült elkerülnie. Úgy gondolja, egy képviselő munkájának jelenlegi eredményeit megfelelő idő elteltével lehet igazán megítélni, így az adományozók jó szándékát nem vitatva, őket nem megsértve abban bizakodva veszi át az elismerést, hogy erőfeszítéseinek sikerét az idő próbája is visszaigazolja.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Csóti András, a BV Országos Parancsnoka a díszpolgári címet hivatalos elfoglaltsága miatt a pacalfőző verseny eredményének kihirdetésekor, 15 órakor, ugyancsak a nagy színpadon vette át a polgármestertől. Pastyik István, nyugdíjas múzeumigazgató Dunapataj Nagyközségért Díjban részesült. Valamennyi kitüntetés adományozását a közönség elismerő tapssal fogadta.

Még javában tartott az ebéd, amikor Nótár Mary majd Ihos József humorista lépett szípadra. A pacalfőző verseny eredményhirdetése és a díjak átadását követően a kicsiket a Zabszalma együttes zenés gyermekműsora szórakoztatta.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Ugyan igazi színházi hangulatot nem könnyű teremteni egy szabadtéri színpadon, de az Anconai szerelmesek című zenés vígjáték Gregor Bernadett, Vándor Éva, Baronics Gábor, Csengeri Attila és Szabó Máté előadásában mégis megvalósult, amit a hálás közönség egyértelműen visszaigazolt.

A tűzijáték ezúttal sem maradt el, és végül a legalább kétezer embert vonzó Zséda élő koncerttel zárult a talán minden korábbinál sikeresebb Pataji Ősz 2016 rendezvénysorozat.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 10:01
Legutóbb az OECD Nukleáris Energia Ügynökség VVER Workshopjának résztvevői járták be új blokkok építési területét. A szakembereket Kiss László Gábor programigazgató kalauzolta az 5. blokki munkagödörben. Eközben Oroszországban, Szentpétervár mellett elindult a 6. blokki reaktortartály kovácsolása Európa egyik legnagyobb automatizált kovácsüzemében, az 5. blokk reaktortartályának összeállítása pedig hamarosan megkezdődik az AEM-Technologies volgodonszki üzemében. A gyártásindításon részt vett Szarvas Krisztián műszaki igazgató is. (x)
2025-04-27 09:35:12
Az NN Ultrabalaton nem csupán egy körbefutott tó története: kitartásról, közösségről és jótékonyságról szól. Az elmúlt közel két évtized alatt az esemény a magyar sportélet egyik ikonikus rendezvényévé vált.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 29., 12:53
A rendőrség napja alkalmából két kalocsai szakember is kiemelkedő elismerésben részesült: Hagymási-Lakatos Lilla r. zászlós „Az év rendőre” miniszteri díjat kapta, míg Kardos Péterné „Az év háttértámogatója” címet érdemelte ki. Még >>>
2025. 04. 29., 09:46
Az elmúlt hét közlekedésbiztonsági tapasztalatai alapján Bács-Kiskun vármegyében továbbra is komoly problémát jelent a gyorshajtás és az ittas vezetés – egy román sofőr az M5-ös autópályán okozott balesetet. Még >>>
2025. 04. 29., 09:36
Hamis SMS-ekkel próbálják megszerezni a fogyasztók adatait ismeretlen csalók, akik a Kiskunvíz Kft. nevében küldenek megtévesztő üzeneteket – figyelmeztet a szolgáltató. Még >>>
2025. 04. 29., 09:25
Egy hangos veszekedésről szóló bejelentés nyomán jelentek meg a rendőrök egy katymári háznál, de egészen más bűncselekményre bukkantak: egy házi cannabis-ültetvényre. Még >>>
2025. 04. 29., 09:24
Április 29-én a világ a táncot ünnepli – a művészetet, amely egyszerre fejezi ki az érzelmeket, őriz hagyományokat és teremt közösséget. A Tánc Világnapja alkalmat ad arra, hogy elismerjük mindazokat, akik e mozgásművészetet életformaként űzik – legyen szó néptáncról, balettről vagy modern irányzatokról. Még >>>
2025. 04. 29., 09:07
Május első hosszú hétvégéje előtt érdemes tervezni: bár pihenőnap lesz május 1-je csütörtök és május 2-a péntek is, cserébe május 17-én, szombaton dolgoznunk kell. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK