A Kalocsai Szent Kereszt Kórházban július 2-án, a Kalocsa Kamarakórus közreműködésével tartották meg a Bács-Kiskun Megyei Kórház Semmelweis-napi ünnepségét. A város legnagyobb intézménye ünnepén Lakatos Melinda alpolgármester, Dr. Bábel Balázs érsek, a megyei kórház részéről Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató is részt vett. A kórház ebédlőjében megrendezett ünnepségen jelen volt Dr. Barkóczi Ilona, a Tüdőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa és Dr. Göcsei Zsuzsanna, a Neurológiai Osztály osztályvezető főorvosa, akik július 1-jén, Budapesten Dr. Kásler Miklós minisztertől vettek át kitüntetést. Azokat a munkatársakat is megnevezték, akik a megyei kórházban ma megrendezett ünnepségen vesznek át elismerést. A Magyar Egészségügy Napja rendezvény keretében átadták az „Év orvosa” és az „Év nővére” díjakat.
A program a Kalocsa Kamarakórus előadásában felcsendülő három zeneszámmal, Englerné Böttger Boglárka vezényletével kezdődött.
Semmelweis Ignác (1818-1865) születésének idén 201. évfordulója, a Magyar Egészségügy Napja alkalmából Dr. Mócza György főigazgató-helyettes mondott ünnepi beszédet.
Forrás: Zsiga Ferenc
Az intézmény vezetője emlékeztetett, hogy a kórház épületének bővítése (új központi bejárat felőli rész), a technikai felszereltség, a műszerezettség fejlesztése és a jó szándékú figyelem sokszor feledttetni tudta a korábbi kétségeket, a bizonytalanságot, ami elkedvetlenítette az itt dolgozókat.
Hozzátette: „Jól eső érzés, hogy azok, akikért dolgozunk, figyelemmel kísérik munkánkat. Az a sok millió forint, amit a kórház fejlesztésére fordítottunk, sok gondot megoldott, de nem mindent.”
Forrás: Zsiga Ferenc
A főigazgató-helyettes Kozma Imre atyát idézte, aki a Máltai Szeretetszolgálat egyik évfordulóján azt mondta: „Az ünnep a hétköznapokon készül” , majd azzal folytatta: „Hétköznapjaink fárasztóak, izgalmasak. Gyógyítunk, ki-ki teszi a dolgát a műtőben, a betegágy mellett, a konyhában, vagy az irodában. Ugyanakkor
nincs az a kiváló épület, csúcstechnológia, ami felérne az orvosok, ápolók, de valamennyi kórházi dolgozó szakmai tudásával, hozzáállásával és hivatástudatával. Igen nagy lelkierő kell ahhoz, hogy minden nap, minden órájában rendelkezésre álljunk, akkor is, ha egyre fáradtabbak és kimerültebbek vagyunk.”Dr. Mócza György azzal zárta gondolatait: „Egy azonban kétségbevonhatatlan tény. Az, hogy még mindig, vagy egyre inkább a társadalmi figyelem középpontjában állunk, mutatva, hogy ma is él a vágy az életet a tudással, tehetséggel szolgáló, szakmai tisztességet felmutatni tudó gyógyítók iránt.” A főigazgató-helyettes végül megköszönte a kórház dolgozóinak helytállását és kezdeményezőkészségük számos megnyilatkozását.
Pap-Szekeres Anita, a Bács-Kiskun Megyei Kórház ápolási igazgatója az egészségügyi dolgozók munkájának méltatása mellett kifejtette: a két miniszteri kitüntetésben részesült főorvos elismerése egyben a kalocsai kórház elismerése is. Az ápolási igazgató beszédét egy laikus által írt, „Semmelweis-napi köszöntő, ajánlat minden nővérnek” című írásának felolvasásával zárta.
Dr. Bábel Balázs érsek atya ünnepi gondolatait követően felolvasták azoknak a nevét, akik a 2019. évi Magyar Egészségügy Napja alkalmával elismerésben részesültek.
Forrás: Zsiga Ferenc
A Bács-Kiskun Megyei Kórház mai, kecskeméti rendezvényén Dr. Svébis Mihály főigazgató Dr. Eltigani Abdelmagid főorvost főigazgatói dicséretben részesíti. Főorvosi kinevezést ad át Dr. Pap Gizellának. Kórházért elismerő oklevelet vehet át Faragó Tiborné gazdasági igazgató. Kiváló kórházi dolgozó, kiváló ápoló elismerésben részesül Salacz Gergelyné asszisztens, Tamás Mária vezető ápoló. Takács Istvánné kiváló asszisztens, Szigeti Éva adminisztrátor kiváló előadó, Jánosi István műszaki diszpécser kiváló szakmunkás elismerésben részesül.
Az ünnepség talán legnagyobb várakozással kísért eseménye a 2016-ban alapított „Év orvosa” díj és az ezzel járó oklevél átadása volt, amelyet orvoskollégái titkos szavazata alapján Dr. Pap Gizella főorvos dr. Mócza Györgytől, a kórház vezetőjétől, és Pap-Szekeres Anitától, a megyei kórház ápolási igazgatójától vett át.
Forrás: Zsiga Ferenc
Az idén másodszor megítélt „Év nővére” díjat, az oklevelet és virágcsokrot Farkas Lászlóné szülésznő vette át az intézmény vezetőitől.
Szigetiné Sánta Júlia, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Kalocsai Alapszervezetének vezetője és Szivós Etelka ápolási igazgató-helyettes a Kamara kitüntetését az érintettek méltatása mellett adta át Farkas Zoltánné Bencze Évának, a Központi Laboratórium vezetőasszisztens helyettesének, Zsinkáné Rideg Anitának, a Krónikus Osztály vezető ápolójának és Erős Andreának, a Sebészeti, Traumatológiai Osztály vezető ápolójának.
Forrás: Zsiga Ferenc
A Kalocsai Szent Kereszt Kórház 2019. évi Semmelweis-napi ünnepsége a Kalocsa Kamarakórus három zeneszámból álló produkciójával, majd a Kék Duna Vendéglő kitűnő állófogadásával zárult.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Dr. Török Lajos és Dr. Szakál Szabolcs, a Kalo-Vet Állatgyógyászati Központ tulajdonos ügyvezető-igazgatói, akikkel az ebek veszettség elleni oltásának fontosságáról és a májusra meghirdetett oltási akcióról beszélgettünk.