A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye ismét Családtalálkozóra várta a kicsiket és nagyokat 2017. október 14-én, ezúttal Kalocsán. Ez a nap volt az egyházmegyében a hitoktatók őszi továbbképzése is. A rendezvény most is, mint minden évben az Érsekség ajándékaként valósult meg, amely gesztus méltón kifejezi a családok és a hitoktatók szolgálatának elismerését.
Forrás: Parázs Központ
A nap a felújított Főszékesegyházban érseki szentmisével kezdődött, melyen 10 atya koncelebrált.
A szentmise keretében adták át a kitüntető Koszter atya díjat, melyet Dr. Bábel Balázs érsek alapított 2004-ben Koszterszitz József kanonok, kiváló hittanár, író emlékére.
A díjat idén Sáfránné Jászberényi Márta bajai és Bajkó Ilona jánoshalmi hitoktatók vehették át Érsek atyától.
Plébánosaik, Fekete Szabolcs és Mons. Menyhárt Sándor méltatásából a jelenlévők is megismerhették sokrétű tevékenységüket, áldozatos munkájukat. Arnold Fülöp katekéta Pro Schola Christiana pedagógiai életmű díjat kapott több évtizedes, lelkiismeretes szolgálatáért.
Forrás: Parázs Központ
Az Egyházmegye Családbizottsága, Kateketikai Bizottsága és a Parázs Pasztorális Központ által szervezett rendezvény a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek fenntartásában működő Nagyasszonyunk Katolikus Iskolában folytatódott a nap további részében. A hitoktatóknak Dr. Lukács László Sch.P. emeritus teológia professzor mutatta be a YOUCAT sorozatot, módszertani ajánlásokat adva a korszerű kateketikai szolgálathoz, majd
Barna-Pap Rozália kiskunfélegyházi tanító inspirálta kollégáit mindennapi kreatív gyakorlatai megosztásával.
Forrás: Parázs Központ
Forrás: Parázs Központ
A szülőket Vargáné Bögi Veronika hittanár, mentálhigiénés szakember várta interaktív foglalkozásra, „A testvérkapcsolatok lehetőségei - Riválisok, barátok, szövetségesek?” címmel.
Eközben a gyermekeknek a Kacsóka bábcsoport "A nyúlpásztor" c. mesét adta elő, majd Vácz Péterné Erika tanított táncot a vállalkozó szelleműeknek. Ebéd után a gyermekek szüleikkel színes foglalkozásokon vehettek részt a Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda óvónőinek vezetésével, ahol a játékok mellett csörgődobot és bőrkarkötőt is készíthettek.
A rendezvény több száz résztvevőjét gondos házigazdaként a kalocsai katolikus közösségek tagjai szolgálták, a Parázs Pasztorális Központot működtető SZÉK egyesület munkatársaival karöltve. A gyermekekre a „72 óra kompromisszum nélkül” programon résztvevő fiatalok vigyáztak Marton Gábor atya vezetésével. A programok közötti büfét a kalocsai Szent Mónika közösség asszonyai által készített házi sütemények gazdagították. A szellemi táplálékot a Jézus Szíve Társasága Korda Könyvesboltjának gazdag választéka biztosította, amelyből ezen a napon jelentős kedvezménnyel válogathattak az érdeklődők. A nap végén következett a nyereménysorsolás. A Házas Hétvége kalocsai csoportjának felajánlásait kilenc ajándékcsomag formájában Dr. Jeney Gábor családreferens adta át a nyerteseknek, és gazdára talált a Korda Könyvkereskedés több ajándékutalványa is.
Forrás: Parázs Központ
A rendezvényről a záró áldás után lelkiekben gazdagodva térhettek haza a résztvevők, illetve egy-egy grillázstorta darabbal jelképezve az egységet, hiszen a torta nyertese szétosztotta azt a résztvevők között, ahogyan azt a Parázs Pasztoriális Központ oldalán is olvashattuk.
A következő családtalálkozó a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében 2018. tavaszán kerül megrendezésre.További képekért kattints ide.
Forrás: Parázs Központ
A Fókuszban Podcast legújabb adásában a május 9-11. közt megrendezésre kerülő II. NemArt Fesztiválról beszélgetünk vendégeinkkel, akiktől megtudtuk: Netflix-sorozatokban közreműködő zeneművészek és nemzetközileg elismert magyar képzőművészek is érkeznek városunkba!