2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Évnyitó zarándokút indul Bajáról Dusnokon, Homokmégyen, Hajóson, Kalocsán át Budapestig– Egy napra bárki előzetes jelentkezés nélkül is csatlakozhat

Évnyitó zarándokút indul Bajáról Dusnokon, Homokmégyen, Hajóson, Kalocsán át Budapestig– Egy napra bárki előzetes jelentkezés nélkül is csatlakozhat
Zsiga Ferenc  |  2020. 07. 16., 09:30

Július 17-én, pénteken 9 órakor a bajai római katolikus templom és zarándokszállás előtti térről indul a Magyar Zarándokút Egyesület 10. évnyitó zarándokútja. A zarándokok Bács-Kiskun megyében, illetve közelünkben Bogyiszló-Dusnok-Hajós-Császártöltés-Homokmégy - Kalocsa- Szelidi-tó- Harta – Solt - Apostag –Dunavecse érintésével, illetve szálláshelyei igénybe vételével a 9. napon, július 25-én, a megtett összesen 282 kilométer utolsó lépéseivel érnek a Budapest Gellért-hegyi Sziklatemplomhoz. A koronavírus-járvány miatt most realizálódó jubileumi zarándokútról Rumi Imrét, a Magyar Zarándokút ötletgazdáját és egyik alapítóját, az egyesület elnökét kérdeztük, aki a gyalogos zarándokúton maga is részt vesz.

A foglalkozását tekintve építész Rumi Imre fontosnak tartotta elmondani 2008-ban járt először Spanyolországban az El Camino-n. Ez az életforma már akkor rabul ejtette. Tudta, hogy egy hasonló rendszerű útra Magyarországon is szükség van. Ezt az elgondolását többen is támogatva 2009-ben alakult meg a Magyar Zarándokút Egyesület. A Magyar Zarándokút egy keresztény szellemiségű út, mely magyarországi szent helyeket köt össze, különböző történelmi utak (római út, jeruzsálemi zarándokút, regionális zarándokutak, stb.) fedésében.

A barátság, békesség, szeretet, elmélyülés és megnyugvás útja. Segít a testi, szellemi és lelki megújulásban.”
Az út végigjárása nehéz feladat és időnként sok türelemre, megértésre, környezetünk elfogadására van szükség a teljesítéséhez

Kitérőivel együtt közel hatszáz kilométeres út, hazánk gerincén, főként a Duna völgyében vezet Esztergomtól Máriagyűdre, keresztmetszetet ad hazánk természeti és kulturális értékeiről.”
Az útvonal olyan legendákat, ősi hagyományokat őrző szakrális helyeken megy keresztül, mint a Pilis, a Kiskunsági Nemzeti Park vagy a Mecsek - mondta az egyesület elnöke.

Rumi Imre a most induló zarándokútról elmondta: július 17-én, pénteken Bajáról a belvárosi templomtól indulunk. Több kiemelt fontosságú szent helyet érintünk, közte van a hajósi katolikus templom, kalocsai nagytemplom, ráckevei, budapesti Szikla-templom. De kisebb települések templomaihoz és kálváriáihoz is ellátogatunk például Bogyiszlón, Dusnokon, Császártöltésen, Homokmégyen, Apostagon.

Idén jubileumi zarándoklatot tartunk. Ez lesz a 10. évnyitó zarándoklatunk. Most először visszafele indulunk útnak, Bajáról megyünk Budapestre a magyar zarándokút vonalán.” – mondta Rumi Imre.


Az egyesület elnöke aláhúzta: több napra csak az egyesületünk tagjai csatlakozhatnak. Azonban egy napra bárki.

Több település polgármestere jelezte, hogy elkísér minket egy szakaszon a saját települése környékén. A zarándoklat programja a magyarzarandokut.hu honlapon olvasható, így saját településén bárki csatlakozhat a zarándok csapathoz."

Forrás: magyarzarandokut.hu


Kötött programunk van, tehát a lépést mindenkinek tartania kell. Útközben a pihenőknél evangéliumi és zarándok történeteket olvasunk, hallgatunk. Szakrális helyeken imádkozunk és meditálunk. ebben az évben terveink szerint Trianonról is megemlékezünk néhány verssel, prózával.”A program szerint érintjük a településeket. Az időjárás miatt valószínűleg reggel korábban indulunk el a szálláshelyekről. A Magyar Zarándokút vonalán haladunk.

Azt nem lehet előre megmondani, hogy az adott napon pontosan hány órakor érkezünk egy településre. Bárki csatlakozhat a csapathoz. a találkozás csatlakozás akkor biztos, ha valahol a zarándokút vonala mellett várnak minket, vagy velünk szembe indulnak el.”- fejtette ki az elnök. 

Forrás: magyarzarandokut.hu


Rumi Imre fontosnak tartotta hangsúlyozni: nincs vallási, felekezeti feltétel. Bárki csatlakozhat a zarándoklathoz, aki rendelkezik zarándokútlevéllel. Az utat mindenki önként, saját akaratából, saját felelősségére járja, ennek figyelembe vételével kell gondoskodni saját ellátásáról. A zarándokútlevél a szállások igénybevételéhez szükséges. Vannak szálláshelyek, ahova csak zarándokútlevéllel lehet belépni. A szállások helyét bepecsételik és egy örök emlék lesz az útról. A zarándokútlevéllel lehet igazolni, hogy megjárták az utat és zarándok oklevél kérhető az út teljesítéséről.
Saját felszereléséről, ellátásáról mindenki maga gondoskodik. Hálózsák használata szükséges!

Útközben pihenőket kb. 2-3 óránként tartunk, testi-lelki frissítőkkel, szakrális helyeknél, zarándok pontoknál.
Rövidebb, egy napos csatlakozásra bármely érintett településen van lehetőség”
– tájékoztatatta portálunkat a Magyar Zarándokút Egyesület elnöke, aki a programot is megosztotta velünk.

1 nap: 2020. július 17. pénteken 9.00 órakor gyülekező a Római Katolikus templom és Ciszterci Zarándokszállás előtti téren. Rövid megemlékezés és ima után indulás 9.30.
Baja – Bogyiszló, táv: 33 km
Szállás: Bogyiszló zarándokszállás

2. nap: július 18. szombat.Indulás 9.00.
Bogyiszló – Dusnok, táv: 26 km
Szállás: Dusnok zarándokszállás

3. nap: július 19. vasárnap. Indulás: 9.00.
Dusnok - Hajós - Császártöltés – Homokmégy, táv: 23 km
Szállás: Homokmégy

4. nap: július 20. hétfő. Indulás: 9.00.
Homokmégy – Kalocsa – Szelidi-tó, táv: 25 km
Szállás: Szelidi-tó

5. nap: július 21. kedd.  Indulás: 8.30. Szelidi-tó – Harta – Solt – Apostag, táv: 41 km
Szállás: Apostag

6. nap: július 22. szerda. Indulás: 8.30.
Apostag – Dunavecse – Tass – Szigetbecse, táv: 39 km
Szállás: Szigetbecse

7. nap: július 23. csütörtök. Indulás: 8.00.
Szigetbecse – Ráckeve – Dabas, táv: 41 km
Szállás: Dabas

8. nap: július 24. péntek. Indulás: 8.30.
Dabas – Szigetszentmiklós, táv: 28 km
Szállás: Szigetszentmiklós

9. nap: július 25. szombat. Indulás: 8.30.
Szigetszentmiklós – Budapest Gellért-hegyi Sziklatemplom, táv: 26 km
Közös ima a Sziklatemplomban, majd hazautazás.


A zarándokút Kalocsa környéki szakaszán mi is megpróbálunk találkozni a zarándokokkal, és arról képes, videós beszámolót készítünk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK