2025. 04. 24. csütörtök
György
: 407 Ft   : 358 Ft Benzin: 585,2 Ft/l   Dízel: 595,2 Ft/l   Írjon nekünk

Bácsbokodon ülésezett a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés – Elfogadták a 2024. évi költségvetést

2024. 02. 27., 08:10

Február 23-án, csütörtökön Bácsbokodon ülésezett a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés. A tanácskozás elején Kovács László polgármester köszöntötte a közgyűlés tagjait, majd bemutatta a déli határ menti, mintegy kétezer fős települést. A képviselők tizenegy napirendet tárgyaltak, köztük az önkormányzat idei évi költségvetését és munkatervét.

Nagy figyelmet kapott Rideg László elnök pályázati programokra vonatkozó beszámolója, ugyanis négy igen jelentős, a helyi identitást erősítő pályázat zárult le az elmúlt év végén.
Mint elhangzott, a vármegye teljes területét érintő tartalmakból közvetve vagy közvetlenül a vármegye mind a 119 települése kivette a részét, illetve bekapcsolódott a vármegye által megvalósított programokba.
Felsorolni szinte lehetetlen a kézzel fogható, illetve élményszerű produktumokat. Mindennapjainkat meghatározó, minden korosztályt megszólító programelemek, rendezvények hívták fel a figyelmet a helyi, illetve a vármegyei értékekre. Kiadványok láttak napvilágot, mint például a Meseföld, a Legendás út méltán népszerűvé vált könyvek és a vármegyénk különlegességeit bemutató társasjáték került el az intézményekhez. Előtérbe kerültek a helyi termékek, melyek közül több vált a vármegyei brand részévé az „Itthon maradunk” programnak köszönhetően.

A gyermekek nyári táborozása mellett kiemelt figyelmet kapott az egészséges életmód, a sportolás fontossága, melyre tematikus alkalmak adtak lehetőséget az „Érték, élmény- egészség” pályázat keretében.

A vármegyei szlogenné vált „Bács-Kiskun boldoggá tesz” programban településvezetők, kulturális szakemberek, média munkatársak, cégvezetők, civil szervezeti vezetők képzése zajlott nagy sikerrel, két kiváló rajzfilm is napvilágot látott. 
Közösségi találkozókat, fórumokat, pódiumbeszélgetéseket, polgármesteri fórumokat, a megye járásainak bemutatkozására is lehetőséget adó „Mi napunk”, illetve „Megyenap” programot szervezett a vármegye önkormányzata más-más helyszínen.

Kétségtelenül a legnagyobb figyelmet a „Petőfi200” program kapta, tekintettel a költő születésének 200. évfordulójára. Az országos programon belül Bács-Kiskun hatalmas szerepet vállalt a bicentenáriumi eseményekből. Nagyszabású rendezvények, zenei programok, témahetek, versenyek, fórumok, konferenciák, tematikus túrák, múzeumpedagógia foglalkozások valósultak meg. 

Számos kiadvány, könyv, képeslap, digitális eszköz őrzi az utókornak Petőfi munkásságát a 21. század emberéhez szólva. 
A programok többszázezer embert szólítottak meg, vontak be korra és nemre való tekintet nélkül, hiszen fontos szempont volt a vármegye vezetése számára, hogy minden korosztály részesüljön a pályázatok adta lehetőségből, ugyanakkor prioritást kapott a fiatalok megszólítása. A bacskiskun.hu weboldalon megtalálható az egyes programok részletes leírása.
Minden közgyűlési helyszín különlegessége, hogy a helyi termékeket is megismerhetik, megkóstolhatják a jelenlévők, ahogyan ez Bácsbokodon is történt.

A nap zárásaként pedig a hagyományokhoz híven Rideg László elnök és Kovács László polgármester egy hársfát ültettek a Hősök-terén.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-04-22 09:45:11
A versenypályákról jól ismert és sokak által szeretett Miki jelenleg egy másfajta küzdelmet vív – saját egészségéért. A Qualisport csapat közösségi üzenetben számolt be a pilóta állapotáról, aki több sikeres gerincműtéten van túl, és most minden a felépülésén múlik.

Podcast

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 04. 24., 13:41
A Google egy új, interaktív Doodle-játékkal lepte meg a felhasználókat 2025. április 24-én, amely az áprilisi utolsó félholdat ünnepli. A „Rise of the Half Moon” című játék szórakoztató módon tanítja meg a Hold fázisait. Még >>>
2025. 04. 24., 12:40
A következő napok időjárása változékony arcát mutatja: záporok, zivatarok, viharos széllökések és hőmérséklet-ingadozások jellemzik az ország időjárását. Vasárnaptól azonban már javulásra számíthatunk. Még >>>
2025. 04. 24., 11:30
A paksi rendőrök a lakosság segítségét kérik. Még >>>
2025. 04. 24., 10:45
Minden év április 24-én ünneplik hazánkban a Rendőrség Napját, amely a rendőri hivatás fontosságára és a szolgálatot teljesítők megbecsülésére hívja fel a figyelmet. A jeles nap történelmi és társadalmi jelentőséggel is bír. Még >>>
2025. 04. 23., 12:09
Több mint 1700 gyorshajtót és 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében. A közlekedési szabálysértések mellett 49 baleset is történt – a rendőrség figyelmeztet, a gyorshajtás továbbra is vezető baleseti ok. Még >>>
2025. 04. 23., 09:50
Tizennyolc betörést követett el alig három hónap alatt egy 35 éves sükösdi férfi, akit a rendőrség végül novemberben elfogott. A bűncselekmények során meglepően sokféle tárgyat vitt magával – a befőttől a trófeáig. Az ügyet a napokban zárták le, vádemelésre tett javaslattal. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK