A múlt hét csütörtökén tartott képviselőtestületi ülésen határozott a kalocsai önkormányzati képviselő-testület arról, hogy az évente egyszer kötelezően megtartandó közmeghallgatást december 8-án délután öt órai kezdettel tartják meg a Városháza dísztermében.
Bár a vonatkozó jogszabály ezt nem írja elő, de a közmeghallgatás – a testületi üléseken szokásos formaságokat követően – rendszerint polgármesteri beszámolóval veszi kezdetét, amelyben a polgármester ismerteti az elmúlt időszak főbb történéseit, kihívásait, eredményeit, a továbbiakban pedig a lakosságé a szó.
A közmeghallgatás jogintézményének célja, hogy a helyi lakosság és a helyben érdekelt szervezetek képviselői (például: egyesületek, egyesülések) közvetlenül intézhessenek kérdést, vagy tegyenek javaslatot a képviselő-testületnek a helyi közügyeket illetően.
A közmeghallgatás formailag testületi ülés keretében zajlik, de ezúttal – a parlamentáris keretek között – bárki hozzászólhat. A várost érintő közügyekre vonatkozó kérdésekre az illetékesek helyben adnak választ, illetve, amennyiben ez nem lehetséges, utólag írásban válaszolnak.
MOST KÉRDEZZENEK, MOST TEGYENEK JAVASLATOT!
A FELKÉSZÜLÉSRE szűk EGY HÓNAP RENDELKEZÉSRE ÁLL!