Kalocsa város honlapján december 22-én jelent meg az a felhívás, amely címében talán nem sokat mond a laikus számára: Kalocsa Város Településrendezési Eszközei Karbantartásának Véleményezési Anyaga. Ám ha részleteiben is betekintünk az előzetesen kimunkált tervekbe és szabályzatba, kiderül, az valójában a Településszerkezeti Terv, a Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv véleményezésének gyűjtőfogalma. Kiindulva abból, hogy a jóváhagyást követően az elkövetkezendő években, évtizedekben e szabályzatok szerint történik a város fejlesztése, a Kalocsán élőket és vállalkozókat érintő kérdés jelentős és izgalmas.
Annál is inkább, mert a régmúltból számos eset bizonyítja: egyes a lakosság, vagy a vállalkozói körből érkező kérést éppen azért utasítottak el, vagy már eleve be sem nyújtották, mert adott esetben az nem volt összhangban a most a széles nyilvánosság véleményezése után a képviselő-testület elé kerülő, majd végleges formájában elfogadott tervekkel és szabályzatokkal. Amennyiben a szabályzatok hatályba lépnek, azok nem csak zsinórmértékként szolgálnak, hanem az abban foglaltak kötelező érvényűek lesznek a hivatalnokok számára.
Ugyan most mindenki a karácsonyi ünnepekre, szilveszterre készül – ezért nem éppen szerencsés a közzététel időpontja -, de az érdeklődőknek még az újévben is lesz néhány napja arra, hogy véleményt alkossanak, javaslattal éljenek a tervezett szabályzatokkal kapcsolatban.
A felhívás és a letölthető anyagok itt érhetők el.
FELHÍVÁS!
Kalocsa Város Önkormányzata tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy KALOCSA Város Településrendezési Eszközei Karbantartásának / Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv / Véleményezési anyaga elkészült.
Az elkészült anyagot a honlapon áttanulmányozhatják.
Letöltés
Letöltés
A partnerségi egyeztetés lefolytatása elektronikus úton történik.*
A fenti dokumentációval kapcsolatos észrevételeiket jelen Felhívástól számítva 15 napig* Dr. Filvig Géza Kalocsa Város Polgármesterének címezve, írásban, az alábbi elektronikus címen tehetik meg: varos@kalocsa.hu
Segítő közreműködésüket megköszönve:
Dr. Filvig Géza polgármester
* A veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló 2021. évi XCIX. törvény 157. §-a alapján.
/A felhívás a 314/2012. (XI. 8,) Korm. rendelet 29. § szakasza szerinti, Kalocsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének A településfejlesztési, településrendezési és településképpel kapcsolatos feladataival összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 9/2017. (IV. 28.) önkormányzati rendelete alapján jelenik meg./