A több napos program olyan jól sikerült, hogy egyértelműen az eddigiek legsikeresebb mobilitási és autómentes hete zajlott városunkban. Sőt, mondhatni nemzetközivé is vált, hiszen Frankfurt mellől is érkezett a rendezvényre kerékpáros.
Idén szeptember 16. és 22. között huszonkettedik alkalommal rendezték meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja, a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya évről évre egyre népszerűbb Magyarországon. Ehhez a megmozduláshoz kapcsolódott ismét Kalocsa.
Majd 100 kerékpáros részvételével zajlott az idei, 22. Európai Mobilitási Hét egyik legnépszerűbb programja, a bringás reggeli a Kubikus Parkban, ahol a rendezvény szervezői vendégelték meg a munkába, iskolába kerékpárral igyekvő gyerekeket, felnőtteket.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.